20. Fejezet

- Ez egy égi jel volt Ann - azt hittem leütöm Caroline-t amikor már sokadszorra is azt hangoztatta, hogy mennyire jól néznénk ki együtt az új osztálytársával.

- Erősen gondolkozok azon, hogy kilökjelek az útra - adtam a barátnőm tudtára útközben, hogy kezd kiakasztani.

- Megkérdezte a nevedet, óra után - vigyorgott Jeremy. Nagyszerű, összejátszanak ellenem.

- Csupán azért, hogy alázhasson a bénázásom miatt. Care, nekem nem kell ez az egoista barom - és nem hazudtam. A zűrös családom és az iskola mellé nem kell fiú, ráadásul egy ilyen. Mondjuk azt a kék szempárt bármeddig el tudnám nézni... Miket beszélek? Biztos nagy nőcsábász ami annyit tesz, hogy csupán azért teperne, mert én nem ájultam el tőle az első adandó alkalommal. Miután Nate és Caroline lekanyarodtak végre egy kis csend volt, viszont a ázunk előtt Jeremy megfogta a karomat, mielőtt bemehettem volna a házba. Kérdőn néztem rá.

- Kai jó srác, igaz nőcsábásznak tűnik, de talán csak a megfelelő lányra vár aki végre észhez téríti - mosolygott, rám kacsintott majd elment. Meg se várta, hogy reagáljak. Mondjuk erre nem is tudta volna mit. Szinte észre se vettem, hogy már bent vagyok a konyhában, mert végig ezen járt az agyam. Nem tetszett, hogy Jeremy itt célozgat nekem ezzel a sráccal kapcsolatban.

- Ann? - hallottam meg a nagybátyám hangját.

- Igen?

- Mát háromszor kérdeztem, hogy te vagy-e itthon? Minden rendben? - hoppá, úgy tűnik jobban elragadott a téma, mint kellett volna.

- Ne haragudj csak fáradt vagyok - mosolyogtam rá majd elvonultam a szobámba.

Pár óra múlva Adam rontott be hozzám egy könyvvel a kezében miközben veszettül magyarázott valamiről.

- Figyelj, ezt nézd azt hiszem most már menni fog - csendre intett pedig eszembe se jutott megszólalni. A tekintetét a az ágyamon lévő párnára szegezte, majd elkezdett mormolni és a kezével mintha szuggerálni akarta volna a tárgyat. Tudtam, hogy nem fog jól elsülni a dolog, figyelmeztetni akartam, de továbbra sem akarta, hogy beszéljek. 

- Adam, nem...

- Cstt! - nem bíztam semmit sem a véletlenre John fergeteges előadása után és mivel az alma nem esik messze a fájától, felálltam a székemről és inkább bebújtam mögé. Fogalmam sem volt mit tervez, de amikor felgyulladt a párnám azonnal tudtam, hogy valamit elrontott, viszont a hirtelen felcsapó lángok mindkettőnket váratlanul értek, ezért egyszerre kezdtünk el torkunk szakadtából kiabálni.

- Úristen ez meggyulladt!

- Nem mondod csinálj már vele valamit! 

- De a te párnád!

- De te cseszted el a varázslatot oldd is meg! - szerintem három utcával arrébb is hallották ahogy szidjuk egymást. 

- John bácsi!

- Apa! - kiáltottuk egyszerre mire pillanatokkal később az említett személy megjelent az ajtóban, de ilyen látványra még ő sem számított. Én felugrottam Adam hátára és úgy ütöttem, hogy csináljon valamit, ő pedig összevissza rohangált és közben azt üvöltözte, hogy "Ég a párna!". De legalább egy valakinek van esze a családban, mert megfogta a vázámat amiben a már kissé elszáradt szülinapi virágom volt és a benne lévő vizet az égő ágyneműre öntötte ami azonnal megszüntette a lángokat. Egyszerre lélegeztünk fel majd Adamre néztem aki teljesen kiborult.

- Mi a fene volt ez?

- Azt hittem sikerülni fog. Tegnap egész este és most délután is ezt tanultam.

- Annyira hülye vagy és ha még egyszer az én cuccaimon fogsz gyakorolni felrúglak - idegesen hozzávágtam az első dolgot ami a kezembe került, ami ez esetben az egyik tankönyvem volt.

- Jól van na, ne haragudj - de azért röhögött közbe.

- Adam ez óriási nagy felelőtlenség volt. Nem gyakorolhatsz egyedül, még a végén az egész házat meggyújtod nem csak azt a szerencsétlen párnát.

- Jól van, oké, de akkor meg, hogy gyakoroljak? Meg akarok tanulni varázsolni, viszont te nem tudsz megtanítani hiszen még te sem tudsz - ekkor bevillant egy ötlet.

- Ezt majd én megoldom - erre mindketten felém kapták a fejüket, szemükben értetlenség csillogott.

- Hogy érted ezt?

- Majd meglátjátok - vigyorodtam el - most viszont mennem kell, te addig - mutattam a drága unokatestvéremre - csinálj valamit az ágyneműmmel, ha már tönkre tetted - ezzel kilibbentem a szobából és üzentem a bandámnak, hogy amint tudnak jöjjenek a suli melletti kis játszótérre.

Séta közben már alaposan kigondoltam, hogy adom be a tervemet a srácoknak és mire a helyszínre értem Jeremy már ott is volt. Hogy ért ide ilyen gyorsan? 

- Ann, szia mi volt ilyen fontos, hogy iderendeltél minket?

- Mindjárt elmondom, csak kellenek a többiek is - nem telt bele tíz perc és a hiányzó láncszemek is megérkeztek.

- Itt vagyunk, mi van?

- Támadt egy ötletem miközben Adam egy félresikerült varázslattal felgyújtotta az ágyneműmet - ennél a résznél elég érdekesen néztek rám, de egy legyintéssel lerendeztem - szóval, a helyzet az, hogy John bácsi sem jártas még annyira a varázslás világában, hogy taníthassa a fiát akinek meg az incidens után megtiltottam, hogy bármit is gyakoroljon otthon...

- A lényeget Ann, de ezt a gyújtogatós sztorit, majd szeretnénk hallani.

- Oké, oké az jutott eszembe, hogy megkérném Ms. Ramsayt, hogy tanítsa Adamet és Johnt az alapokra - úgy néztek rám mintha nőtt volna egy második fejem.

- Ezt mégis, hogy gondoltad? Mégis mit akarsz mondani neki? Hogy "Elnézést Ms. Ramsay, de lenne szíves megtanítani a nagybátyámat és unokatestvéremet varázsolni? Ugyanis most jöttek rá, hogy nem is vadászok, mint ahogy azt eredetileg gondolták." - gondoltam, hogy nem lesznek oda az ötletért, de akkor is segíteniük kell.

- Ahelyett, hogy kifiguráztok segíthetnétek, hogy akkor mit csináljak.

- Szerintem nem rossz ötlet - hálásan Jeremyre pillantottam aki csak rám kacsintott - végül is Ms. Ramsay varázsló tanár. Viszont az már tényleg gáz lesz, hogy mit fogsz mondani neki - még órákat tanácskoztunk, hogy kérjek segítséget aztán arra jutottunk, hogy a legjobb lesz, ha őszinte leszek vele. Igaz még csak egyszer volt órám vele, de úgy érzem megbízhatok benne és segíteni fog.

Mire hazaértem már csak annyira volt erőm, hogy lefürödjek és bevessen magam a teljesen új ágyneműm közé aminek már nem engedem a közelébe Adamet.

Reggel korábban keltem mint kellett volna, mert még az első óra előtt akartam beszélni Ms. Ramsayvel. Észrevétlenül suhantam ki a házból, mert tudtam, hogy ha meglátnak azonnal elkezdenek faggatni amire most nem volt szükségem. Út közben próbáltam kitalálni, hogy is fogom elmondani a varázstanáromnak amit akarok. Biztos a nevemet se jegyezte meg hiszen még csak egy órám volt vele, de végül is a remény hal meg utoljára. Beérve a kapun berohantam a matek terembe, ledobtam a táskámat a padomra és már mentem is az üvegházhoz reménykedve, hogy ott lesz. Ahogy a lépcső alján lévő kanyarhoz értem nem figyeltem eléggé, ezért nekimentem valakinek. Már épp borultam volna hátra ijedtemben amikor az illető a derekam után kapott és magához húzott ezzel megmentve az eséstől. Viszont amikor megláttam, hogy ki az azt kívántam bárcsak ne kapott volna el időben, mert egy kissé feszélyezve éreztem magam. A karjait körém csavarta én pedig az izmos mellkasának voltam nyomódva ami elég urán hatott rám. Amikor felnéztem megláttam azt a pimasz vigyort és azt az eszméletlenül kék szempárt és egy pillanatra elfelejtettem, hogy miért is indultam el.

- Bellám, minő meglepetés, hogy ismét egymásba botlottunk - a megnevezésre kérdően felvontam a szemöldökömet, de előtte kibontakoztam az öleléséből mielőtt még azt hinné, hogy egy pillanatra is élveztem.

- A nevem Ann, senki sem hív Bellának - elnevette magát a kijelentésemre majd közelebb lépett hozzám.

- Nem is kellett sokáig várnom, hogy te áruld el a neved. Viszont az Annabell névnek nem csak az Ann lehet a becézése és, mint mondtad senki sem hív Bellának ezért én leszek az első.

- Senki sem kért meg arra, hogy becézgess - keresztbe fontam a mellkasom előtt a karom. Mégis mi a fenének örül ennyire, hogy itt vigyorog? 

- Tudom, hogy tetszik, csak azért mondod, mert el akarod hitetni magaddal, hogy közömbös vagyok számodra - egy pillanat alatt felment bennem a pumpa ettől az idegesítő, egoista bunkótól. A lehető legdühösebb pillantásommal néztem a szemébe.

- Na idefigyelj Kai Evans. Nem tudom mit akarsz tőlem, de tegyél, le róla, mert nálam semmi esélye egy ilyen önelégült, nagy arcú, szoknyavadásznak, mint te - beszéd közben már lábujjhegyre állva böktem meg a mellkasát, hogy felfogja amit mondok - én nem leszek a sokadik azok közül akiket elcsábítottál - meg se vártam a reakcióját megkerültem és az udvar felé vettem az irányt. Óriási szerencsém volt, mert pont láttam a keresett személyt eltűnni az üvegház bejárata mögött. Megálltam az ajtó előtt és megkocogtattam az ujjammal. 

- Gyere! - vettem egy mély levegőt és beléptem. Hátranézett és felismerés ült ki az arcára. - Áh Annabell Cennedy miben lehetek a segítségedre? - csodálkoztam, hogy emlékszik rám, de örültem neki, viszont a beszélgetés neheze még csak most jött.

- Mindenek előtt tudnom kell, hogy megbízhatok-e a tanárnőben - kérdőn pillantott rám és az egész testével felém fordult jelezve, hogy érdekli a mondanivalóm.

- Minden rendben van? 

- Segítségre lenne szükségem és csak maga tus nekem segíteni, de meg kell ígérnie, hogy megőrzi a titkomat.

- Mi az amiben csak én tudok segíteni neked? Ha baj van, miért nem Mr. Pierce-t keresed fel? Tudtommal ő az osztályfőnököd - már hátráltam volna ki a teremből feladva, hogy semmi esélyem amikor elindult felém -Ne menj. Ha tényleg azt mondod, hogy én vagyok a te embered akkor állok elébe. Mondd mit tegyek. 

- De előbb meg kell ígérnie, hogy senkinek sem beszél erről - léptem ismét közelebb, felbátorodva - Sem Mr. Pierce-nek vagy egyéb tanárnak. 

- Megígérem - tette a szívére a kezét miközben rám mosolygott. Viszonoztam a gesztusát - Szóval, mi a baj? 

- Tanította az unokatestvéremet Adam Cennedyt igaz? - egy pillanatra elgondolkodott majd bólintott - Tudom, hogy hihetetlen, de se ő, se a nagybátyám nem vámpírvadászok, genetikailag hanem varázslók - miután láttam, hogy nem néz teljesen hülyének, folytattam volna csak megszólalt a jelző csengő. Rápillantottam majd álltam volna fel, hogy menjek az órámra amikor megfogta a csuklómat és visszaültetett. 

- Maradj, majd én igazolom. Úgyis lyukasórám lesz és úgy érzem, hogy ez nem egy tíz perces történet lesz - bólintottam majd elmeséltem neki mindent. A szüleimet, a hazugságokat, a veszekedéseinket a nagybátyámmal, a mappát ami miatt ez az egész van, sőt még a családom elcseszett próbálkozásait is a varázslással. 

-... lényegében azért jöttem ide, hogy megkérjem, tanítsa meg őket az alapokra, hogy aztán fejlődhessenek tovább - fújtam ki a levegőt. Ránéztem. Nem felelt, de láttam, hogy nagyon jár az agya valamin. 

- Rendben. Segítek - egy részem reménykedett abban, hogy belemegy, de így kimondva alig hittem el. 

- Tényleg? 

- Igen. Most a szünetben keresd meg Adamet és küldd ide hozzám, hogy megbeszélhessem vele. 

- Rendben, de előre kell szólnom, hogy semmit sem tud az egész tervemről.

- Szóval ez egy magánakció volt? - nevetett - Majd én elmagyarázom neki, de most menj, mert nem szeretném, hogy ellógd az egész napot - elmosolyodtam és amint elhagytam az üvegházat megszólalt a csengő én pedig a szekrényem felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy Nate ott fog várni az edzés előtt. 

- Na? - esett azonnal nekem amikor meglátott.

- Megoldva - vigyorogtam majd kivettem a felszerelésemet és elindultunk az öltözők felé.