14. Fejezet

Azonnal tudtam, hogy ki lesz a kedvenc tanárom. Tudtam, hogy Richards edző óráin fogok a legkeményebben dolgozni.
- Huh, csak szerintem ijesztő ez az ember? - úgy tűnik, a többieknek nem volt szimpatikus.
- Nem, én is beparáztam tőle - meglepetésemre, a fiúk ijedtek meg tőle a legjobban.
- Ne már ennyire nem volt ijesztő, sőt nekem nagyon szimpatikus az edző - úgy néztek rám, mintha legalább is azt mondtam volna, hogy megöltem valakit - Mi van?
- Majd meglátjuk, hogy az első óra után is ezt fogod-e gondolni - Colin milyen pozitív, de most már csak azért sem változtatom meg a véleményemet. Az öltözők előtt vártam meg Adamet, a többieket meg elküldtem a következő óránkra. Nem sokára meg is jelent.
- Bocsi, csak a Richards mondott pár szót, hogy mit csináljak a következő osztállyal, de itt vagyok történt valami?
- Tudtad, hogy John bácsi és apa is idejártak és, hogy a családunk legendás?
- Hogy mi? Lehetne egy kicsit bővebben?
- A családunk állítólag különlegesnek számít az iskola köreiben, mivel apáék is itt tanultak és kiemelkedően jók voltak. Aztán jöttél te és kiváló vizsgát tettél. Most meg itt vagyok én. Úgy tűnik, sok közünk van ehhez az iskolához.
- Apa sose mondta, hogy ide jártak volna. Miért titkolta el előlünk?
- Fogalmam sincs, de egyre több a megválaszolatlan kérdés és nem hiszem el, hogy ez csak engem zavar - néztem rá szemrehányóan.
- Szerinted engem nem? Figyelj, suli után együtt hazamegyünk és kérdőre vonjuk apámat, jó
- Rendben.
- Viszont most menj, de hol lesz órád, odatalálsz egyáltalán?
- Ööö... 15-ös terem.
- Földszint, ha kimentél innen balra, és a harmadik terem lesz az - mosolygott rám, majd intett és bement a szertárba. Arra mentem amerre navigált és tényleg ott volt a terem. Az osztályom már bent is volt. Leültem az első ember mellé, akit egyedül láttam.
- Minden oké? - bökte meg a vállamat hátulról Nate és mellette Em is aggódva nézett rám. Colin is felém fordult. Mit néztek? Elég frusztráló volt.
- Persze, semmi baj nincs - erőltettem magamra egy mosolyt, ami vagy meggyőzte őket, vagy pedig csak feladták a faggatásomat.

A nap hátra lévő részében nem nagyon voltam jelen, ezért a tanárok csak úgy jegyeztek meg, mint egy, a sok diák közül vagy meg se jegyeztek. Kezdtem megszokni az összevissza rohangálást két óra között. Caroline és Jeremy néha megjelentek, de mivel látták, hogy nem vagyok beszámítható, beszéltek pár szót Nate-tel és kimentek. Mindenen járt az agyam, csak azon nem, amin kellett volna. Miután kicsengettek az utolsó óráról, kivettem a kabátomat a szekrényemből és futottam a bejárat elé, hogy Adamet megvárjam. Amikor a többiek utánam jöttek, mind sorban megöleltek, de Nate és Caroline még közben a fülembe súgtak pár szót.
- Jössz egy magyarázattal - alig láthatóan bólintottam, majd a barátom vállába temettem a fejem pár másodpercre.
- Csajszi, megvan a számom hívj, ha bármi van - ahhoz képest, hogy alig két napja ismerjük egymást Caroline is átlátta a helyzetet. Csak pár percet maradtam egyedül és Adam már meg is jelent.
- Nem tudom, mit mondjak neki - vágtam bele egyből.
- Segítek, hiszen én sem tudtam az igazat.
- Annyi mindenre szeretnék rákérdezni.
- Azért ne rohanjuk le egyszerre mindennel.
- Idiótának érzem magam. Tizenhat éven keresztül nem foglalkoztam semmivel, pedig a családomban több a rejtély, mint gondoltam.
- Ne ostorod magad, én sem erőltettem meg magam, hogy belegondoljak a dolgokba.
- Mire kérdezünk rá először?
- Arra, hogy ki vagyok én - ezután csendben telt az út. Mindketten a gondolatainkba temetkeztünk és csak akkor néztünk össze, amikor megálltunk a ház előtt, ami televolt titkokkal és hazugsággal. Óriási görccsel a gyomromban léptem át a küszöböt és vettem a konyha felé az irányt, persze csak miután a lehető leglassabban levettem a dzsekimet és a bakancsomat.
- John bácsi itthon vagy? - Remegett meg a hangom. Igazából nem is tudom mitől féltem. Talán az igazságtól?
- Itt vagyok - jelent meg előttünk. - Minden rendben srácok? - Hirtelen minden bátorságom elszállt, pedig tudtam, hogy csak meg kellett szólalnom, utána már minden jön magától.
- Apa beszélnünk kell veled - lépett mellém Adam, és a vállamnál fogva magához húzott, hogy erőt adjon, vagy talán azért, hogy magát erősítse?
- Mi történt?
- Erre mi is kíváncsiak lennénk.. - Kezdte meglepő magabiztossággal Adam.
- Miről beszéltek?
- Mi vagy te?
- Mi vagyok én? - vágott a szavamba Adam, akin már látszott, hogy nemsokára robban.
- Tudunk a mappáról, arról, hogy varázsló vagy és, hogy Adam is az. Hogy lehetséges ez? Mikor akartad elmondani nekünk? Vagy egyáltalán el akartad?
- Ez bonyolult...
- Akkor egyszerűsítsd le - már szinte kiabált, ezért egy kicsit megszorítottam a kezét, hogy vegyen vissza - Négy évig szenvedtem a Defendersben, mivel amikor a többieknek már megvolt a különleges képességük nekem semmim sem volt. Azt hittem velem van a baj, ezért sokkal keményebben dolgoztam, de ez nem változott. Azért nem találtam meg a rejtett képességemet, mert sosem volt. Miért tanultam vadásznak, amikor nem vagyok az? Így semmi hasznom sincsen - a hangja vészesen remegett, a sírás határán állt.
- Adam én... megmagyarázom.
- Nem... Semmi Adam. Amióta az eszemet tudom, hazudsz nekem és neki is - mutatott rám, én viszont nem bírtam megszólalni a sokktól -, elég volt. Nem érdekel a magyarázatod és nem érdekelsz te sem - ezzel sarkon fordult és már csak az ajtócsapódást hallottam. Ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség, amikor John bácsi rám nézett.
- Ann figyelj minden okom meg volt rá, hogy...
- Most nem vagyok képes végighallgatni.
- Kérlek...
- Csalódtam. Bíztam benned. Olyan voltál nekem, mint az apám és mégis kutatnunk kellett utánad, hogy megtudjunk bármit is a családunkról. Sok ez nekem egyszerre. Caroline-nál alszok - felrohantam az emeletre, bedobáltam a táskámba a holnapi tankönyveimet, valami váltásruhát és én is szinte kiszáguldottam az ajtón. A kapu előtt kivettem a zsebemből a telefonomat és tárcsáztam a barátnőmet, aki szerencsére már a harmadik csengésre felvette.
- Szia, Ann mizu?
- Care ott aludhatok nálatok? - Éreztem, hogy az én hangom sem úgy csengett ahogy kellett volna.
- Mi történt?
- Hosszú.
- Mondom, a címet idetalálsz?
- Megoldom.
- Rendben, de ha valami nem tiszta hívj és kimegyek érted.
- Oké és Care... köszi - mosolyodtam el annak ellenére, hogy tudtam, úgysem lát.
- Mégis mit? A barátnőm vagy, na de siess, mert meg fogsz fázni - és ezzel kinyomott. pát másodperc múlva jött is az üzenet. Ahogy sétáltam a kihalt, egyre sötétebb utcákon eszembe jutott az unokatestvérem, aki éppen zavarodottan és kissé idegbetegen mászkált egyedül. Tudnom kellett, hogy mi van vele, ezért írtam neki egy SMS-t, mivel tudtam, hogy a telefonját mindenhová magával viszi.
"Ne csinálj hülyeséget." Pár másodperc múlva érkezett is a válasz.
" Egy haveromnál vagyok minden okés, majd holnap beszélünk."
Nyugodtan fújtam ki a levegőt, amint megtudtam, hogy jó helyen van. Jó fejek a barátai, találkoztam is már néhánnyal, egyik sem hagyná, hogy baja legyen. Az idő egyre hidegebb lett, ezért összehúztam a kabátomat és még gyorsabban szedtem a lábaimat. Befordultam az utolsó utcába, amikor megláttam Caroline-t a házuk kapuja előtt toporogni. Amint meglátott veszettül elkezdett rohanni felém, amikor ideért és a nyakamba vetette magát, akkor tört el nálam a mécses.
- Hé, hé, nem sírunk. Gyere, gyorsan menjünk be - húzott maga után a meleg előszobába, ahol rögtön elkezdtek felolvadni a végtagjaim. A barátnőm bevezetett a konyhába, ott pedig már az anyukája várt minket, két bögre forró kakaóval.
- Caroline szólt, hogy jössz, Annabell. Eliza Ross vagyok, de nyugodtan tegezz, és hívj Elizának - nagyon szép nő volt, a lánya nagyon hasonlított rá, már csak a nyitottságában is.
- Csak Ann, és nagyon sajnálom, hogy csak így megjelentem itt én csak...
- Jaj, semmi baj nincs, mindig szeretem látni a lányom barátait és mondta, hogy most nagy szükséged van arra, hogy ne legyél otthon. Megértem, tessék kakaó - tolta elém az egyik pohár forró csodát, én meg hálásan néztem rá és azonnal a kezembe is fogtam, hogy felmelegítsen.
- Gyere, megmutatom a szobámat - intett Caroline, hogy kövessem, én pedig engedelmesen mentem utána.
- Anyukád nagyon kedves, hogy nem szúrt le, amiért csak úgy betörtem hozzátok.
- Amit mondott azt komolyan is gondolta. Szeret segíteni - ahogy beléptem a szobájába olyan kellemes megnyugtató érzés fogott el. A fehér és a világos lila szín harmonikusan oszlottak el a falakon, mintha mindennek meg lett volna a tökéletes helye. Még az apró dísztárgyaknak is.
- Gyönyörű a szobád - mosolyogva figyelte, ahogy kicsodálkozom magam.
- Köszönöm egy Japán Feng shui alapján rendeztem be. Gyere, ülj le - paskolta meg a hatalmas franciaágyát maga mellett, hogy csatlakozzak, amit meg is tettem, de amint letettem a fenekemet megszólalt a telefonom. Azt hittem, John lesz az vagy Adam, de a kijelzőn Nate neve villogott.
- A francba, most nem tudok beszélni vele - mutattam meg Care-nek a mobilomat, aki szó nélkül kivette a kezemből és beleszólt.
- Szia Nate, Caroline vagyok... igen itt van, de nincs olyan állapotban, hogy beszéljen... Nem még nem tudom, a teljes sztorit most akarja elmesélni... tudod, mit gyere át hozzánk te is és akkor mind meg tudjuk... hívom Jeremyt hiszen ő is közénk tartozik... mindjárt küldöm a sajátomról a címet... Oké, szia - letette, és mint aki jól végezte dolgát felém fordult - Úgy tűnik csoportos itt alvás lesz.