4. Fejezet

Lassan és megfontoltan sétáltam a folyosón, viszont amikor az ajtó elé értem hirtelen elszállt minden bátorságom és legszívesebben visszarohantam volna a szobámba. Mi van, ha találok valamit? Vagy az ellenkezője? Ha nem találok semmit? Akkor feleslegesen hazudtam a nagybátyámnak és mardoshat a bűntudat ki tudja mennyi ideig. Vagy, ha találok valamit és annyira rossz, hogy úgy fogom érezni jobban jártam volna ha nem találok semmit? Az agyam egyre abszurdabb tévképzetekkel próbált elbizonytalanítani a célomtól. Viszont nekem válaszok kellenek, akár rosszak, akár jók. El tudom viselni bármit is találok vagy ha nem találok semmit akkor is legalább megpróbáltam és nem fog a későbbiekben a "Mi lett volna, ha...? kérdés gyötörni. Tizenhat éves vagyok és ideje tudnom kik is a szüleim.

Vettem egy mély levegőt, lenyomtam a kilincset és beléptem. A tekintetemmel rögtön azt a bizonyos fiókot kerestem meg, amiben talán választ találok a kérdéseimre. Még mindig magasan volt, szóval ismét be kellett vetnem egyensúlyozási képességeimet, hogy a megfelelő magasságba kerüljek. Oda húztam a gurulós széket a szekrényhez és feltornáztam magam rá. Már csak fel kellett egyenesednem. Ehhez a fiókok fogóját használtam segítségül, viszont ez nem volt a legjobb ötlet, mert meginogtam és az ijedtségtől, hogy leesek véletlenül ellöktem magam és a szék elkezdett távolodni a szekrénytől és csak a szoba közepén állt meg. Remek. Nincs mibe kapaszkodnom, ráadásul leszállni sem tudok, mert azzal garantálok magamnak egy hatalmas borulást. Egy választásom maradt: óvatos és apró mozdulatokkal vissza juttatni magamat a szekrényhez. Minden egyes centimétert kisebb győzelemként éltem meg. biztos csak pár perc volt, de én több órának éreztem mire ismét megéreztem a kezeim között a szekrény fogantyúját. Felegyenesedtem és remegő kézzel belehelyeztem az apró kulcsot a fiókba ami egy kis kattanás után megadta magát az akaratomnak és kinyílt. Nem igazán tudtam mit is kéne keresnem, de valami azt súgta tudni fogom amikor a kezemben lesz. Lassan kinyitottam a fiókot és elkezdtem kutakodni. Számlák, szerződések, alaprajzok és még sok más építéssel kapcsolatos papír amit nem igazán értek, de egyik sem az amit keresek. Már éppen visszaakartam pakolni amikor észrevettem, hogy a fiók alján az egyik sarokban van egy lyuk. Ez valami hiba lehet? Biztos, hogy nem, hiszen egy ilyen profi készítmény nem lehet hibás, ráadásul John bácsi már rég kiszúrta volna már, és ment volna a gyártóhoz reklamálni. Hacsak... Megkopogtattam az alját. Hát persze, üreges. Vagyis volt valami a fedőréteg alatt. A lehető legóvatosabban benyúltam a kis lyukon és kivettem a fiók alját.

- Megvan! - kiáltottam fel örömömben amikor egy aktát tartottam a kezemben amit az elrejtett zugban találtam. Hiba volt, mert a nagy lendületben kicsúszott alólam a szék és én egy hangos csattanással elterültem a földön. Míg egyik kezemmel a sajgó fenekemet simogattam addig a másikkal a talált aktát szorítottam, mert a kis akcióm közben az összes papír ami a fiókban volt szétszóródott az egész irodában. Remek, ez az én szerencsém. Felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem összeszedni az iratokat amik beterítették az egész padlót. Próbáltam mindent úgy vissza rakni a fiókba ahogy volt. Többé-kevésbé sikerült, viszont volt amit csak begyűrni tudtam. Ha most nem bukok le akkor nagyobb mázlista vagyok, mint gondoltam. Munkám végeztével betoltam a széket a helyére, kirohantam az irodából vissza a szobámba. Bevágtam magam mögött az ajtót, lihegve neki támaszkodtam és zakatoló szívvel lecsúsztam a padlóra. Magammal szembe fordítottam az aktát amire egy név volt írva. Cennedy. Ez a családom vezetékneve. Micsoda? Ezt nem értem. Miért van John bácsinak egy eldugott aktája amiben valószínűleg a családunkról vannak infók?

- Ann, itthon vagyunk- hallottam meg a nagybátyám hangját majd a lépteit, ahogy elindult felfelé a lépcsőn. A kezemben lévő papírokra kaptam a tekintetemet és pánikolva konstatáltam, hogy azonnal el kell tüntetnem őket, ha nem akarok lebukni. Szélsebesen pattantam fel a földről, beugrottam az ágyamba és a párnám alá rejtettem az aktát.

- Hé, Ann - éreztem meg Jonh bácsi érintését a vállamon.

- Szia - nyújtózkodtam nagyot, mintha nem tettem volna semmit.

- Hogy érzed magad? - egy kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy hazudok neki, de ha ő nem válaszol a kérdéseimre akkor kénytelen vagyok cselekedni az ügy érdekében az pedig valamennyire enyhített a szúrós érzésen.

- Semmi bajom, tényleg csak egy kis alvásra volt szükségem - bólintott, majd kiment. Amikor már csak a lépcsőn hallottam a lépteit akkor volt bátorságom kivenni a mappát a párnám alól és beraktam az éjjeliszekrényembe majd követtem a nagybátyámat. A földszinten Adam ült a kanapén és amikor meglátott a tekintete egyetlen kérdést tükrözött. Sikerült? Válaszként egy aprót bólintottam. 

- Milyen volt az edzés? - kérdeztem, mielőtt még John felhozta volna az egészségemet, mint téma, mert akkor biztos, hogy lebuknék. Nem tudok huzamosabb ideig hazudni, mert a végén belezavarodok vagy elszólom magam ezért most inkább nem kockáztatnék.

- Hoztuk a formánkat. Adam remek volt. Holnap már te is csatlakozhatsz - simította meg a vállamat, egy puszit nyomott a fejemre majd egy pohár narancslé kíséretében elhagyta a konyhát.

- Na? - ugrott fel Adam és odarohant hozzám. A szám elé emeltem az ujjamat jelezve, hogy hallgasson majd a karjánál fogva felhúztam a lépcsőn, be a szobámba. Becsuktam az ajtót, lassan az ágyamhoz sétáltam és kivettem a szekrényemből az aktát.

- Ezt találtam. 

- Ez mi?- kérdezte mire én megmutattam a fedelét.

- Kinyitottad már? - vette a kezébe majd rám pillantott.

- Nem, mert akkor jöttetek meg. De jó, hogy itt vagy, mert egyedül talán ki se merném nyitni - elmosolyodott majd odajött hozzám és leült mellém az ágyra.

- Na akkor együtt? - tette az ölembe a papír halmot.

- Együtt - remegő kézzel nyitottam ki a mappát.