2015. augusztus 30., vasárnap

6. Fejezet

Amikor reggel kinyitottam a szemem, egy pillanatra azt hittem, csak álmodtam, hogy Adam az éjszaka bejött, de amikor oldalra fordítottam a fejem és a drága unokatestvérem hajával találtam szembe magam, rögtön elszállt ez a gondolatom. Sötét haja csikizte az orromat és mielőtt még bármit is tehettem volna, eltüsszentettem magam.
- Úgy tüsszentesz, mint egy kiscica - hallottam meg mély és rekedtes hangját, de elég halkan, mert a fejét a lepedőmbe fúrta.
- Megígérted, hogy nem szólsz többet emiatt - nyújtottam rá a nyelvem majd felkeltem az ágyról és a szekrényemhez léptem. három nap van iskola kezdésig. Fel kéne újítani a ruhatáramat, talán el kell mennem vásárolni. 
- Bejössz velem ma, vagy holnap a városba? - fordultam kérdőn Adam felé, aki most még jobban elterpeszkedett az ágyamon. 
- Minek? - emelte fel kissé kómás fejét a párnáim közül. 
- Vennem kéne pár dolgot a suli előtt. 
- Mi az a pár dolog? 
- Néhány ruha, füzetek, könyvek, tollak meg ilyenek. 
- Minek kellek én oda? 
- Azért, mert utálok egyedül vásárolni és gondolom te sem akarsz addig egyedül lenni John bácsival, mert ismerlek, és ha akár csak hozzád szólna azonnal neki esnél. 
- Hé ez nem igaz. Tudom tartani a számat amikor kell. 
- Akkor nem jössz el velem? - néztem rá boci szemekkel, mire megforgatta a szemét, majd visszazuhant az ágyamba. Kezd nagyon elkényelmesedni, ami nekem nem tetszik. Odasettenkedtem mellé és egy kicsit sem zavartatva magam ráugrottam. 
- Kééérlek - kiabáltam oda ahol feltehetőleg a füle volt, de nem tudtam pontosan, mivel a feje eltűnt a takaróm alatt. 
- Tudtam én, hogy túl nagy volt a csend, de ezt nem úszod meg csak így - bújt elő vigyorogva és akkor már tudtam mi következik, de már késő volt ahhoz, hogy elmeneküljek, mert a karomnál fogva megragadott maga alá fordított és elkezdett csikizni. 
- Senki sem kiabálhat a fülembe és ugorhat rám büntetlenül plusz ezt még az elpuhulásos beszólásod miatt is - sorolta az ellenem felállított vádakat - Annabell Cennedy, feladod és méltóság híján elengedlek mielőtt összepisiled magad vagy szenvedsz a végsőkig?- tornyosult felém és a teljes testsúlyával rám nehezedett.- Soha…nem…adom…fel - nyögtem és az utolsó erőmmel beleharaptam a kezébe. Egy fájdalmas kiáltás kíséretében elengedte karomat és ledőlt mellém. Én viszont bosszút akartam állni ezért véghez vittem az első dolgot, ami eszembe jutott. Lelöktem az ágyról. Csak azzal az egyel nem számoltam, hogy Adam időben kapcsolt, belém kapaszkodott és ezzel én is leborultam az ágyról. 
- Au hülye – tápászkodtam fel róla. Legalább puhára estem.
- Mondja ezt az aki belém harapott. – Viszont róla ez nem mondható el. Elterült a szőnyegemen és fájdalmas hangokat hallatott .
- Jaj te kis nyafka nem fájt az annyira – magasodtam fölé most én és gonoszan elvigyorodtam. Játékosan “belerúgtam” párat - gyerünk kelj fel.
- Segíts – nyújtotta felém a kezét, hogy húzzam fel.
- De, ha megpróbálsz visszarántani nagyon meg fogod bánni – fenyegettem meg mielőtt apró terpeszbe álltam, hogy miközben felsegítem ne essek el.
- Mondd csak mi okom lenne arra, hogy a földre rántsalak? Hogy rám ess és még jobban fájjanak a bordáim? Na szedj fel a szőnyegről- nyújtotta ki a nyelvét miközben félig meddig álló helyzetbe tornázta magát.
- Na akkor eljössz velem a városba? Mert még mindig nem kaptam értelmes választ – hoztam fel újra a témát.
- Rendben elmegyek veled, de nem töltünk egyetlen ruha boltban sem 15-20 percnél többet és hallgass rám. Én már lehúztam négy évet abban az iskolában és ha azt mondom valamire, hogy nem kell vagy abból másmilyen kell akkor legalább hallgass végig, gondold meg és csak utána kezdj el akadékoskodni. Bár annak sem látom értelmét, mert ebben az esetben sokkal tapasztaltabb vagyok és még más sok esetben is.
- Jól van, jól van. Meghallgatom minden tanácsodat és köszönöm, hogy segíteni akarsz. Most megyek és rákérdezek John bácsinál, hogy mikor tudna elvinni minket- vigyorodtam el és kirohantam a szobából. Lerobogtam a lépcsőn miközben a nagybátyám nevét kiabáltam. Aki a terasz irányából tűnt fel.
- Ann mi a baj? Mit ordibálsz?
- Nincs semmi baj csak azt szeretném tudni, hogy el tudnál-e vinni engem és Adamat a városba?
- Mikor kéne?
- Minél előbb.
- Egy óra múlva jó és mikor akartok reggelizni? Várjunk csak Adam minek kell oda?
- Tökéletes és azért, mert az iskolához akarok cuccokat venni és ahhoz kell a segítsége. A reggelizést meg majd megoldjuk.
- Rendben akkor egy óra múlva a kocsinál és ott majd adok pénzt kajára – zárta le a beszélgetést és elindult az irodája felé. Visszasétáltam a szobámba és leültem az ágy szélére.
- Na mikor tud elvinni?
- Egy óra múlva.
- Mikor reggelizünk? – ijedt meg egy pillanatra
- Te meg az evés. Nyugodj meg John ad nekünk pénzt, hogy együnk a városban.
- Nem szívesen fogadom el a pénzét. Már nem tudok bízni benne.
- De nem tehetsz mást. Most menj. Lent találkozunk- és kitessékeltem a szobámból. Az éjjeli szekrényemhez léptem és kihúztam a felső fiókját. Amit először megláttam egy kép volt anyáról még tinédzser korában. John bácsi azt mondta hasonlítok rá. Viszont a szemem az kétségtelenül apáé. Tovább kutattam a fiókban amíg egy borítékot nem találtam. Felnyitottam és kivettem belőle pár dollárt. Ebben volt az összes szülinapi és karácsonyi pénzem. Spórolós vagyok, de most szükségem volt az újításra. Kerestem egy kisebb táskát amiben bepakoltam pár holmit. Pénz, zsebkendő, telefon stb. Éppen indultam volna lefelé amikor belerúgtam a szőnyegbe ezáltal szem elé került a mappa. Leguggoltam, a kezembe vettem majd lassan felegyenesedtem. Hová tegyem ezt a förmedvényt? Körbe pillantottam a szobámban és a tekintetem az ágyamon akadt meg. Felemeltem a matracomat, és az ágydeszkákra helyeztem a papírköteget. Visszahelyeztem, mintha mi sem történt volna és kiléptem a szobámból. Adam és John bácsi a kocsinak támaszkodva vártak rám. A nagybátyámon egy kissé elnyűtt farmer nadrág volt és hozzá egy elegáns ing. Ezzel ellenben Adamen ujjatlan póló volt ami fölé egy kockás inget vett fel és egy fekete farmert hozzá. A szemét napszemüveg takarta amikor rám nézett.
- Na végre. Egy óráról volt szó. El fogok késni- esett nekem John bácsi miközben folyamatosan a karóráját nézegette.
- Mégis honnan?
- Értekezletem lesz. Azért ajánlottam fel, hogy most elviszlek titeket csak a részleteket út közben akartam elmondani úgyhogy lennétek szívesek beszállni?
- Jól van nyugi mehetünk – emeltem magma elé a kezemet és beszálltam mellé az anyós ülésre.
- Szóval itt van 50 dollár egyetek valamit és a többi pedig a tiéd. Ezzel járulok hozzá az iskolához.
- Köszönöm – mosolyodtam el és kivettem a kezéből a pénzt. Akkor több marad nekem.
- Nos nekem lesz egy építészeti értekezletem úgyhogy kidoblak titeket a központban és majd hívlak amikor végeztem, rendben? – tudatta velünk a tervet.
- Okés akkor majd figyelek a telefonomra és kb. mennyi időnk lesz? 
- Hát figyelj két óra legalább úgyhogy szerintem nem kell sietnetek. Itt is vagyunk. Sziasztok - állt meg a The Orleans központ előtt mi pedig kiszálltunk és akkor kezdetét vette a vásárlási láz.

2015. augusztus 23., vasárnap

5. Fejezet

Neve: Ethan Cennedy
Eredet: Vámpírvadász
Különleges képesség: Jövőbe látás
Születési idő, hely: 1973. március 18. New Orleans
Szülei: Annabell Rogers és Robert Cennedy
Testvér: John Cennedy
Iskolák: The Secret Defenders
Gyerek: Annabell Cennedy

Miért van John bácsinak adatlapja apáról? Hiszen az ikre volt. Mindent tud róla. Ennek semmi értelme. Ráadásul nem sok minden van ideírva. Ezeket még én is tudom. Kivéve a képességét. Nem is tudtam, hogy a vadászoknak van természetfeletti képességük. Akkor biztos nekem is lesz. De vajon mikor? Mindegy, most nem ez a lényeg. Annabell Rogers? A nagymamáról kaptam a nevemet. Ők vajon még élnek? Semmit sem tudok a nagyszüleimről. Pontosabban az anyai ágon élő nagyszüleimről, mivel az apai ágon lévőkről van néhány halványabb emlékem, de apa halála után mintha felszívódtak volna. Tizenhat évet éltem úgy, hogy szinte semmit sem tudok a családomról.

Neve: Rosalie Montgomery
Eredete: ISMERETLEN
Különleges képesség: ISMERETLEN
Születési idő, hely: ISMERETLEN
Szülei: Anthony Montgomery és Elizabeth Montgomery
Testvér: -
Iskolák: ISMERETLEN
Gyerek(ek): Annabell Cennedy

A Montgomery nevet, már hallottam valahol máshol is, de már nem emlékszem rá. De várjunk csak... Mi az, hogy az anyám eredete ismeretlen? Lehet, hogy nem is vadász volt csupán egy átlagember? De ha anya nem volt vadász akkor én nem vagyok aranyvérű. Persze ez egyáltalán nem biztos, hiszen lehet, hogy csak Jonh bácsi nem ismerte anyát és nem tudta. De akkor ezt se kellett volna leírnia, hiszen ettől nem lettem okosabb.

Neve: Annabell Cennedy
Eredet: ISMERETLEN
Különleges képesség: ISMERETLEN
Születési idő, hely:1999. augusztus 23. New Orleans
Szülei: Eathan Cennedy és Rosalie Montgomery
Testvér: -
Iskolák: The Secret Defender

Azt még megértem, hogy a különleges képességem ismeretlen hiszen még én sem tudok róla, de az eredetem, hogy lehetne ismeretlen. Vadász vagyok. Apa is vadász, John bácsi is az, csupán az anyám lehet kivétel, ha ember volt, de akkor is félvérű vagyok. John bácsi ezzel tökéletesen tisztába kell, hogy legyen hiszen most akar egy olyan iskolába küldeni ahol vadászok és varázslók tanulnak. Semmit sem értek. Még két oldal van hátra.

Neve: John Cennedy
Eredete: Varázsló
Különleges képesség:-
Születési idő, hely: 1973. március 18. New Orleans
Szülei: Annabell Rogers és Robert Cennedy
Testvér: Ethan Cennedy
Gyerek: Adam Cennedy
Iskolái: ISMERETLEN

Az utolsó oldal.

Neve: Adam Cennedy
Eredete: Varázsló
Különleges képesség: -
Születési idő, hely: 1994. Május 20. New Orleans
Szülei: John Cennedy, Elizabeth Peterson
Testvér: -
Iskolák: The Secret Defender

A lábaim megadták magukat és én az ágyra zuhantam a mappa meg a földre a kezemből. Ez lehetetlen. Kavarogtak a gondolataim. Szét fog robbanni a fejem. Mi történik? Ez csak egy rossz vicc. Nem lehet más. Végre kinyitom a szememet és Adamet pillantom meg ahogy lassan felemeli a dossziét és üveges tekintettel tovább fürkészi. Nem tudom mit mondhatnék neki ezért egy kisebb lendület vétel után felállok az ágyról, odalépek hozzá kiveszem a kezéből azt a förmedvényt és a szoba másik végébe hajítom.
- Adam- nem néz rám csak a földet pásztázza. A tenyerembe veszem az arcát ezzel kényszerítve, hogy a szemembe nézzen. Hatalmas barna szemei könnyekkel voltak tele.
- Ígérem, hogy kiderítem mi folyik itt, hallod? Megígérem- mondom én is a könnyeimmel küszködve. A homlokát az enyémnek támasztja mire én szorosan átölelem. Érzem, hogy erősen kapaszkodik belém. Most van a legnagyobb szükségem rá. Olyan, mintha az igazi testvérem lenne. Válaszokat kerestem erre csak még több kérdőjelet találtam. Legalább egy jel lenne amin el tudok indulni. Kopogás zavarta, meg a merengésemet.
-Ann, Adam? Itt vagytok?- hallottam meg azt a hangot az ajtó másik feléről amihez most a legkevésbé volt kedvem.
-Igen csak beszélgettünk, de mindjárt megyünk - válaszoltam, mert tudtam, hogy Adamnek most nem menne és közben még azon kattogott az agyam, hogy hová tudnánk elrejteni a mappát. Jobb ötlet híján berúgtam a szőnyeg alá. John bácsi úgyse nagyon nézelődik a szobámban. Gyorsan letöröltem a könnyeimet majd az unokatestvéremre néztem. Vett egy mély levegőt majd rám pillantott és bólintott egyet. Odaléptem az ajtóhoz, lenyomtam a kilincset és egy árulóval találtam szembe magam.
-Minden rendben srácok? - ellenálltam a fürkésző tekintetének és egy mosoly kíséretében válaszoltam.
-Persze csak Adammel beszélgettünk egy kicsit a suliról.
-Rendben. Én csak azért jöttem, hogy szóljak kész van az ebéd.
-Okés máris megyünk - indultam el a lépcső irányába. Az ebédet íztelennek éreztem, de próbáltam minél többet magamba erőltetni, hogy ne tűnjön fel John bácsinak a változás.
- Mi a helyzet srácok? Baj van? Olyan csendben vagytok
- Csak az iskola előtti izgalom. Alig három nap múlva elkezdődik. Új hely, új emberek. Egy kissé ijesztő ez számomra.
- Nem lesz semmi gond. Szerzel új barátokat. Tanulsz új dolgokat. Próbálj meg egy kicsit pozitívabban gondolkodni - mosolygott rám bátorítóan mire én is magamra erőltettem egy mosolyt. Adam egész étkezés alatt egy szót sem szólt és igazából nekem se volt sok kedvem, mert úgy éreztem belül haldoklok, de valakinek tartania kellett a látszatot. Ekkor bevillant egy ötlet.
- John bácsi mivel kihagytam a reggeli edzést nem lenne baj, ha elmennék futni egy kicsit? - erre már az unokatestvérem is felkapta a fejét.
- Nem nagyon szeretném, hogy egyedül mászkálj az erdőben - tudtam, hogy nem fog tetszeni neki pont ezért is kérdeztem így.
- És, ha Adam velem jönne? - erre az említett személyre pillantott aki végig engem nézett.
- Van hozzá kedve? - csak bólintott, mire  a nagybátyám megint rám nézett.
- Ez esetben menjetek csak, de ne maradjatok nagyon sokáig!
- Rendben - azzal a lendülettel fel is pattantunk az asztaltól, hogy átöltözzünk. Berobogtam a szobámba és gyorsan átvedlettem a futó ruhámba és a látszat kedvéért a telefonomat is magammal vittem, mintha zenét akarnék hallgatni. Mire leértem Adam már a hátsó udvaron várt.
- Ez meg mi volt?
- Láttam, hogy alig bírsz megmaradni az apád közelében gondoltam elhozlak egy kicsit, hogy beszéljünk - erre ellágyult a tekintete és intett e fejével, hogy kövessem. Egy kicsit beljebb mentünk az erdőben amíg nem találtunk egy akkora fát, hogy mindketten feltudtunk mászni rá.
- Dühös vagyok rá - kezdett bele.
- Én is, hiszen mindkettőnknek hazudott.
- Nem is vagyok vadász.
- Te legalább tudod mi vagy.
- De ez akkor is elkeserítő, hogy egész idáig téves hitben éltem az életemet.
-  Ezzel nem vagy egyedül - egy pillanatra beállt a csend - Adam mi vagyok én?
- Az aki eddig, te ettől nem változol, csak az erőd lesz több. Ugyanaz vagy, mint eddig, az én kis unokahúgom akit nagyon szeretek -megmosolyogtatott ahogy beszélt, ő viszont felvette a komoly arcát - Ugye tudod, hogy erre egyszer rá kell kérdeznünk?
- Tudom, csak kell egy alkalom rá - Egy ideig csendben ültünk aztán amikor elkezdtünk fázni elindultunk haza. Lezuhanyoztam és elvonultam a szobámba.

Hajnali kettő van. Még mindig nem tudok aludni. Kérdések cikáznak a fejemben. Egyre több és több. Hogy lehet, hogy apa vadász volt John bácsi pedig varázsló? Vagy lehet, hogy apa sem volt vadász? Mi vagyok én? Apró kopogtatásokra lettem figyelmes. Feloltottam a lámpát, majd Adam fejét láttam meg az ajtóban.
-Te sem tudsz aludni?- kérdezte. Bólintottam én intettem, hogy jöjjön be. Boxer alsóban és szürke ujjatlanban volt ami kiemelte az izmos karját. Sok lány volt odáig érte a suliban amit meg tudok érteni. Hiszen Adam helyes, izmos és kedves. Odafeküdt mellém és együtt néztük a plafont. Egy ideig csend volt, de nekem kellemes volt.
-Ann. Mi vagyok én? -törte meg a csendet percekkel később. Na igen ezen én is rengeteget agyaltam már.
- Az aki eddig. Ettől te nem változol. Csak a képességeid - elmosolyodott, hogy a saját szavaival vigasztaltam.
- Miért nem mondta el?
- Fogalmam sincs.
- Hogy születhetett egy varázsló és egy vadász egy családba? Ráadásul mint ikrek?
- Szerinted én nem gondolkoztam ezeken?
- Annyira hihetetlennek tűnik. Ennek a dolognak a mélyére kell ásnunk.
- De nem most - nyögtem ki a szavakat egy nagy ásítás kíséretében- próbáljunk meg aludni oké? - bólintott majd lehunyta a szemét. Én is követtem a példáját és pár perc múlva el is nyomott az álom.

2015. augusztus 17., hétfő

4. Fejezet

Lassan és megfontoltan sétáltam a folyosón, viszont amikor az ajtó elé értem hirtelen elszállt minden bátorságom és legszívesebben visszarohantam volna a szobámba. Mi van, ha találok valamit? Vagy az ellenkezője? Ha nem találok semmit? Akkor feleslegesen hazudtam a nagybátyámnak és mardoshat a bűntudat ki tudja mennyi ideig. Vagy, ha találok valamit és annyira rossz, hogy úgy fogom érezni jobban jártam volna ha nem találok semmit? Az agyam egyre abszurdabb tévképzetekkel próbált elbizonytalanítani a célomtól. Viszont nekem válaszok kellenek, akár rosszak, akár jók. El tudom viselni bármit is találok vagy ha nem találok semmit akkor is legalább megpróbáltam és nem fog a későbbiekben a "Mi lett volna, ha...? kérdés gyötörni. Tizenhat éves vagyok és ideje tudnom kik is a szüleim.
Vettem egy mély levegőt, lenyomtam a kilincset és beléptem. A tekintetemmel rögtön azt a bizonyos fiókot kerestem meg, amiben talán választ találok a kérdéseimre. Még mindig magasan volt, szóval ismét be kellett vetnem egyensúlyozási képességeimet, hogy a megfelelő magasságba kerüljek. Oda húztam a gurulós széket a szekrényhez és feltornáztam magam rá. Már csak fel kellett egyenesednem. Ehhez a fiókok fogóját használtam segítségül, viszont ez nem volt a legjobb ötlet, mert meginogtam és az ijedtségtől, hogy leesek véletlenül ellöktem magam és a szék elkezdett távolodni a szekrénytől és csak a szoba közepén állt meg. Remek. Nincs mibe kapaszkodnom, ráadásul leszállni sem tudok, mert azzal garantálok magamnak egy hatalmas borulást. Egy választásom maradt: óvatos és apró mozdulatokkal vissza juttatni magamat a szekrényhez. Minden egyes centimétert kisebb győzelemként éltem meg. biztos csak pár perc volt, de én több órának éreztem mire ismét megéreztem a kezeim között a szekrény fogantyúját. Felegyenesedtem és remegő kézzel belehelyeztem az apró kulcsot a fiókba ami egy kis kattanás után megadta magát az akaratomnak és kinyílt. Nem igazán tudtam mit is kéne keresnem, de valami azt súgta tudni fogom amikor a kezemben lesz. Lassan kinyitottam a fiókot és elkezdtem kutakodni. Számlák, szerződések, alaprajzok és még sok más építéssel kapcsolatos papír amit nem igazán értek, de egyik sem az amit keresek. Már éppen visszaakartam pakolni amikor észrevettem, hogy a fiók alján az egyik sarokban van egy lyuk. Ez valami hiba lehet? Biztos, hogy nem, hiszen egy ilyen profi készítmény nem lehet hibás, ráadásul John bácsi már rég kiszúrta volna már, és ment volna a gyártóhoz reklamálni. Hacsak... Megkopogtattam az alját. Hát persze, üreges. Vagyis volt valami a fedőréteg alatt. A lehető legóvatosabban benyúltam a kis lyukon és kivettem a fiók alját.
- Megvan! - kiáltottam fel örömömben amikor egy aktát tartottam a kezemben amit az elrejtett zugban találtam. Hiba volt, mert a nagy lendületben kicsúszott alólam a szék és én egy hangos csattanással elterültem a földön. Míg egyik kezemmel a sajgó fenekemet simogattam addig a másikkal a talált aktát szorítottam, mert a kis akcióm közben az összes papír ami a fiókban volt szétszóródott az egész irodában. Remek, ez az én szerencsém. Felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem összeszedni az iratokat amik beterítették az egész padlót. Próbáltam mindent úgy vissza rakni a fiókba ahogy volt. Többé-kevésbé sikerült, viszont volt amit csak begyűrni tudtam. Ha most nem bukok le akkor nagyobb mázlista vagyok, mint gondoltam. Munkám végeztével betoltam a széket a helyére, kirohantam az irodából vissza a szobámba. Bevágtam magam mögött az ajtót, lihegve neki támaszkodtam és zakatoló szívvel lecsúsztam a padlóra. Magammal szembe fordítottam az aktát amire egy név volt írva. Cennedy. Ez a családom vezetékneve. Micsoda? Ezt nem értem. Miért van John bácsinak egy eldugott aktája amiben valószínűleg a családunkról vannak infók?
- Ann, itthon vagyunk- hallottam meg a nagybátyám hangját majd a lépteit, ahogy elindult felfelé a lépcsőn. A kezemben lévő papírokra kaptam a tekintetemet és pánikolva konstatáltam, hogy azonnal el kell tüntetnem őket, ha nem akarok lebukni. Szélsebesen pattantam fel a földről, beugrottam az ágyamba és a párnám alá rejtettem az aktát.
- Hé, Ann - éreztem meg Jonh bácsi érintését a vállamon.
- Szia - nyújtózkodtam nagyot, mintha nem tettem volna semmit.
- Hogy érzed magad? - egy kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy hazudok neki, de ha ő nem válaszol a kérdéseimre akkor kénytelen vagyok cselekedni az ügy érdekében az pedig valamennyire enyhített a szúrós érzésen.
- Semmi bajom, tényleg csak egy kis alvásra volt szükségem - bólintott, majd kiment. Amikor már csak a lépcsőn hallottam a lépteit akkor volt bátorságom kivenni a mappát a párnám alól és beraktam az éjjeliszekrényembe majd követtem a nagybátyámat. A földszinten Adam ült a kanapén és amikor meglátott a tekintete egyetlen kérdést tükrözött. Sikerült? Válaszként egy aprót bólintottam. 
- Milyen volt az edzés? - kérdeztem, mielőtt még John felhozta volna az egészségemet, mint téma, mert akkor biztos, hogy lebuknék. Nem tudok huzamosabb ideig hazudni, mert a végén belezavarodok vagy elszólom magam ezért most inkább nem kockáztatnék.
- Hoztuk a formánkat. Adam remek volt. Holnap már te is csatlakozhatsz - simította meg a vállamat, egy puszit nyomott a fejemre majd egy pohár narancslé kíséretében elhagyta a konyhát.
- Na? - ugrott fel Adam és odarohant hozzám. A szám elé emeltem az ujjamat jelezve, hogy hallgasson majd a karjánál fogva felhúztam a lépcsőn, be a szobámba. Becsuktam az ajtót, lassan az ágyamhoz sétáltam és kivettem a szekrényemből az aktát.
- Ezt találtam. 
- Ez mi?- kérdezte mire én megmutattam a fedelét.
- Kinyitottad már? - vette a kezébe majd rám pillantott.
- Nem, mert akkor jöttetek meg. De jó, hogy itt vagy, mert egyedül talán ki se merném nyitni - elmosolyodott majd odajött hozzám és leült mellém az ágyra.
- Na akkor együtt? - tette az ölembe a papír halmot.
- Együtt - remegő kézzel nyitottam ki a mappát.