22. Fejezet Kai Evans

Reggel olyan szépen elterveztem, hogy mit fogok, mondani Ann-nek, hogy megkedveljen, de ez azonnal semmissé vált amikor az első óra előtt majdnem fellökött, de hát mégiscsak én vagyok a nagyobb szóval ő esett volna el amit nem hagyhattam. Viszont ismét óriási elégedettséggel töltött el amikor felfogta, hogy tulajdonképpen én mentettem meg attól, hogy seggre üljön a folyosó közepén. Felnézett rám, karjaim a dereka köré fonva, ő pedig szorosan a mellkasomnak simulva és ettől hirtelen beindult a fantáziám.
- Bellám, minő meglepetés, hogy ismét egymásba botlottunk - az új beceneve hallatán felvonta a szemöldökét, kiszabadította magát a kezeim közül és hátrált egy kicsit. Gondoltam, hogy nem sokan hívják így, pont ezért is kezdtem el én.
- A nevem Ann, senki sem hív Bellának - keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt mitől nevetnem kellett majd közelebb léptem hozzá, mire levegőért kapott. Nagyon helyes.
- Nem is kellett sokáig várnom, hogy te áruld el a neved. Viszont az Annabell névnek nem csak az Ann lehet a becézése és, mint mondtad senki sem hív Bellának ezért én leszek az első - túljártam az ezén.
- Senki sem kért meg arra, hogy becézgess - a hangja elhalt a mondat végére amiből nekem az jött le, hogy nyerésre állok.
- Tudom, hogy tetszik, csak azért mondod, mert el akarod hitetni magaddal, hogy közömbös vagyok számodra - na erre olyan villámokat kezdett szórni a szeme, hogy egy pillanatra meg is ijedtem.
- Na idefigyelj Kai Evans. Nem tudom mit akarsz tőlem, de tegyél, le róla, mert nálam semmi esélye egy ilyen önelégült, nagy arcú, szoknyavadásznak, mint te. Én nem leszek a sokadik azok közül akiket elcsábítottál - beszéd közben felágaskodott és az ujjával a mellkasomat bökdöste. Amint befejezte azonnal elviharzott. Remek, ennyit arról, hogy bevágódok nála, de nem adom fel, mert tudom, hogy érez irántam valamit. Viszont csajcsábásznak tartott ami nagyon nem tetszett, mivel igaz sem volt. Ezt mindenképp el akartam mondani neki mielőtt még mindennek elhordana a többiek előtt. A közös edzésünkön akartam beszélni vele, de pechemre az udvaron voltunk valami akadálypályán és pont neki meg annak a Gilbert gyereknek kellett bemutatniuk a feladatot. Ahhoz képest, hogy Nate szerint nem kedvelik egymást tökéletesen egyszerre mozogtak a pályán, viszont volt egy pillanat, a gerendánál amikor a lány mintha elbizonytalanodott volna, de olyan rövid ideig tartott, hogy szerintem csak én vettem észre. A fiú megragadta a csuklóját és úgy húzta maga után. Valamiért nagyon viszketett az öklöm, hogy bemossak neki egyet amiért egyáltalán hozzáért. Jesszusom miket beszélek? A düh biztos kiült az arcomra, mert arra eszméltem fel, hogy Jeremy vihogva a vállamba bokszol.
- Mi a helyzet Evans? - tökéletesen tisztában volt vele és a mellette álló Nate is, de az arcukra volt írva, hogy nagyon élvezik, hogy húzhatják az agyamat.
- Semmi.
- Látjuk - vigyorogtak, mire dühösen néztem rájuk ezzel végre elszakítva a tekintetemet a kis párosról - Ugye tudod, hogy most nagyon utál téged?
- Dehogy utál, csak azt hiszi. De segítenetek kell, hogy beszélhessek vele négyszemközt, mert az viszont nagyon zavar, hogy csajcsábásznak gondol.
- Miért, nem vagy az? - kérdezte Nate gúnyosan, de tudtam, hogy csak viccel.
- Bármilyen hihetetlen is, de nem - nyújtottam ki a nyelvem.
- Szerintem el tudnánk intézni - szólt közbe Jeremy és ördögi vigyor ült ki az arcára, ami kissé megijesztett, de nem foglalkoztam vele, mert az én oldalamon álltak. Az edzés további részében nekünk kellett teljesítenünk az akadálypályát, de én akarva-akaratlanul is állandóan Ann felé nézegettem aki valamit nagyon beszélt Raynnel, de aztán rövid időn belül ott is hagyta a fiút. Amikor odanéztem egyszer láttam, hogy engem figyel. Összeakadt a tekintetünk amitől majdnem leestem a mászófalról mire a párom meg is jegyezte, hogy szerencsétlen vagyok. Befejeztük a feladatot és én azonnal elindultam a szőkeség felé aki ezt észrevette és a csengő hallatára azonnal az öltözők felé menekült, de nem elég gyorsan ugyanis az ajtó előtt elkaptam a karját és magam felé fordítottam.
- Állj meg Bella, hallgass meg - már nyitottam a számat, hogy magyarázkodjak, amit mindennél jobban utálok amikor megjelent mellettünk Richards edző.
- Ms. Cennedy kérem vigye be ezt a dossziét a szertárba - bólintott, elvette a lapokat a tanár kezéből majd egy győzelemittas pillantást követően eltűnt a szertár ajtaja mögött. Engem nem fog ilyen könnyen lerázni, utána mentem.
- Akkor is elmondanom amit akarok.
- Te ide be sem jöhetsz - dühösen levágta a mappát az asztalra és már ment volna ki, de nem volt más választásom megint magamhoz kellett húznom, hogy egy kicsit nyugton maradjon.
- Nem érdekel - simítottam végig az arcán. Ezt meg miért csináltam? Ekkor hirtelen becsapódott az ajtó. A lány azonnal a hang felé kapta a fejét amikor kattant a zár. Annabell szeme kikerekedett, rám pillantott, majd az ajtóhoz rohant és dörömbölni kezdett rajta.
- Richards edző! Bent maradtunk! Engedjen ki! Segítség - semmi reakciót nem hallottunk kintről.
- Szomorú. Most kénytelen leszel meghallgatni - a tekintete riadt lett, szerintem még azt is kinézi belőlem, hogy itt fogom őt megerőszakolni. Ott még azért nem tartunk. Megvárom szépen amíg ő akar majd leteperni engem.
- Segítség! Valaki engedjen ki! - nem adta fel ezért kénytelen voltam cselekedni. Magam felé fordítottam és lassan húztam el az ajtótól. Sóhajtott egyet majd leült az egyik szivacsra és a falnak támasztotta a hátát. Én is odaültem, de persze tartottam tőle a tisztes távolságot.
- Figyelj Bella, nem értem miért gondolod a legrosszabbat rólam. Nem vagyok én olyan rossz srác, mint hiszed - mosolyogtam rá.
- Dehogyis elvégre merő jóságból ontod magadból a perverz beszólásokat - nézett rám szemrehányóan.
- Ezt hozod ki belőlem, nem tehetek ellene - kacsintottam, mire megforgatta a szemeit, de láttam, hogy egy mosolyt próbál elfojtani. Nyert ügyem van - De komolyra fordítva a szót. Nem vagyok nőcsábász - erre csak hitetlen egy hitetlen tekintetet kaptam. Miért olyan nehéz ezt elhinni? - Nekem nem minden lány kell, csak egy, de őt bármi áron megszerzem - szerintem vette a célzást, mert egy pillanatra lefagyott és szinte észrevehetetlenül távolabb húzódott tőlem. Beállt a csend. Egyikünk sem szólalt meg. Ő a fejét a falnak döntötte és a tekintetét a plafonnak szegezte. Nem bírtam levenni róla a szememet. Figyeltem ahogy mindegy egyes levegővételénél emelkedik a mellkasa és azt, hogy ajkai enyhén szétnyíltak. Azt hiszem még sose láttam gyönyörűbbet. Te jó ég milyen nyálas gondolatokat kelt bennem ez a lány? Nem vagyok magamnál. Pár perc múlva azonban megunta és dühös tekintettel fordult felém.
- Befejeznéd a szemeddel való meztelenítésemet? Kezdesz egyre jobban bosszantani - nem állt messze az igazságtól, de még mindig nagyon édes volt mérgesen ezért úgy éreztem muszáj húznom még egy kicsit az agyát.
- Ezt hozom ki belőled Bella? - húzódtam lassan közelebb hozzá, de ő egyre csak menekült. Viszont amikor az oldala a falnak ütközött láttam a szemében a riadtságot, amikor rájött, hogy csapdába esett - A rosszlányt? - hallottam ahogy levegő után kap és ez elégedett vigyorra késztetett, mert fogalma sem volt mire készülök. Alattomos módon a dereka után kaptam magam alá fordítottam és elkezdtem csikizni. Azonnal elkezdett sikítozni és próbált lelökni magáról, de erősebb voltam nála.
- Mit csinálsz? Kai engedj el - alig értettem mit mond nevetés közben. Láttam, hogy még a könnye is kicsordul. - Kérlek, nem kapok levegőt - nyögte ami nekem eléggé félreérthetően jött ki. A nagy hadonászásban Ann kiütötte a kezemet amivel támasztottam magam és előreborultam, de pont az arca előtt pár centivel sikerült megállnom. Nem kellett volna. Olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem a leheletét a nyakamon. Meg akartam csókolni és tudom, hogy nem állított volna le, de ahogy közeledtem volna felé szinte egy pillanat alatt történt az egész. A vállamnál fogva lelökött magáról így ő került felülre és diadalittasan tartotta fel a kezét és küldött felém egy "vesztettél" pillantást én viszont csak feküdtem alatta és vigyorogva vártam mikor fogja fel, hogy tulajdonképpen a csípőmön ül. Ez pár másodperc múlva be is következett. Maga alá nézett és úgy ugrott le rólam mintha az áram rázta volna meg. Nevetve tápászkodtam fel, de ő addigra már a szertár másik felében volt, de még innen is láttam, a vörös tűzrózsákat az arcán bármennyire is el akarta takarni őket.
- Mi a baj Bellám? - a hátrálását a szekrény akadályozta engem viszont semmi. Minden egyes lépésemnél levegő után kapott míg olyan közel nem voltam hozzá, hogy a testünk szinte összeért. - Félsz, hogy a végén megkedvelsz? - nem szólt, de nem is kellett. Tekintetemet az övébe fúrtam és akkor döntöttem el, hogy francba a szabályokkal. Lassan közeledtem felé és a legnagyobb megdöbbenésemre nem próbált meg elhúzódni. Már szinte éreztem az ajkamat az övén, amikor meghallottam, hogy kattan a retesz és egy pillanattal később kivágódott az ajtó, de mi addigra már legalább egy méterre voltunk egymástól.
- Maguk meg mi a fenét keresnek itt? Már rég megy a negyedik óra - Richards edző eléggé le volt döbbenve annak ellenére, hogy tulajdonképpen miatta ragadtunk bent. Amit persze egyáltalán nem bántam.
- Maga zárt be ide minket - szólt vissza a lány.
- Én aztán biztos, hogy nem.
- Dehogynem. Beküldött, hogy hozzunk be egy mappát aztán ránk zárta az ajtót. Még kiabáltunk is, de senki sem nyitotta ki.
- Először is Annabell Cennedy azonnal vegyen vissza ebből a hangsúlyból - itt hatásszünetet tartott.
- Elnézést - hajtotta le a fejét Ann.
- Másodszor pedig, biztos, hogy nem én voltam, mert tudtam, hogy bent vannak, viszont amikor erre jöttem és láttam a zárt ajtót azt hittem maguk zárták be miután kimentek. Biztos Mr. Cennedy volt véletlenül. Most pedig azonnal menjenek az órájukra én meg majd igazolom a késésüket - mire kettőt pislogtam már el is tűnt Ann pedig azonnal berohant az öltözőbe én viszont nem siettem, ha már egyszer igazolják. Miközben sétáltam a földrajzórámra konstatáltam, hogy már húsz perc elment belőle vagyis több mint fél óráig voltunk bezárva. Hihetetlen, hogy az edző pont a legrosszabb pillanatban tudott kiszabadítani minket. Belépve a terembe minden szem rám szegeződött, a tanár pedig csak rosszallóan rám pillantott majd a padok felé biccentett és visszafordult a táblához. Ennél azért nagyobb reakcióra vártam. Legalább kérdőre vonhatott volna, hogy hol voltam. Helyet kerestem amikor Jeremy integetett a harmadik padból, hogy üljek oda. Levágódtam mellé majd felé fordultam, ő viszont csak vigyorgott, ami nagyon nem tetszett nekem.
- Miért érzem úgy, hogy nem kell beszámolnom arról, hogy hol voltam?
- Az tényleg nem fontos, csak arról, hogy mi történt odament - nagyon gyanús volt nekem a srác.
- De honnan... Te voltál. Nem is Richards edző vagy Adam zárt be minket, hanem te.
- Nana, azért nem egyedül dolgoztam. Volt ám nekem egy tettestáram is és szerintem nem kell őt megneveznem - válaszolt azzal a sunyi mosollyal és a tábla felé fordult és megvárta amíg összerakom magamban a képet. Az óra alatt ő és Nate azt mondták, megoldják, hogy kettesben tudjak beszélni Ann-nel. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan fognak cselekedni.
- Te idióta mi lett volna, ha nekem esik? - boxoltam bele a vállába, hogy rám figyeljen.
- Ahogy az arcodat nézem semmi jele testi sérülésnek szóval inkább köszönd meg és mondd el végre, hogy mi volt - elmeséltem neki mindent. Néhol még én is beleremegtem ahogy visszaemlékeztem - Szóval nem sült el olyan rosszul a dolog - fejtette ki a véleményét Jer amikor szünetben mentünk a következő terembe. Ekkor megjelent Caroline aki egy gyors "bocsi el kell rabolnom egy pillanatra " kíséretében megragadta Jeremy kezét és eltűnt vele a sarkon.
- Hello haver - ült le mellém hirtelen Nate. Hogy a fenébe került ide? - Van pár percem gondoltam benézek - ugyanaz a vigyor ült az arcán, mint a legjobb barátjának.
- Nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltátok.
- Miről beszélsz? - erre csak egy szemrehányó pillantást kapott válaszul - Ne már, hogy Jer már el is mondta? Azt hittem, hogy még agyalni rajta egy kicsit. Amúgy meg ezt akartad nem?
- Nem... De... csak beszélni akartam vele ez viszont sokkal több volt.
- Oh tisztában vagyok vele - nevette el magát. Áhá, vagyis ő hallotta Ann változatát is.
- Elmondta neked mi volt? - égetett a kíváncsiság, hogy mit mondott neki.
- Sajnálom, nem adhatom ki a legjobb barátomat - kacsintott rám. Ebből a kis mozdulatból tudtam, hogy mindent elmondott neki és azt is, hogy van esélyem. Már épp kérdeztem volna amikor megszólalt a csengő.
- Mennem kell, de majd beszélünk csáó - intett és el is tűnt a teremből. Úgy érzem lesz min agyalnom egy ideig.