22. Fejezet Kai Evans

Reggel olyan szépen elterveztem, hogy mit fogok, mondani Ann-nek, hogy megkedveljen, de ez azonnal semmissé vált amikor az első óra előtt majdnem fellökött, de hát mégiscsak én vagyok a nagyobb szóval ő esett volna el amit nem hagyhattam. Viszont ismét óriási elégedettséggel töltött el amikor felfogta, hogy tulajdonképpen én mentettem meg attól, hogy seggre üljön a folyosó közepén. Felnézett rám, karjaim a dereka köré fonva, ő pedig szorosan a mellkasomnak simulva és ettől hirtelen beindult a fantáziám.
- Bellám, minő meglepetés, hogy ismét egymásba botlottunk - az új beceneve hallatán felvonta a szemöldökét, kiszabadította magát a kezeim közül és hátrált egy kicsit. Gondoltam, hogy nem sokan hívják így, pont ezért is kezdtem el én.
- A nevem Ann, senki sem hív Bellának - keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt mitől nevetnem kellett majd közelebb léptem hozzá, mire levegőért kapott. Nagyon helyes.
- Nem is kellett sokáig várnom, hogy te áruld el a neved. Viszont az Annabell névnek nem csak az Ann lehet a becézése és, mint mondtad senki sem hív Bellának ezért én leszek az első - túljártam az ezén.
- Senki sem kért meg arra, hogy becézgess - a hangja elhalt a mondat végére amiből nekem az jött le, hogy nyerésre állok.
- Tudom, hogy tetszik, csak azért mondod, mert el akarod hitetni magaddal, hogy közömbös vagyok számodra - na erre olyan villámokat kezdett szórni a szeme, hogy egy pillanatra meg is ijedtem.
- Na idefigyelj Kai Evans. Nem tudom mit akarsz tőlem, de tegyél, le róla, mert nálam semmi esélye egy ilyen önelégült, nagy arcú, szoknyavadásznak, mint te. Én nem leszek a sokadik azok közül akiket elcsábítottál - beszéd közben felágaskodott és az ujjával a mellkasomat bökdöste. Amint befejezte azonnal elviharzott. Remek, ennyit arról, hogy bevágódok nála, de nem adom fel, mert tudom, hogy érez irántam valamit. Viszont csajcsábásznak tartott ami nagyon nem tetszett, mivel igaz sem volt. Ezt mindenképp el akartam mondani neki mielőtt még mindennek elhordana a többiek előtt. A közös edzésünkön akartam beszélni vele, de pechemre az udvaron voltunk valami akadálypályán és pont neki meg annak a Gilbert gyereknek kellett bemutatniuk a feladatot. Ahhoz képest, hogy Nate szerint nem kedvelik egymást tökéletesen egyszerre mozogtak a pályán, viszont volt egy pillanat, a gerendánál amikor a lány mintha elbizonytalanodott volna, de olyan rövid ideig tartott, hogy szerintem csak én vettem észre. A fiú megragadta a csuklóját és úgy húzta maga után. Valamiért nagyon viszketett az öklöm, hogy bemossak neki egyet amiért egyáltalán hozzáért. Jesszusom miket beszélek? A düh biztos kiült az arcomra, mert arra eszméltem fel, hogy Jeremy vihogva a vállamba bokszol.
- Mi a helyzet Evans? - tökéletesen tisztában volt vele és a mellette álló Nate is, de az arcukra volt írva, hogy nagyon élvezik, hogy húzhatják az agyamat.
- Semmi.
- Látjuk - vigyorogtak, mire dühösen néztem rájuk ezzel végre elszakítva a tekintetemet a kis párosról - Ugye tudod, hogy most nagyon utál téged?
- Dehogy utál, csak azt hiszi. De segítenetek kell, hogy beszélhessek vele négyszemközt, mert az viszont nagyon zavar, hogy csajcsábásznak gondol.
- Miért, nem vagy az? - kérdezte Nate gúnyosan, de tudtam, hogy csak viccel.
- Bármilyen hihetetlen is, de nem - nyújtottam ki a nyelvem.
- Szerintem el tudnánk intézni - szólt közbe Jeremy és ördögi vigyor ült ki az arcára, ami kissé megijesztett, de nem foglalkoztam vele, mert az én oldalamon álltak. Az edzés további részében nekünk kellett teljesítenünk az akadálypályát, de én akarva-akaratlanul is állandóan Ann felé nézegettem aki valamit nagyon beszélt Raynnel, de aztán rövid időn belül ott is hagyta a fiút. Amikor odanéztem egyszer láttam, hogy engem figyel. Összeakadt a tekintetünk amitől majdnem leestem a mászófalról mire a párom meg is jegyezte, hogy szerencsétlen vagyok. Befejeztük a feladatot és én azonnal elindultam a szőkeség felé aki ezt észrevette és a csengő hallatára azonnal az öltözők felé menekült, de nem elég gyorsan ugyanis az ajtó előtt elkaptam a karját és magam felé fordítottam.
- Állj meg Bella, hallgass meg - már nyitottam a számat, hogy magyarázkodjak, amit mindennél jobban utálok amikor megjelent mellettünk Richards edző.
- Ms. Cennedy kérem vigye be ezt a dossziét a szertárba - bólintott, elvette a lapokat a tanár kezéből majd egy győzelemittas pillantást követően eltűnt a szertár ajtaja mögött. Engem nem fog ilyen könnyen lerázni, utána mentem.
- Akkor is elmondanom amit akarok.
- Te ide be sem jöhetsz - dühösen levágta a mappát az asztalra és már ment volna ki, de nem volt más választásom megint magamhoz kellett húznom, hogy egy kicsit nyugton maradjon.
- Nem érdekel - simítottam végig az arcán. Ezt meg miért csináltam? Ekkor hirtelen becsapódott az ajtó. A lány azonnal a hang felé kapta a fejét amikor kattant a zár. Annabell szeme kikerekedett, rám pillantott, majd az ajtóhoz rohant és dörömbölni kezdett rajta.
- Richards edző! Bent maradtunk! Engedjen ki! Segítség - semmi reakciót nem hallottunk kintről.
- Szomorú. Most kénytelen leszel meghallgatni - a tekintete riadt lett, szerintem még azt is kinézi belőlem, hogy itt fogom őt megerőszakolni. Ott még azért nem tartunk. Megvárom szépen amíg ő akar majd leteperni engem.
- Segítség! Valaki engedjen ki! - nem adta fel ezért kénytelen voltam cselekedni. Magam felé fordítottam és lassan húztam el az ajtótól. Sóhajtott egyet majd leült az egyik szivacsra és a falnak támasztotta a hátát. Én is odaültem, de persze tartottam tőle a tisztes távolságot.
- Figyelj Bella, nem értem miért gondolod a legrosszabbat rólam. Nem vagyok én olyan rossz srác, mint hiszed - mosolyogtam rá.
- Dehogyis elvégre merő jóságból ontod magadból a perverz beszólásokat - nézett rám szemrehányóan.
- Ezt hozod ki belőlem, nem tehetek ellene - kacsintottam, mire megforgatta a szemeit, de láttam, hogy egy mosolyt próbál elfojtani. Nyert ügyem van - De komolyra fordítva a szót. Nem vagyok nőcsábász - erre csak hitetlen egy hitetlen tekintetet kaptam. Miért olyan nehéz ezt elhinni? - Nekem nem minden lány kell, csak egy, de őt bármi áron megszerzem - szerintem vette a célzást, mert egy pillanatra lefagyott és szinte észrevehetetlenül távolabb húzódott tőlem. Beállt a csend. Egyikünk sem szólalt meg. Ő a fejét a falnak döntötte és a tekintetét a plafonnak szegezte. Nem bírtam levenni róla a szememet. Figyeltem ahogy mindegy egyes levegővételénél emelkedik a mellkasa és azt, hogy ajkai enyhén szétnyíltak. Azt hiszem még sose láttam gyönyörűbbet. Te jó ég milyen nyálas gondolatokat kelt bennem ez a lány? Nem vagyok magamnál. Pár perc múlva azonban megunta és dühös tekintettel fordult felém.
- Befejeznéd a szemeddel való meztelenítésemet? Kezdesz egyre jobban bosszantani - nem állt messze az igazságtól, de még mindig nagyon édes volt mérgesen ezért úgy éreztem muszáj húznom még egy kicsit az agyát.
- Ezt hozom ki belőled Bella? - húzódtam lassan közelebb hozzá, de ő egyre csak menekült. Viszont amikor az oldala a falnak ütközött láttam a szemében a riadtságot, amikor rájött, hogy csapdába esett - A rosszlányt? - hallottam ahogy levegő után kap és ez elégedett vigyorra késztetett, mert fogalma sem volt mire készülök. Alattomos módon a dereka után kaptam magam alá fordítottam és elkezdtem csikizni. Azonnal elkezdett sikítozni és próbált lelökni magáról, de erősebb voltam nála.
- Mit csinálsz? Kai engedj el - alig értettem mit mond nevetés közben. Láttam, hogy még a könnye is kicsordul. - Kérlek, nem kapok levegőt - nyögte ami nekem eléggé félreérthetően jött ki. A nagy hadonászásban Ann kiütötte a kezemet amivel támasztottam magam és előreborultam, de pont az arca előtt pár centivel sikerült megállnom. Nem kellett volna. Olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem a leheletét a nyakamon. Meg akartam csókolni és tudom, hogy nem állított volna le, de ahogy közeledtem volna felé szinte egy pillanat alatt történt az egész. A vállamnál fogva lelökött magáról így ő került felülre és diadalittasan tartotta fel a kezét és küldött felém egy "vesztettél" pillantást én viszont csak feküdtem alatta és vigyorogva vártam mikor fogja fel, hogy tulajdonképpen a csípőmön ül. Ez pár másodperc múlva be is következett. Maga alá nézett és úgy ugrott le rólam mintha az áram rázta volna meg. Nevetve tápászkodtam fel, de ő addigra már a szertár másik felében volt, de még innen is láttam, a vörös tűzrózsákat az arcán bármennyire is el akarta takarni őket.
- Mi a baj Bellám? - a hátrálását a szekrény akadályozta engem viszont semmi. Minden egyes lépésemnél levegő után kapott míg olyan közel nem voltam hozzá, hogy a testünk szinte összeért. - Félsz, hogy a végén megkedvelsz? - nem szólt, de nem is kellett. Tekintetemet az övébe fúrtam és akkor döntöttem el, hogy francba a szabályokkal. Lassan közeledtem felé és a legnagyobb megdöbbenésemre nem próbált meg elhúzódni. Már szinte éreztem az ajkamat az övén, amikor meghallottam, hogy kattan a retesz és egy pillanattal később kivágódott az ajtó, de mi addigra már legalább egy méterre voltunk egymástól.
- Maguk meg mi a fenét keresnek itt? Már rég megy a negyedik óra - Richards edző eléggé le volt döbbenve annak ellenére, hogy tulajdonképpen miatta ragadtunk bent. Amit persze egyáltalán nem bántam.
- Maga zárt be ide minket - szólt vissza a lány.
- Én aztán biztos, hogy nem.
- Dehogynem. Beküldött, hogy hozzunk be egy mappát aztán ránk zárta az ajtót. Még kiabáltunk is, de senki sem nyitotta ki.
- Először is Annabell Cennedy azonnal vegyen vissza ebből a hangsúlyból - itt hatásszünetet tartott.
- Elnézést - hajtotta le a fejét Ann.
- Másodszor pedig, biztos, hogy nem én voltam, mert tudtam, hogy bent vannak, viszont amikor erre jöttem és láttam a zárt ajtót azt hittem maguk zárták be miután kimentek. Biztos Mr. Cennedy volt véletlenül. Most pedig azonnal menjenek az órájukra én meg majd igazolom a késésüket - mire kettőt pislogtam már el is tűnt Ann pedig azonnal berohant az öltözőbe én viszont nem siettem, ha már egyszer igazolják. Miközben sétáltam a földrajzórámra konstatáltam, hogy már húsz perc elment belőle vagyis több mint fél óráig voltunk bezárva. Hihetetlen, hogy az edző pont a legrosszabb pillanatban tudott kiszabadítani minket. Belépve a terembe minden szem rám szegeződött, a tanár pedig csak rosszallóan rám pillantott majd a padok felé biccentett és visszafordult a táblához. Ennél azért nagyobb reakcióra vártam. Legalább kérdőre vonhatott volna, hogy hol voltam. Helyet kerestem amikor Jeremy integetett a harmadik padból, hogy üljek oda. Levágódtam mellé majd felé fordultam, ő viszont csak vigyorgott, ami nagyon nem tetszett nekem.
- Miért érzem úgy, hogy nem kell beszámolnom arról, hogy hol voltam?
- Az tényleg nem fontos, csak arról, hogy mi történt odament - nagyon gyanús volt nekem a srác.
- De honnan... Te voltál. Nem is Richards edző vagy Adam zárt be minket, hanem te.
- Nana, azért nem egyedül dolgoztam. Volt ám nekem egy tettestáram is és szerintem nem kell őt megneveznem - válaszolt azzal a sunyi mosollyal és a tábla felé fordult és megvárta amíg összerakom magamban a képet. Az óra alatt ő és Nate azt mondták, megoldják, hogy kettesben tudjak beszélni Ann-nel. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan fognak cselekedni.
- Te idióta mi lett volna, ha nekem esik? - boxoltam bele a vállába, hogy rám figyeljen.
- Ahogy az arcodat nézem semmi jele testi sérülésnek szóval inkább köszönd meg és mondd el végre, hogy mi volt - elmeséltem neki mindent. Néhol még én is beleremegtem ahogy visszaemlékeztem - Szóval nem sült el olyan rosszul a dolog - fejtette ki a véleményét Jer amikor szünetben mentünk a következő terembe. Ekkor megjelent Caroline aki egy gyors "bocsi el kell rabolnom egy pillanatra " kíséretében megragadta Jeremy kezét és eltűnt vele a sarkon.
- Hello haver - ült le mellém hirtelen Nate. Hogy a fenébe került ide? - Van pár percem gondoltam benézek - ugyanaz a vigyor ült az arcán, mint a legjobb barátjának.
- Nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltátok.
- Miről beszélsz? - erre csak egy szemrehányó pillantást kapott válaszul - Ne már, hogy Jer már el is mondta? Azt hittem, hogy még agyalni rajta egy kicsit. Amúgy meg ezt akartad nem?
- Nem... De... csak beszélni akartam vele ez viszont sokkal több volt.
- Oh tisztában vagyok vele - nevette el magát. Áhá, vagyis ő hallotta Ann változatát is.
- Elmondta neked mi volt? - égetett a kíváncsiság, hogy mit mondott neki.
- Sajnálom, nem adhatom ki a legjobb barátomat - kacsintott rám. Ebből a kis mozdulatból tudtam, hogy mindent elmondott neki és azt is, hogy van esélyem. Már épp kérdeztem volna amikor megszólalt a csengő.
- Mennem kell, de majd beszélünk csáó - intett és el is tűnt a teremből. Úgy érzem lesz min agyalnom egy ideig.

21. Fejezet

Szinte el is felejtettem, hogy megint a varázslókkal lesz az edzésünk, de Caroline eszembe juttatta, amikor az öltözőben szinte nekem ugrott.

- Beszéltél vele? Nate azt mondta, hogy nem voltál első órán. Mi történt? Mondd már.

- Ha hagynál szóhoz jutni elmondanám - nevettem fel barátnőm viselkedésén, majd öltözés közben elhintettem pár infó morzsát, hogy húzzam egy kicsit az agyát, mivel a többiek nélkül úgysem mondok neki semmit. Az udvaron kellett gyülekezni, ugyanis Richards edző állítólag valami meglepetést tartogat a számunkra. Megláttam Adamet és gyorsan odarohantam hozzá mielőtt még eltűnt volna a szemem elől.

- Adam - fogtam meg a karját mire végre felém fordult.

- Szia hol voltál reggel? Nem is láttunk elmenni.

- Siettem, mert dolgom volt, de csak azt akarom mondani, hogy valamelyik szünetben keresd meg Ms. Ramsayt. Beszélni szeretne veled.

- Mégis miért?

- Azt majd ő elmondja - és még mielőtt kérdezősködni kezdhetett volna egy titokzatos mosoly társaságában otthagytam és visszamentem a barátaimhoz. Pont befejeztem a reggeli beszélgetésünk felvázolását a hippi tanárnővel amikor megjelent Mr. Richards és szokásához híven hozta magával a megafonját is.

- Diákok! Amíg még szép az idő szeretném megmutatni maguknak az iskola akadálypályáját ami mind az állóképességüket, mind a csapatmunka készségüket fogja fejleszteni. Kövessenek - összenéztünk, majd egy vállrándítást követően elindultunk az iskola egy újabb eldugott részébe. Amikor befordultunk az épület mögé tátva maradt a szánk. Ez nem egy sima akadálypálya volt. Úgy nézett ki, mint amit egyenesen a hadseregtől hoztak el nekünk. Volt ott mászófal, gerenda, minden amire az úgymond "kiképzésünkhöz" szükség lehetett.

- Ms. Cennedy és Mr. Gilbert fogják kezdeni - hogy kik? Ryan felé kaptam a fejem aki még annyira sem volt elragadtatva az ötlettől mint én. Minden voltunk mi, csak egy csapat nem. Mindketten előreléptünk. Haboztunk egy kicsit, hogy ugyan most mit kéne tennünk amikor hirtelen éles süvítés szerű hangot hallottam bal felől, de még így is éppen, hogy sikerült az arcom előtt pár centivel elkapnom a sebesen szálló nyílvesszőt. Mi a fene? Igaz, hogy a vége nem volt hegyes, mivel valami kis szivacs volt a rajta, de akkor is legalább figyelmeztethetett volna.

- Nem rossz Ms. Cennedy, de még így is majdnem eltalálta.

- Ha szólt volna a tanár úr talán felkészültem volna rá - dobtam el a nyilat.

- Az igazi harcmezőn nem leszek ott, hogy szóljak, ha esetleg lőnek. Oldják meg - már épp visszavágtam volna amikor egy újabb nyíl repült felénk amit most Ryan ütött el, majd megragadta a csuklómat és belökött az egyik fa mögé. Kilesett, majd intett, hogy menjek mellé. Odarohantam, majd a válla alatt kinéztem én is a fa mögül arra ahol a mászófal helyezkedett el. Már csak pár méter és egy hatalmas nyílzápor választott el minket tőle. Viszont feltűnt valami. Volt egy rendszere. 

- Te is látod, hogy...

- Rendszeresek a kilövések? Igen.

- Három másodpercenként. Először mellettünk aztán pedig a fal mellett. 

- Amikor jelt adok futunk - bólintottam, majd feszülten figyeltem és számoltam. 

- MOST! - üvöltötte és szinte kirobbantunk a fák közül. A mászófalhoz érve Ryan térdére lépve felrugaszkodtam a tetejére majd megragadtam a kezét és felhúztam magam mellé. Leugrottunk a túloldalon és a gerenda felé vettük az irányt, de én ott megtorpantam. Ez nem volt olyan magasan, de tudtam, hogy ezen sem vagyok képes átmenni. 

- Mozogj már! - sürgetett.

- Én itt nem tudok átmenni - gyengének éreztem magam, mivel Ryan így is állandóan csak beszólogatott nekem erre most kénytelen vagyok neki bevallani a hibámat. 

- Azt hittem, ha már legendás vagy, nem riadsz vissza egy kis egyensúlyozástól. Na gyere - ragadta meg a kezemet és felhúzott maga után az emelvényre. Görcsösen kapaszkodtam belé miközben végig a hátát néztem, hogy a tekintetem véletlenül se térjen ki a föld irányába. Igaza volt. Dühített a tudat, hogy gyenge vagyok, hogy a segítségére szorultam. Olyan gyorsan átértünk, hogy szinte fel se fogtam. Leugrott, majd elengedett és hátranézett, hogy megmaradok-e, de csak küldtem felé egy magabiztos pillantást és megiramodtam a következő akadály felé ami a kötél volt. Egymásra néztünk és mint akik olvastak egymás fejében egyszerre rugaszkodtunk el, kapaszkodtunk meg a kötélben és lendültünk át a hatalmas mocsár szerűség felett. Amikor lerendeztük az összes feladatot megálltunk Richards előtt aki lenyomta a stopperét (amit észre sem vettem, hogy a kezében van), majd ránk nézett. 

- Három és fél perc. Nem rossz ahhoz képest, hogy most csinálták először. Ahogy láttam egész jól együtt tudtak dolgozni. Van valami megjegyzésük esetleg a másik munkájával kapcsolatban? - na itt már vártam, hogy Ryan beszámoljon arról, hogy beijedtem a gerenda előtt, de nagy meglepetésemre csendben maradt. Csak a fejét rázta. Az edző rám pillantott mire én is hevesen követtem Gilbert példáját. - Nos rendben, ez esetben maguknak az a jutalom, hogy leülhetnek. A többiek viszont készüljenek fel, mert most maguk következnek - amikor elment akkor vettem csak észre, hogy lihegek, mint egy őrült. Ez a kör teljesen lefárasztott. Viszont valami nem hagyott nyugodni, már épp fordultam volna Ryan felé, de már hűlt helye sem volt, de kiszúrtam ahogy az egyik pad felé megy. Utána mentem és leültem a pad másik felére és felé fordultam. 

- Nem mondtad el Richards-nak, hogy van egy gyengém. Miért? - egy pillanatig azt hittem nem is hallotta majd felém fordult és lazán megvonta a vállát. 

- Mert egyrészt nem szokásom beköpni másokat, másrészt pedig most, hogy tisztában vagyok a hibáddal tudom, hogy mindent meg fogsz tenni, hogy legyőzd, mert nem szereted, ha ilyennek látnak, mint én abban a pár másodpercben akkor - teljesen rátapintott a lényegre, de semmi kedvem nem volt elmondani ezt neki. Már azt hittem, hogy megmarad a csend amikor ismét megszólalt - De ettől még ne hidd, hogy barátok vagyunk. Még mindig azt gondolom, hogy nem vagy teszel eleget ahhoz, hogy elhiggyék, legendás családból jöttél. Nem nagyon foglalkozol ezzel.

- Mert én nem a családnevem miatt akarok különleges lenni, hanem magam miatt - ezzel felálltam és otthagytam. Nem bosszantott fel ugyanis teljesen igaza volt. Nem érdekel, hogy "legendás" vagyok, de legalább én is elmondhattam neki amit gondolok róla még ha burkoltan is. Átmentem egy másik padhoz, felültem a támlájára és a többieket figyeltem. Nate egy lánnyal volt aki szegénykém olyan esetlen volt, hogy nem csodáltam, hogy a srác kikészült tőle. Caroline folyamatosan dirigált a párjának, de még így is jók voltak és Jeremy úgy hárította a nyilakat varázslattal mintha erre született volna. Igaz néha ők is meginogtak, de nagyszerűen hárították az akadályokat. A pillantásom mégis mindig valahogy visszakúszott Kai Evanshez. Nem akartam őt nézni mégis mintha valami kényszerített volna rá, de egyszer amikor odafordultam pont ő is engem figyelt. Még távolról is megrendített az a szempár. A párja végig beszélt neki, de még csak úgy sem tett mint aki figyel rá. Egyenesen a szemembe nézett amikor végeztek a pályán azonnal elindult felém, nem akartam vele beszélni. Tudtam, hogy piszkálta a csőrét amit reggel mondtam neki, de én nem hagyom, hogy elcsábítson. Hálaistennek pont megszólalt a csengő ezért fénysebességgel kezdtem el száguldani az öltöző felé, de még így is utolért és a karomnál fogva fordított vissza magához.
- Állj meg Bella, mondanom kell valamit - de még mielőtt belekezdett volna Richards edző jelent meg mellettünk.
- Ms. Cennedy kérem vigye be ezt a dossziét a szertárba - bólintottam, majd mielőtt követtem volna vetettem egy "Ez van" pillantást Kai-ra, de ő nem adta fel. Bevittem a mappát a kis szobába amikor utánam jött.
- Már pedig akkor is elmondom akit akarok.
- Te ide nem jöhetsz be - dühöngtem amiért nem hagyott békén. Ledobtam a köteg lapot az íróasztalra és már mentem volna ki amikor ismét elkapta a karomat.
- Nem érdekel - simított végig az arcomon amikor hirtelen becsapódott az ajtó. A hang felé kaptam a fejem amikor kattant a zár. Basszus!

20. Fejezet

- Ez egy égi jel volt Ann - azt hittem leütöm Caroline-t amikor már sokadszorra is azt hangoztatta, hogy mennyire jól néznénk ki együtt az új osztálytársával.

- Erősen gondolkozok azon, hogy kilökjelek az útra - adtam a barátnőm tudtára útközben, hogy kezd kiakasztani.

- Megkérdezte a nevedet, óra után - vigyorgott Jeremy. Nagyszerű, összejátszanak ellenem.

- Csupán azért, hogy alázhasson a bénázásom miatt. Care, nekem nem kell ez az egoista barom - és nem hazudtam. A zűrös családom és az iskola mellé nem kell fiú, ráadásul egy ilyen. Mondjuk azt a kék szempárt bármeddig el tudnám nézni... Miket beszélek? Biztos nagy nőcsábász ami annyit tesz, hogy csupán azért teperne, mert én nem ájultam el tőle az első adandó alkalommal. Miután Nate és Caroline lekanyarodtak végre egy kis csend volt, viszont a ázunk előtt Jeremy megfogta a karomat, mielőtt bemehettem volna a házba. Kérdőn néztem rá.

- Kai jó srác, igaz nőcsábásznak tűnik, de talán csak a megfelelő lányra vár aki végre észhez téríti - mosolygott, rám kacsintott majd elment. Meg se várta, hogy reagáljak. Mondjuk erre nem is tudta volna mit. Szinte észre se vettem, hogy már bent vagyok a konyhában, mert végig ezen járt az agyam. Nem tetszett, hogy Jeremy itt célozgat nekem ezzel a sráccal kapcsolatban.

- Ann? - hallottam meg a nagybátyám hangját.

- Igen?

- Mát háromszor kérdeztem, hogy te vagy-e itthon? Minden rendben? - hoppá, úgy tűnik jobban elragadott a téma, mint kellett volna.

- Ne haragudj csak fáradt vagyok - mosolyogtam rá majd elvonultam a szobámba.

Pár óra múlva Adam rontott be hozzám egy könyvvel a kezében miközben veszettül magyarázott valamiről.

- Figyelj, ezt nézd azt hiszem most már menni fog - csendre intett pedig eszembe se jutott megszólalni. A tekintetét a az ágyamon lévő párnára szegezte, majd elkezdett mormolni és a kezével mintha szuggerálni akarta volna a tárgyat. Tudtam, hogy nem fog jól elsülni a dolog, figyelmeztetni akartam, de továbbra sem akarta, hogy beszéljek. 

- Adam, nem...

- Cstt! - nem bíztam semmit sem a véletlenre John fergeteges előadása után és mivel az alma nem esik messze a fájától, felálltam a székemről és inkább bebújtam mögé. Fogalmam sem volt mit tervez, de amikor felgyulladt a párnám azonnal tudtam, hogy valamit elrontott, viszont a hirtelen felcsapó lángok mindkettőnket váratlanul értek, ezért egyszerre kezdtünk el torkunk szakadtából kiabálni.

- Úristen ez meggyulladt!

- Nem mondod csinálj már vele valamit! 

- De a te párnád!

- De te cseszted el a varázslatot oldd is meg! - szerintem három utcával arrébb is hallották ahogy szidjuk egymást. 

- John bácsi!

- Apa! - kiáltottuk egyszerre mire pillanatokkal később az említett személy megjelent az ajtóban, de ilyen látványra még ő sem számított. Én felugrottam Adam hátára és úgy ütöttem, hogy csináljon valamit, ő pedig összevissza rohangált és közben azt üvöltözte, hogy "Ég a párna!". De legalább egy valakinek van esze a családban, mert megfogta a vázámat amiben a már kissé elszáradt szülinapi virágom volt és a benne lévő vizet az égő ágyneműre öntötte ami azonnal megszüntette a lángokat. Egyszerre lélegeztünk fel majd Adamre néztem aki teljesen kiborult.

- Mi a fene volt ez?

- Azt hittem sikerülni fog. Tegnap egész este és most délután is ezt tanultam.

- Annyira hülye vagy és ha még egyszer az én cuccaimon fogsz gyakorolni felrúglak - idegesen hozzávágtam az első dolgot ami a kezembe került, ami ez esetben az egyik tankönyvem volt.

- Jól van na, ne haragudj - de azért röhögött közbe.

- Adam ez óriási nagy felelőtlenség volt. Nem gyakorolhatsz egyedül, még a végén az egész házat meggyújtod nem csak azt a szerencsétlen párnát.

- Jól van, oké, de akkor meg, hogy gyakoroljak? Meg akarok tanulni varázsolni, viszont te nem tudsz megtanítani hiszen még te sem tudsz - ekkor bevillant egy ötlet.

- Ezt majd én megoldom - erre mindketten felém kapták a fejüket, szemükben értetlenség csillogott.

- Hogy érted ezt?

- Majd meglátjátok - vigyorodtam el - most viszont mennem kell, te addig - mutattam a drága unokatestvéremre - csinálj valamit az ágyneműmmel, ha már tönkre tetted - ezzel kilibbentem a szobából és üzentem a bandámnak, hogy amint tudnak jöjjenek a suli melletti kis játszótérre.

Séta közben már alaposan kigondoltam, hogy adom be a tervemet a srácoknak és mire a helyszínre értem Jeremy már ott is volt. Hogy ért ide ilyen gyorsan? 

- Ann, szia mi volt ilyen fontos, hogy iderendeltél minket?

- Mindjárt elmondom, csak kellenek a többiek is - nem telt bele tíz perc és a hiányzó láncszemek is megérkeztek.

- Itt vagyunk, mi van?

- Támadt egy ötletem miközben Adam egy félresikerült varázslattal felgyújtotta az ágyneműmet - ennél a résznél elég érdekesen néztek rám, de egy legyintéssel lerendeztem - szóval, a helyzet az, hogy John bácsi sem jártas még annyira a varázslás világában, hogy taníthassa a fiát akinek meg az incidens után megtiltottam, hogy bármit is gyakoroljon otthon...

- A lényeget Ann, de ezt a gyújtogatós sztorit, majd szeretnénk hallani.

- Oké, oké az jutott eszembe, hogy megkérném Ms. Ramsayt, hogy tanítsa Adamet és Johnt az alapokra - úgy néztek rám mintha nőtt volna egy második fejem.

- Ezt mégis, hogy gondoltad? Mégis mit akarsz mondani neki? Hogy "Elnézést Ms. Ramsay, de lenne szíves megtanítani a nagybátyámat és unokatestvéremet varázsolni? Ugyanis most jöttek rá, hogy nem is vadászok, mint ahogy azt eredetileg gondolták." - gondoltam, hogy nem lesznek oda az ötletért, de akkor is segíteniük kell.

- Ahelyett, hogy kifiguráztok segíthetnétek, hogy akkor mit csináljak.

- Szerintem nem rossz ötlet - hálásan Jeremyre pillantottam aki csak rám kacsintott - végül is Ms. Ramsay varázsló tanár. Viszont az már tényleg gáz lesz, hogy mit fogsz mondani neki - még órákat tanácskoztunk, hogy kérjek segítséget aztán arra jutottunk, hogy a legjobb lesz, ha őszinte leszek vele. Igaz még csak egyszer volt órám vele, de úgy érzem megbízhatok benne és segíteni fog.

Mire hazaértem már csak annyira volt erőm, hogy lefürödjek és bevessen magam a teljesen új ágyneműm közé aminek már nem engedem a közelébe Adamet.

Reggel korábban keltem mint kellett volna, mert még az első óra előtt akartam beszélni Ms. Ramsayvel. Észrevétlenül suhantam ki a házból, mert tudtam, hogy ha meglátnak azonnal elkezdenek faggatni amire most nem volt szükségem. Út közben próbáltam kitalálni, hogy is fogom elmondani a varázstanáromnak amit akarok. Biztos a nevemet se jegyezte meg hiszen még csak egy órám volt vele, de végül is a remény hal meg utoljára. Beérve a kapun berohantam a matek terembe, ledobtam a táskámat a padomra és már mentem is az üvegházhoz reménykedve, hogy ott lesz. Ahogy a lépcső alján lévő kanyarhoz értem nem figyeltem eléggé, ezért nekimentem valakinek. Már épp borultam volna hátra ijedtemben amikor az illető a derekam után kapott és magához húzott ezzel megmentve az eséstől. Viszont amikor megláttam, hogy ki az azt kívántam bárcsak ne kapott volna el időben, mert egy kissé feszélyezve éreztem magam. A karjait körém csavarta én pedig az izmos mellkasának voltam nyomódva ami elég urán hatott rám. Amikor felnéztem megláttam azt a pimasz vigyort és azt az eszméletlenül kék szempárt és egy pillanatra elfelejtettem, hogy miért is indultam el.

- Bellám, minő meglepetés, hogy ismét egymásba botlottunk - a megnevezésre kérdően felvontam a szemöldökömet, de előtte kibontakoztam az öleléséből mielőtt még azt hinné, hogy egy pillanatra is élveztem.

- A nevem Ann, senki sem hív Bellának - elnevette magát a kijelentésemre majd közelebb lépett hozzám.

- Nem is kellett sokáig várnom, hogy te áruld el a neved. Viszont az Annabell névnek nem csak az Ann lehet a becézése és, mint mondtad senki sem hív Bellának ezért én leszek az első.

- Senki sem kért meg arra, hogy becézgess - keresztbe fontam a mellkasom előtt a karom. Mégis mi a fenének örül ennyire, hogy itt vigyorog? 

- Tudom, hogy tetszik, csak azért mondod, mert el akarod hitetni magaddal, hogy közömbös vagyok számodra - egy pillanat alatt felment bennem a pumpa ettől az idegesítő, egoista bunkótól. A lehető legdühösebb pillantásommal néztem a szemébe.

- Na idefigyelj Kai Evans. Nem tudom mit akarsz tőlem, de tegyél, le róla, mert nálam semmi esélye egy ilyen önelégült, nagy arcú, szoknyavadásznak, mint te - beszéd közben már lábujjhegyre állva böktem meg a mellkasát, hogy felfogja amit mondok - én nem leszek a sokadik azok közül akiket elcsábítottál - meg se vártam a reakcióját megkerültem és az udvar felé vettem az irányt. Óriási szerencsém volt, mert pont láttam a keresett személyt eltűnni az üvegház bejárata mögött. Megálltam az ajtó előtt és megkocogtattam az ujjammal. 

- Gyere! - vettem egy mély levegőt és beléptem. Hátranézett és felismerés ült ki az arcára. - Áh Annabell Cennedy miben lehetek a segítségedre? - csodálkoztam, hogy emlékszik rám, de örültem neki, viszont a beszélgetés neheze még csak most jött.

- Mindenek előtt tudnom kell, hogy megbízhatok-e a tanárnőben - kérdőn pillantott rám és az egész testével felém fordult jelezve, hogy érdekli a mondanivalóm.

- Minden rendben van? 

- Segítségre lenne szükségem és csak maga tus nekem segíteni, de meg kell ígérnie, hogy megőrzi a titkomat.

- Mi az amiben csak én tudok segíteni neked? Ha baj van, miért nem Mr. Pierce-t keresed fel? Tudtommal ő az osztályfőnököd - már hátráltam volna ki a teremből feladva, hogy semmi esélyem amikor elindult felém -Ne menj. Ha tényleg azt mondod, hogy én vagyok a te embered akkor állok elébe. Mondd mit tegyek. 

- De előbb meg kell ígérnie, hogy senkinek sem beszél erről - léptem ismét közelebb, felbátorodva - Sem Mr. Pierce-nek vagy egyéb tanárnak. 

- Megígérem - tette a szívére a kezét miközben rám mosolygott. Viszonoztam a gesztusát - Szóval, mi a baj? 

- Tanította az unokatestvéremet Adam Cennedyt igaz? - egy pillanatra elgondolkodott majd bólintott - Tudom, hogy hihetetlen, de se ő, se a nagybátyám nem vámpírvadászok, genetikailag hanem varázslók - miután láttam, hogy nem néz teljesen hülyének, folytattam volna csak megszólalt a jelző csengő. Rápillantottam majd álltam volna fel, hogy menjek az órámra amikor megfogta a csuklómat és visszaültetett. 

- Maradj, majd én igazolom. Úgyis lyukasórám lesz és úgy érzem, hogy ez nem egy tíz perces történet lesz - bólintottam majd elmeséltem neki mindent. A szüleimet, a hazugságokat, a veszekedéseinket a nagybátyámmal, a mappát ami miatt ez az egész van, sőt még a családom elcseszett próbálkozásait is a varázslással. 

-... lényegében azért jöttem ide, hogy megkérjem, tanítsa meg őket az alapokra, hogy aztán fejlődhessenek tovább - fújtam ki a levegőt. Ránéztem. Nem felelt, de láttam, hogy nagyon jár az agya valamin. 

- Rendben. Segítek - egy részem reménykedett abban, hogy belemegy, de így kimondva alig hittem el. 

- Tényleg? 

- Igen. Most a szünetben keresd meg Adamet és küldd ide hozzám, hogy megbeszélhessem vele. 

- Rendben, de előre kell szólnom, hogy semmit sem tud az egész tervemről.

- Szóval ez egy magánakció volt? - nevetett - Majd én elmagyarázom neki, de most menj, mert nem szeretném, hogy ellógd az egész napot - elmosolyodtam és amint elhagytam az üvegházat megszólalt a csengő én pedig a szekrényem felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy Nate ott fog várni az edzés előtt. 

- Na? - esett azonnal nekem amikor meglátott.

- Megoldva - vigyorogtam majd kivettem a felszerelésemet és elindultunk az öltözők felé.