12. Fejezet

SZIASZTOK! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM AZ 5 FELIRATKOZÓT, A KOMMENTEKET ÉS A TÖBB, MINT 3000 MEGTEKINTÉST ISZONYATOSAN HÁLÁS VAGYOK NEKTEK :* <3 JÓ OLVASÁST! :D

- Ann, te vagy az? - hallottam meg a nagybátyám hangját nappali irányából.
- Igen, én - leraktam a kabátomat és elindultam a hang forrása felé, aki éppen a kanapén ült és valamit molyolt a laptopján.
- Milyen volt az első nap? - pillantott rám kíváncsi tekintettel.
- Jobb, mint vártam. Reggel még izgultam, de a legtöbb osztálytársam jó fej és már az évfolyamból is szereztem egy-két barátot. Adam hol van? - néztem körbe, mert feltűnt, hogy nem rontott be a szobába és bombázott kérdésekkel az első napomról.
- Bement a városba munkát nézni, fogalmam sincs, hogy mikor jön haza.
- Nem várhatnánk meg őt is a beszámolómmal? Mert nincs kedvem kétszer elmesélni
- De persze. Addig eszel?
- Persze mi van itthon?
- Hát van tegnap esti kínai kaja maradék, de ha akarsz csinálj magadnak salátát, azt hiszem minden van hozzá a hűtőben - mivel nem voltam a tavaszi tekercs híve, ezért inkább a saláta hozzávalói után kezdtem el kutatni, amiket kipakoltam a a konyhapultra. Közben meghallottam a kedvenc számomat a tévében.
- John nyomj rá hangerőt - kiáltottam majd a zene ritmusára vagdostam össze a hozzávalókat, egy tálba pakoltam őket, majd egy kis Ezersziget öntettel megbolondítottam és már kész is volt. Fogtam egy villát és bevonultam a nappaliba, hogy ott várjuk meg Adamet. Közben egy kisebb vita kerekedett, hogy mit nézzünk a tv-ben, mert John bácsi a híreket akarta, én viszont a Vasember 3-at ami a másik csatornán ment, de miután elvettem tőle a távirányítót és átültem a fotelba feladta a harcot. Már a salátámat is elpusztítottam, mire végre meghallottam az ajtócsapódást az előszoba felől. Felugrottam és a hang felé futottam.
- Adaaam - szegény a cipőjét alig tudta levenni, de én máris a nyakába vetettem magam
- Hello, kicsi lány mi a helyzet? - dobta le a kabátját, hogy meg tudjon tartani.
- Hol voltál? - gyanús volt nekem ez a fiú.
- Az bizony titok - kacsintott rám, ami nekem nagyon nem tetszett - de nyugi holnap megtudod.
- Nem tetszik ez nekem, csináltál valamit?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik, viszont, ha nem haragszol, éhes vagyok és inkább te mesélj, hogy milyen volt az első hivatalos napod a Defendersben - feladtam, mert már megtanultam, hogyha beveti a közmondást akkor tényleg felesleges erőlködnöm. Inkább visszavonultunk a nappaliba, és miközben Adam betermelte a tegnapi kínai kaját, meséltem neki a suliról.
- Elég érdekesek az osztálytársaim, de van akivel szívesen barátkoznék, viszont olyan is akikek szeretnék messzire elkerülni.
- Ki az osztályfőnököd? - kérdezte Adam, miközben kivitte a tányérját a konyhába.
- Jason Pierce, akinek egyből leesett, hogy rokonok vagyunk. Nagyon bír téged.
- Ja, Mr. Pierce jó fej tanár, nagyon bírtam a töri óráit.
- Remélem én is fogom és nem fog velem másképp bánni, csak azért, mert az unokahúgod vagyok.
- Nyugi ő nem az a tanár. Ő csak saját magad miatt fog bírni téged, nem miattam - mosolygott rám biztatóan. - Na és mesélj az osztálytársaidról. Milyenek? Hány barátod van már? - imádtam John bácsi lelkesedését.
- Nos, láttam pár szimpatikus diákot, mind az osztályban, mind az évfolyamban. Képzeld Adam, találkoztam Natalie húgával Carolinenal, és az egyik osztálytársával Jeremyvel. Nagyon bírom őket és ma velük meg Natetel, maradtunk kint suli után beszélgetni. Meg van egy osztálytársam Emily, ő is nagyon kedve,s viszont kisebb összetűzésbe kerültem az egyik sráccal - erre mindketten tökéletesen egyszerre felemelték a szemöldöküket és magyarázatot vártak
- Ugye nem mentél neki senkinek? - tette fel a kérdést Adam mire rajtam volt a sor, hogy elképedjek.
- Ez most fájt. Komolyan azt hiszitek, hogy leégetném magam már az első nap? Egyébként, beszólt az egyik gazdag ficsúr, és én csak megvédtem magam.
- Szerintem nagyon helyes, hogy nem hagyod, hogy beszóljanak. A srácot, hogy hívták?
- Ryan Gilbert, egy elkényeztetett kis apuci kedvence, de nem mondom, hogy nem ijesztő a srác.
- Gilbert? Akkor ismerem az apját, Shane Gilbertet. Most osztották be mellém és nagyon szimpatikus ember, szóval szerintem fogtok ti még találkozni Ryannel az iskolán kívül.
- Mi van? Neem, nem, nem, nem. Még csak egy napja ismerem, de máris minden ok nélkül beszólt nekem, szerintem azzal senki sem járna jól, ha mi egy légtérben lennénk huzamosabb ideig.
- Ezt majd még megbeszéljük - ezzel lezártnak tekintette a témát én viszont közel sem, de most nem volt energiám vitatkozni vele, túl fáradt voltam. Felballagtam a szobámba és elfeküdtem az ágyamon. Pár másodpercig bámultam a plafont, de aztán a telefonom pittyegése megzavart a tevékenységemben. Felemeltem a kis készüléket a fejem fölé, hogy megnézzem a zaj okát. Sok ismerősnek jelölés várt a közösségi oldalakon, legfőképp az osztálytársaim és néhány évfolyamtársam azon viszont meglepődtem, hogy felsőbb évesek is megtaláltak. Hirtelen bevillant egy üzenet. "Hello baby láttalak az évnyitón. Adam Cennedy unokahúga igaz? Nagyon dögös vagy koccanhatnánk egyszer suli után."
- Mi ? - és azzal a lendülettel kiesett a kezemből a telefon, egyenesen az arcomra. Azt hiszem eltört az orrom. Iszonyatosan fájt. Valaki meghallhatta a segélykiáltásaimat vagy bármi is volt az a hang amit kiadtam, mert kinyílt az ajtóm, ahol Adam állt meg a küszöbnél és nézte végig a szenvedésemet, ahogy az orromat fogva lefordulok az ágyról közben pedig elkap a röhögő görcs az ismeretlen sráctól.
- Veled meg mi van? - az arc kifejezéséből az jött le, hogy teljesen hülyének néz. Kellett egy perc, hogy újra érezzem az orromat. Felkászálódtam a földről a telefonom után kutatva, majd a kezébe nyomtam hátha tud válaszolni a kérdésemre.
- Ismered? - egy pillanatra elgondolkodott majd mint aki megvilágosodott a homlokára csapott és elkezdte nyomkodni a kis készüléket.
- Ő itt Zachari Johnson. Talán idén lehet végzős. Amikor még a Defendersbe jártam minden áron be akart kerülni hozzám és a barátaimhoz, mivel mi idősebbek voltunk és ő ezzel népszerűvé vált volna, de mindig lepattintottuk, mert nem csíptük a nyalizó gépeket. Úgy tűnik ezzel akar bosszút állni. Nagyon megváltozott, amint látom azóta már menő lett belőle - megmutatta a srác profilképét. Tökéletesen barna haj, fekete farmer és póló, edzőcipővel, körülbelül 180 centi magas lehetett. Az a tipikus sablon srác akibe minden második lány bele van zúgva, de fogalmam sincs miért.
- Adam, nem akarom, hogy ez a gyerek zaklasson - semmi kedvem nem volt egy ilyen idiótához, már a kinézetéből és az írás stílusából is az jött le, hogy sorra szedi fel a csajokat. Hányni tudnék.
- Nyugi holnap elintézem
- Mégis, hogy?
- Emiatt te ne aggódj - kacsintott rám ami még jobban zavart. Mit titokzatoskodik?
- Hagyjuk majd úgyis megtudom - legyintettem
- Mégis mit? - Az a sunyi vigyor. Annyira szerettem volna letörölni az arcáról.
- Amit titkolsz előlem.
- Hidd el hamarabb meg fogod tudni, mint gondolnád - kacsintott és kiment a szobámból. Nem foglalkoztam vele, legalább is próbáltam. Gondolatelterelésképpen vettem egy zuhanyt. Felfrissültem tőle. Elszállt a fáradtságom, ezért leültem az ágyra és végig néztem a tankönyveimet, az órarendemet és azt, hogy milyen füzetek kellenek. A könyveimet látva előre tudtam, hogy a matekot utálni fogom. Viszont az irodalom és a történelem eléggé megfogott. Mindkettőben voltak legendák és mítoszok, de a második sokkal részletesebben taglalta az ősi vámpír és vadász háborút. Annyira elmélyedtem a témában, hogy csak fél tizenkettőkor jutott eszembe, hogy aludni kéne. Bepakoltam a táskámba és elterültem az ágyon,

***

Reggel úgy éreztem magam mint egy hulla. Talán mégsem kellett volna olyan sokáig olvasnom. Egy frissítő zuhany után leszökdeltem a lépcsőn, mert szükségem volt egy pohár tejre. Bizony, amíg mások kávéval meg teával indítják a napot nekem ehhez egy bögre tejre volt szükségem és óriási hisztit tudtam csapni amikor nem kaptam meg. Most viszont ott volt az ebédlő asztalon, rántotta kíséretében. Biztos voltam benne, hogy csak a nagybátyám csinálhatta.
- Jó reggelt! - emlegetett szamár - Jó étvágyat, a szendvicsed a pulton.
- Adam hol van? - kérdeztem miközben elfogyasztottam a mennyei reggelimet. Na igen ezt meg tudtam volna szokni.
- Korán el kellett mennie, ahogy most nekem is. Sok sikert ügyes legyél! - nyomott egy puszit a homlokomra és ki is viharzott a szobából. Elpakoltam az uzsonnámat, felvettem a dzsekimet és elindultam a suli felé egyedül, mivel Jeremynek előbb kellett bemennie és Nate pedig a suli előtt várt meg. Egy kicsit felébresztett a reggeli levegő és a fülemben dübörgő zene így teljesen megjött az életkedvem mire végre megláttam a hatalmas épületet.
- Szia - vettem ki a fülhallgatót amikor Nate mellé értem.
- Szia, na megyünk be? - bólintottam és elindultunk a történelem terem felé ahol az első óránk volt. Fel kellett mennünk a második emeletre ami nem volt épen kellemes egyrészt azért, mert én nem voltam hozzászokva a lépcsőzéshez másrészt iszonyatos tömeg volt majdnem szem elől is veszítettem Natet amikor valaki megragadta a csuklómat, ezzel megállásra kényszerítve.
- Hello, kis Cennedy - úristen. Azt hittem a mai nap jól fog indulni, de óriásit tévedtem.
- Figyelj... Zachari igaz?
- Neked csak Zach - vetette be a "csábos" mosolyát amitől mások elájultak engem viszont bosszantott. Mit képzel magáról?
- Jó Zach, viszont elengednél, mert mennem kell órára? - Megpróbáltam kirángatni a kezemet, de sikertelenül.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová suli után? Csak mi ketten.
- Kösz nem - reméltem, hogy ennyivel be is fejeztük, de az arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott. Feldühítettem volna, ilyen hamar?
- Nekem senki sem mondott még nemet - hajolt közelebb hozzám -, és te sem fogsz. - Azt csak hiszi... Már épp visszaszóltam volna amikor egy kéz tépte ki az enyémet Zachéből és maga mögé rántott.
- Veszed le a mocskos kezedet az unokahúgomról!
- Adam? - Na Ő mit keres itt?