14. Fejezet

Azonnal tudtam, hogy ki lesz a kedvenc tanárom. Tudtam, hogy Richards edző óráin fogok a legkeményebben dolgozni.
- Huh, csak szerintem ijesztő ez az ember? - úgy tűnik, a többieknek nem volt szimpatikus.
- Nem, én is beparáztam tőle - meglepetésemre, a fiúk ijedtek meg tőle a legjobban.
- Ne már ennyire nem volt ijesztő, sőt nekem nagyon szimpatikus az edző - úgy néztek rám, mintha legalább is azt mondtam volna, hogy megöltem valakit - Mi van?
- Majd meglátjuk, hogy az első óra után is ezt fogod-e gondolni - Colin milyen pozitív, de most már csak azért sem változtatom meg a véleményemet. Az öltözők előtt vártam meg Adamet, a többieket meg elküldtem a következő óránkra. Nem sokára meg is jelent.
- Bocsi, csak a Richards mondott pár szót, hogy mit csináljak a következő osztállyal, de itt vagyok történt valami?
- Tudtad, hogy John bácsi és apa is idejártak és, hogy a családunk legendás?
- Hogy mi? Lehetne egy kicsit bővebben?
- A családunk állítólag különlegesnek számít az iskola köreiben, mivel apáék is itt tanultak és kiemelkedően jók voltak. Aztán jöttél te és kiváló vizsgát tettél. Most meg itt vagyok én. Úgy tűnik, sok közünk van ehhez az iskolához.
- Apa sose mondta, hogy ide jártak volna. Miért titkolta el előlünk?
- Fogalmam sincs, de egyre több a megválaszolatlan kérdés és nem hiszem el, hogy ez csak engem zavar - néztem rá szemrehányóan.
- Szerinted engem nem? Figyelj, suli után együtt hazamegyünk és kérdőre vonjuk apámat, jó
- Rendben.
- Viszont most menj, de hol lesz órád, odatalálsz egyáltalán?
- Ööö... 15-ös terem.
- Földszint, ha kimentél innen balra, és a harmadik terem lesz az - mosolygott rám, majd intett és bement a szertárba. Arra mentem amerre navigált és tényleg ott volt a terem. Az osztályom már bent is volt. Leültem az első ember mellé, akit egyedül láttam.
- Minden oké? - bökte meg a vállamat hátulról Nate és mellette Em is aggódva nézett rám. Colin is felém fordult. Mit néztek? Elég frusztráló volt.
- Persze, semmi baj nincs - erőltettem magamra egy mosolyt, ami vagy meggyőzte őket, vagy pedig csak feladták a faggatásomat.

A nap hátra lévő részében nem nagyon voltam jelen, ezért a tanárok csak úgy jegyeztek meg, mint egy, a sok diák közül vagy meg se jegyeztek. Kezdtem megszokni az összevissza rohangálást két óra között. Caroline és Jeremy néha megjelentek, de mivel látták, hogy nem vagyok beszámítható, beszéltek pár szót Nate-tel és kimentek. Mindenen járt az agyam, csak azon nem, amin kellett volna. Miután kicsengettek az utolsó óráról, kivettem a kabátomat a szekrényemből és futottam a bejárat elé, hogy Adamet megvárjam. Amikor a többiek utánam jöttek, mind sorban megöleltek, de Nate és Caroline még közben a fülembe súgtak pár szót.
- Jössz egy magyarázattal - alig láthatóan bólintottam, majd a barátom vállába temettem a fejem pár másodpercre.
- Csajszi, megvan a számom hívj, ha bármi van - ahhoz képest, hogy alig két napja ismerjük egymást Caroline is átlátta a helyzetet. Csak pár percet maradtam egyedül és Adam már meg is jelent.
- Nem tudom, mit mondjak neki - vágtam bele egyből.
- Segítek, hiszen én sem tudtam az igazat.
- Annyi mindenre szeretnék rákérdezni.
- Azért ne rohanjuk le egyszerre mindennel.
- Idiótának érzem magam. Tizenhat éven keresztül nem foglalkoztam semmivel, pedig a családomban több a rejtély, mint gondoltam.
- Ne ostorod magad, én sem erőltettem meg magam, hogy belegondoljak a dolgokba.
- Mire kérdezünk rá először?
- Arra, hogy ki vagyok én - ezután csendben telt az út. Mindketten a gondolatainkba temetkeztünk és csak akkor néztünk össze, amikor megálltunk a ház előtt, ami televolt titkokkal és hazugsággal. Óriási görccsel a gyomromban léptem át a küszöböt és vettem a konyha felé az irányt, persze csak miután a lehető leglassabban levettem a dzsekimet és a bakancsomat.
- John bácsi itthon vagy? - Remegett meg a hangom. Igazából nem is tudom mitől féltem. Talán az igazságtól?
- Itt vagyok - jelent meg előttünk. - Minden rendben srácok? - Hirtelen minden bátorságom elszállt, pedig tudtam, hogy csak meg kellett szólalnom, utána már minden jön magától.
- Apa beszélnünk kell veled - lépett mellém Adam, és a vállamnál fogva magához húzott, hogy erőt adjon, vagy talán azért, hogy magát erősítse?
- Mi történt?
- Erre mi is kíváncsiak lennénk.. - Kezdte meglepő magabiztossággal Adam.
- Miről beszéltek?
- Mi vagy te?
- Mi vagyok én? - vágott a szavamba Adam, akin már látszott, hogy nemsokára robban.
- Tudunk a mappáról, arról, hogy varázsló vagy és, hogy Adam is az. Hogy lehetséges ez? Mikor akartad elmondani nekünk? Vagy egyáltalán el akartad?
- Ez bonyolult...
- Akkor egyszerűsítsd le - már szinte kiabált, ezért egy kicsit megszorítottam a kezét, hogy vegyen vissza - Négy évig szenvedtem a Defendersben, mivel amikor a többieknek már megvolt a különleges képességük nekem semmim sem volt. Azt hittem velem van a baj, ezért sokkal keményebben dolgoztam, de ez nem változott. Azért nem találtam meg a rejtett képességemet, mert sosem volt. Miért tanultam vadásznak, amikor nem vagyok az? Így semmi hasznom sincsen - a hangja vészesen remegett, a sírás határán állt.
- Adam én... megmagyarázom.
- Nem... Semmi Adam. Amióta az eszemet tudom, hazudsz nekem és neki is - mutatott rám, én viszont nem bírtam megszólalni a sokktól -, elég volt. Nem érdekel a magyarázatod és nem érdekelsz te sem - ezzel sarkon fordult és már csak az ajtócsapódást hallottam. Ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség, amikor John bácsi rám nézett.
- Ann figyelj minden okom meg volt rá, hogy...
- Most nem vagyok képes végighallgatni.
- Kérlek...
- Csalódtam. Bíztam benned. Olyan voltál nekem, mint az apám és mégis kutatnunk kellett utánad, hogy megtudjunk bármit is a családunkról. Sok ez nekem egyszerre. Caroline-nál alszok - felrohantam az emeletre, bedobáltam a táskámba a holnapi tankönyveimet, valami váltásruhát és én is szinte kiszáguldottam az ajtón. A kapu előtt kivettem a zsebemből a telefonomat és tárcsáztam a barátnőmet, aki szerencsére már a harmadik csengésre felvette.
- Szia, Ann mizu?
- Care ott aludhatok nálatok? - Éreztem, hogy az én hangom sem úgy csengett ahogy kellett volna.
- Mi történt?
- Hosszú.
- Mondom, a címet idetalálsz?
- Megoldom.
- Rendben, de ha valami nem tiszta hívj és kimegyek érted.
- Oké és Care... köszi - mosolyodtam el annak ellenére, hogy tudtam, úgysem lát.
- Mégis mit? A barátnőm vagy, na de siess, mert meg fogsz fázni - és ezzel kinyomott. pát másodperc múlva jött is az üzenet. Ahogy sétáltam a kihalt, egyre sötétebb utcákon eszembe jutott az unokatestvérem, aki éppen zavarodottan és kissé idegbetegen mászkált egyedül. Tudnom kellett, hogy mi van vele, ezért írtam neki egy SMS-t, mivel tudtam, hogy a telefonját mindenhová magával viszi.
"Ne csinálj hülyeséget." Pár másodperc múlva érkezett is a válasz.
" Egy haveromnál vagyok minden okés, majd holnap beszélünk."
Nyugodtan fújtam ki a levegőt, amint megtudtam, hogy jó helyen van. Jó fejek a barátai, találkoztam is már néhánnyal, egyik sem hagyná, hogy baja legyen. Az idő egyre hidegebb lett, ezért összehúztam a kabátomat és még gyorsabban szedtem a lábaimat. Befordultam az utolsó utcába, amikor megláttam Caroline-t a házuk kapuja előtt toporogni. Amint meglátott veszettül elkezdett rohanni felém, amikor ideért és a nyakamba vetette magát, akkor tört el nálam a mécses.
- Hé, hé, nem sírunk. Gyere, gyorsan menjünk be - húzott maga után a meleg előszobába, ahol rögtön elkezdtek felolvadni a végtagjaim. A barátnőm bevezetett a konyhába, ott pedig már az anyukája várt minket, két bögre forró kakaóval.
- Caroline szólt, hogy jössz, Annabell. Eliza Ross vagyok, de nyugodtan tegezz, és hívj Elizának - nagyon szép nő volt, a lánya nagyon hasonlított rá, már csak a nyitottságában is.
- Csak Ann, és nagyon sajnálom, hogy csak így megjelentem itt én csak...
- Jaj, semmi baj nincs, mindig szeretem látni a lányom barátait és mondta, hogy most nagy szükséged van arra, hogy ne legyél otthon. Megértem, tessék kakaó - tolta elém az egyik pohár forró csodát, én meg hálásan néztem rá és azonnal a kezembe is fogtam, hogy felmelegítsen.
- Gyere, megmutatom a szobámat - intett Caroline, hogy kövessem, én pedig engedelmesen mentem utána.
- Anyukád nagyon kedves, hogy nem szúrt le, amiért csak úgy betörtem hozzátok.
- Amit mondott azt komolyan is gondolta. Szeret segíteni - ahogy beléptem a szobájába olyan kellemes megnyugtató érzés fogott el. A fehér és a világos lila szín harmonikusan oszlottak el a falakon, mintha mindennek meg lett volna a tökéletes helye. Még az apró dísztárgyaknak is.
- Gyönyörű a szobád - mosolyogva figyelte, ahogy kicsodálkozom magam.
- Köszönöm egy Japán Feng shui alapján rendeztem be. Gyere, ülj le - paskolta meg a hatalmas franciaágyát maga mellett, hogy csatlakozzak, amit meg is tettem, de amint letettem a fenekemet megszólalt a telefonom. Azt hittem, John lesz az vagy Adam, de a kijelzőn Nate neve villogott.
- A francba, most nem tudok beszélni vele - mutattam meg Care-nek a mobilomat, aki szó nélkül kivette a kezemből és beleszólt.
- Szia Nate, Caroline vagyok... igen itt van, de nincs olyan állapotban, hogy beszéljen... Nem még nem tudom, a teljes sztorit most akarja elmesélni... tudod, mit gyere át hozzánk te is és akkor mind meg tudjuk... hívom Jeremyt hiszen ő is közénk tartozik... mindjárt küldöm a sajátomról a címet... Oké, szia - letette, és mint aki jól végezte dolgát felém fordult - Úgy tűnik csoportos itt alvás lesz.

13. Fejezet

Nate is előkerült a kialakult helyzet közepette, hogy ha úgy adódik ő is védhessen. Mondjuk azért szerintem annyira nem volt vészes a helyzet, mint ahogy a fiúk reagáltak.

- Adam, mi a fenét keresel itt? - Engem csak ez érdekelt.

- Nyugi, mindjárt elmagyarázom, csak előbb lerendezem ezt a kis pöcsfejet - mondta, és megindult Zach felé.

- Mi? Ne, ne, ne, Adam - próbáltam visszahúzni, de egy feldühödött, elég jó fizikai állapotban lévő fiúhoz képest semmi vagyok. Könyörögve pillantottam Natere, aki időben kapcsolt és befurakodott Zach és az unokatestvérem közé. Hirtelen egy kisebb sikításra lettem figyelmes, de amikor előretörtem és megláttam az okát elképedtem, majd utána elkapott a nevetőgörcs. Adam ugrásra készen állt, Nate előtte, hogy visszatartsa, viszont ami mögötte volt, az az igazán röhejes. Zach éppen a haverjai mögé menekült előlük. Mit ne mondjak igazán férfias.

- Ha még egyszer meglátlak Ann közelében, az összes csicskád sem lesz elég arra, hogy megállítson - megfordult és maga előtt lökdösve folytattuk utunkat az edzőterem felé, miközben én még mindig azon a képen nevettem ahogy az a szerencsétlen sikítva bújik el Adam elől.

- Mi olyan vicces, az a gyerek akár bánthatott is volna - ezek után valahogy nem tudtam elképzelni.

- Túlreagálod. Emberek előtt nem csinált volna semmit és egyébként is, Nate ott volt - néztem a barátomra, aki csak bólintott - amúgy pedig még mindig lógsz nekem egy magyarázattal. Mi a fenét keresel itt?

- Itt fogok dolgozni, mint tanársegéd. Segítek a laborban, az edzőteremben vagy ahol kell. Meg akartalak lepni, ezért nem mondtam el. - Akkor ezt titkolta annyira! Nem mondom, hogy nem örültem annak, hogy itt van csak fura lesz, hogy miközben épp talán valami mérget kotyvasztok, ő ott fog állni a tanár mellett és asszisztál.

- Ez komoly? - Viszont nem bántam, hogy a közelemben fog tartózkodni..

- Teljesen és a második órám pont a te osztályoddal lesz, Richards edzőnél. Akkor majd igazán eljöhetnél értünk a töri teremhez, mert fogalmam sincs hol van a tormaterem.

- Majd megkereslek, viszont most menjetek, mert mindjárt csengetnek - bólintottam majd elindultunk a folyosó vége felé.

- Ez brutális volt - szólalt meg Nate miközben én be-be nézegettem az ajtókon hátha meglátok egy ismerőst.

- Melyik része?

- Ahogy Adam neki akart ugrani annak a srácnak a folyosón. Egyébként ki volt az?

- Adam ismerte amikor még idejárt. A gyerek nagyon be akart kerülni a baráti társaságába, de mivel egy piti kis köcsög, ők nem foglalkoztak vele és most rám vetett szemet, mert a rokona vagyok és így akart bosszút állni, csakhogy ez nem jött össze, mert nekem nem jönnek be az ilyen egoista, tömegfiúk akik azt hiszik, hogy bárkit megszerezhetnek - végre megláttam az osztálytársainkat az utolsó előtti teremben és azzal a lendülettel be is fordultam. Nem volt itt még mindenki, szóval időben voltunk. Emily ott ült a harmadik padban egyedül és egy kicsit megsajnáltam, mivel még rajtunk kívül nem nagyon láttam mással beszélgetni.

- Nem lenne baj, ha beülnék mellé? - intettem a fejemmel a lány felé.

- Dehogy én akkor beülök elétek.

- Okés - beléptem a terembe és egy hangos köszönés után amit az hallott meg aki akart, egyenesen felé vettem az irányt.

- Jó reggelt - álltam meg a pad előtt, mire felkapta a fejét

- Szia.

- Nem gond, ha ideülök? - láttam az arcán a meglepődést, de egyben fel is csillant a szeme.

- Dehogy, gyere csak - húzta be a székét, én pedig átslisszoltam és ledobtam magam az ablak mellé. Nate elénk ült és vele beszélgettünk, amíg le nem vágta magát mellé egy srác és fordult hozzánk hátra.

- Sziasztok, a nevem Colin. Remélem nem haragszotok amiért ide ültem, csak kihagytam az első napot, mert a szüleimmel elutaztunk és csak tegnap délután értünk haza - olyan gyorsan beszélt, hogy minden erőmmel arra kellett koncentrálnom, hogy megértsem amit mond.

- Semmi gond, Nate vagyok - nyújtotta neki kezét a barátom, amit lelkesen meg is rázott. Kicsit hiperaktív.

- Nagyon örülök.

- Ann - cselekedtem én is hasonlóan, majd a barátnőm is.

- Emily, de hívj csak Em-nek

- Cennedy ez most komoly? - Összerezzentem a neve hallatára és a hang felé fordultam. Isabel állt az ajtóban és döbbenten nézett rám.

- Mi van? 

- Hogy Adam Cennedy itt van az iskolában és majdnem megverte az iskola legjobb pasiját, Zachari Johnsont? - Hú de gyorsan terjednek a hírek és még mennyire tévesen.

- Ki mondta ezt neked?

- Az egész iskola erről beszél, hogy az unokatestvéred rátámadt Zachre és a barátai védték meg.

- Mert az a puha pöcs nem képes megvédeni saját magát - nagyon felment bennem a pumpa - és egyébként is ő kezdte, Adam csak engem védett attól a seggfejtől.

- El tudom képzelni mennyire szükséged lehetett a védelemre. "Úristen segítség egy dögös pasi érdeklődik irántam." Na persze, és már hírneved is van az iskolában nem elég neked, hogy a legendák családjába tartozol? - Na jó, ez azért erős túlzás volt. Tény, hogy Adam szinte tökéletes vizsgát tett és sokan szerették, de jártak nála sokkal jobbak is ebbe az iskolába.

- Mi a fene bajod van? Nem értem miről beszélsz...

- Dehogynem, John és Ethan Cennedy a csodaikrek, az unokatestvéred és most te. A Cennedy család minden tagja ide járt és kivétel nélkül mind különlegesek voltak akárcsak Ryan családja a Gilbertek. 

- Isa engem hagyj ki ebből! - A srácnak semmi kedve nem volt ebbe belefolyni amit teljesen meg tudtam érteni.

- Állj, állj, állj! Isabel honnan tudod mindezt?

- Azt hiszed a szüleim nem készítettek fel erre? Mindent tudok az egész évfolyamunkról. Ha én akarok lenni a legjobb, akkor nem jöhetek ide mindenféle tudás vagy információ nélkül...

- Jó napot mindenek - jelent meg az ajtóban az osztályfőnök -, esetleg akadt valami probléma?

- Jó napot tanár úr! Nem semmi gond - Nate már megint tudta, hogy mikor kell közbeszólnia mivel a szőkeség és én még mindig egymást néztük. Belőle áradt a düh, belőlem viszont a döbbenet és az értetlenkedés. Még több kérdés keresztezte az életemet. Most viszont már rá kellett kérdeznem valakinél.

- Akkor ez esetben lennétek szívesek leülni? - Kábán bólintottam és visszamentem helyemre, de figyelni képtelen voltam. Valahol tompán hallottam Mr. Pierce hangát, de nem fogtam fel amiről beszélt, egész végig járt az agyam. A saját nagybátyám hazudik nekem Mindenről. Lassan úgy érzem az sem igaz amit kérdez. Beszélnem kellett Adammal. A csengő megszólalta után elsőnek hagytam el a termet, aztán megálltam a folyosón, mert fogalmam sem volt merre kellett volna mennem. 

- Ann itt vagyok - a megmentőm -, minden oké? - Neki nem tudtam hazudni.

- Az egyik szünetben beszélnünk kell, de most elvinnél minket a tornacsarnokhoz? - Intettem a fejemmel a barátaim felé akik közben szintén kiértek a teremből.

- Persze, gyertek utánam - kellemes volt a másodikról átmenni az épület másik felébe ahol az edzésünk volt. Megálltunk az öltözők előtt. - Most még nem kell átöltöznötök, mert Richards először még csak eligazítást fog tartani - bólintottam, mire otthagyott minket, mi pedig bementünk volna a terembe, ha nem jelenik meg hirtelen Caroline és Jeremy.

- Sziasztok, elrabolnánk Annt egy pillanatra, ha nem gond - a többiekre néztem akik csak bólintottak, majd eltűntek a teremben - Igaz amit beszélnek? 

- Jesszus, már ti is tudjátok? - A homlokomra csaptam - Melyik verziót hallottátok, ahol Adam ok nélkül neki esik annak a pöcsnek vagy azt, hogy levágtam a hisztit amiért a közelembe jött? 

- Tojok a sok pletyka éhes kavarógépre, mi a te verziód miatt vagyunk itt.

- Tegnap este írt nekem az a srác egy olyan üzenetet, ami az értelmi szintjéről árulkodik - mutattam meg a telefonomon nekik -, ezt megmutattam Adamnek és azt mondta, hogy a srác csak bosszút akar állni rajta, mivel nem vették be a baráti társaságukba, de ennek meg volt az oka. Ma meg mentünk Nate-tel a termünkhöz és elkapta a kezemet útközben. Akkor jelent meg Adam, hogy leszedje rólam.

- De miért van itt? Mert azt is mondják, hogy te hívtad be, mert félsz - egyre jobban öntött el az ideg. Micsoda képzelőerejük van az itteni embereknek. 

- Baromság, én sem tudtam, hogy itt lesz. Kapott tanársegéd munkát, de nem szólt róla, mert meglepetésnek szánta. Viszont egy kicsit tényleg túlreagálta. Nem kellett volna megfenyegetnie - a beszélgetésünket a csengő szakította félbe. - Most viszont menjetek, nem akarom, hogy miattam késsetek - löktem rajuk egy kicsit, majd a többiek után beléptem a csarnokba. Elakadt a szavam, éreztem ahogy leesik az állam a látványtól. Szerintem a terem akkora volt, mint a fél iskola és két részre lehetett osztani, ha két osztály volt bent egyszerre. A belmagasság egyszerűen elképesztő volt és akkor megláttam a felszereléseket... Dárda, íjak, legalább tizenötféle kés és még ezermás. Még védőöltözetek is voltak amiket az akciók során hordanak a harcosok. A nagy ámuldozásban valaki bevágta mögöttem az ajtót. Ijedten fordultam hátra és akkor megláttam a tanárt. Volt legalább két méter magas, szőke haja fel volt nyírva, zöld szeme csak úgy villogott és hatalmas karjai tele voltak tetoválásokkal. Elővett egy megafont és belekiabált.

- Sorakozó! - kiáltotta mire mindenki vigyázzállásba vágta magát ott ahol volt én meg odarohantam Emily mellé és hasonlóan cselekedtem - Richards edző vagyok. Én foglak megtanítani titeket arra, hogy éljétek túl a világban. Fegyvereket fogtok használni, közelharcot fogtok tanulni, elő fogom hozni a bennetek rejtőző erőt, ami nem lesz könnyű, szóval aki gyengének és beszarinak érzi magát az a mondandóm végét se várja meg, hanem menjen. - Egy röpke pillanatra elhallgatott és végignézett rajtunk, majd folytatta - Azért vagyok itt, hogy vadászt faragjak belőletek, harcosokat akik képesek megvédeni az ártatlanokat.

12. Fejezet

SZIASZTOK! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM AZ 5 FELIRATKOZÓT, A KOMMENTEKET ÉS A TÖBB, MINT 3000 MEGTEKINTÉST ISZONYATOSAN HÁLÁS VAGYOK NEKTEK :* <3 JÓ OLVASÁST! :D

- Ann, te vagy az? - hallottam meg a nagybátyám hangját nappali irányából.
- Igen, én - leraktam a kabátomat és elindultam a hang forrása felé, aki éppen a kanapén ült és valamit molyolt a laptopján.
- Milyen volt az első nap? - pillantott rám kíváncsi tekintettel.
- Jobb, mint vártam. Reggel még izgultam, de a legtöbb osztálytársam jó fej és már az évfolyamból is szereztem egy-két barátot. Adam hol van? - néztem körbe, mert feltűnt, hogy nem rontott be a szobába és bombázott kérdésekkel az első napomról.
- Bement a városba munkát nézni, fogalmam sincs, hogy mikor jön haza.
- Nem várhatnánk meg őt is a beszámolómmal? Mert nincs kedvem kétszer elmesélni
- De persze. Addig eszel?
- Persze mi van itthon?
- Hát van tegnap esti kínai kaja maradék, de ha akarsz csinálj magadnak salátát, azt hiszem minden van hozzá a hűtőben - mivel nem voltam a tavaszi tekercs híve, ezért inkább a saláta hozzávalói után kezdtem el kutatni, amiket kipakoltam a a konyhapultra. Közben meghallottam a kedvenc számomat a tévében.
- John nyomj rá hangerőt - kiáltottam majd a zene ritmusára vagdostam össze a hozzávalókat, egy tálba pakoltam őket, majd egy kis Ezersziget öntettel megbolondítottam és már kész is volt. Fogtam egy villát és bevonultam a nappaliba, hogy ott várjuk meg Adamet. Közben egy kisebb vita kerekedett, hogy mit nézzünk a tv-ben, mert John bácsi a híreket akarta, én viszont a Vasember 3-at ami a másik csatornán ment, de miután elvettem tőle a távirányítót és átültem a fotelba feladta a harcot. Már a salátámat is elpusztítottam, mire végre meghallottam az ajtócsapódást az előszoba felől. Felugrottam és a hang felé futottam.
- Adaaam - szegény a cipőjét alig tudta levenni, de én máris a nyakába vetettem magam
- Hello, kicsi lány mi a helyzet? - dobta le a kabátját, hogy meg tudjon tartani.
- Hol voltál? - gyanús volt nekem ez a fiú.
- Az bizony titok - kacsintott rám, ami nekem nagyon nem tetszett - de nyugi holnap megtudod.
- Nem tetszik ez nekem, csináltál valamit?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik, viszont, ha nem haragszol, éhes vagyok és inkább te mesélj, hogy milyen volt az első hivatalos napod a Defendersben - feladtam, mert már megtanultam, hogyha beveti a közmondást akkor tényleg felesleges erőlködnöm. Inkább visszavonultunk a nappaliba, és miközben Adam betermelte a tegnapi kínai kaját, meséltem neki a suliról.
- Elég érdekesek az osztálytársaim, de van akivel szívesen barátkoznék, viszont olyan is akikek szeretnék messzire elkerülni.
- Ki az osztályfőnököd? - kérdezte Adam, miközben kivitte a tányérját a konyhába.
- Jason Pierce, akinek egyből leesett, hogy rokonok vagyunk. Nagyon bír téged.
- Ja, Mr. Pierce jó fej tanár, nagyon bírtam a töri óráit.
- Remélem én is fogom és nem fog velem másképp bánni, csak azért, mert az unokahúgod vagyok.
- Nyugi ő nem az a tanár. Ő csak saját magad miatt fog bírni téged, nem miattam - mosolygott rám biztatóan. - Na és mesélj az osztálytársaidról. Milyenek? Hány barátod van már? - imádtam John bácsi lelkesedését.
- Nos, láttam pár szimpatikus diákot, mind az osztályban, mind az évfolyamban. Képzeld Adam, találkoztam Natalie húgával Carolinenal, és az egyik osztálytársával Jeremyvel. Nagyon bírom őket és ma velük meg Natetel, maradtunk kint suli után beszélgetni. Meg van egy osztálytársam Emily, ő is nagyon kedve,s viszont kisebb összetűzésbe kerültem az egyik sráccal - erre mindketten tökéletesen egyszerre felemelték a szemöldöküket és magyarázatot vártak
- Ugye nem mentél neki senkinek? - tette fel a kérdést Adam mire rajtam volt a sor, hogy elképedjek.
- Ez most fájt. Komolyan azt hiszitek, hogy leégetném magam már az első nap? Egyébként, beszólt az egyik gazdag ficsúr, és én csak megvédtem magam.
- Szerintem nagyon helyes, hogy nem hagyod, hogy beszóljanak. A srácot, hogy hívták?
- Ryan Gilbert, egy elkényeztetett kis apuci kedvence, de nem mondom, hogy nem ijesztő a srác.
- Gilbert? Akkor ismerem az apját, Shane Gilbertet. Most osztották be mellém és nagyon szimpatikus ember, szóval szerintem fogtok ti még találkozni Ryannel az iskolán kívül.
- Mi van? Neem, nem, nem, nem. Még csak egy napja ismerem, de máris minden ok nélkül beszólt nekem, szerintem azzal senki sem járna jól, ha mi egy légtérben lennénk huzamosabb ideig.
- Ezt majd még megbeszéljük - ezzel lezártnak tekintette a témát én viszont közel sem, de most nem volt energiám vitatkozni vele, túl fáradt voltam. Felballagtam a szobámba és elfeküdtem az ágyamon. Pár másodpercig bámultam a plafont, de aztán a telefonom pittyegése megzavart a tevékenységemben. Felemeltem a kis készüléket a fejem fölé, hogy megnézzem a zaj okát. Sok ismerősnek jelölés várt a közösségi oldalakon, legfőképp az osztálytársaim és néhány évfolyamtársam azon viszont meglepődtem, hogy felsőbb évesek is megtaláltak. Hirtelen bevillant egy üzenet. "Hello baby láttalak az évnyitón. Adam Cennedy unokahúga igaz? Nagyon dögös vagy koccanhatnánk egyszer suli után."
- Mi ? - és azzal a lendülettel kiesett a kezemből a telefon, egyenesen az arcomra. Azt hiszem eltört az orrom. Iszonyatosan fájt. Valaki meghallhatta a segélykiáltásaimat vagy bármi is volt az a hang amit kiadtam, mert kinyílt az ajtóm, ahol Adam állt meg a küszöbnél és nézte végig a szenvedésemet, ahogy az orromat fogva lefordulok az ágyról közben pedig elkap a röhögő görcs az ismeretlen sráctól.
- Veled meg mi van? - az arc kifejezéséből az jött le, hogy teljesen hülyének néz. Kellett egy perc, hogy újra érezzem az orromat. Felkászálódtam a földről a telefonom után kutatva, majd a kezébe nyomtam hátha tud válaszolni a kérdésemre.
- Ismered? - egy pillanatra elgondolkodott majd mint aki megvilágosodott a homlokára csapott és elkezdte nyomkodni a kis készüléket.
- Ő itt Zachari Johnson. Talán idén lehet végzős. Amikor még a Defendersbe jártam minden áron be akart kerülni hozzám és a barátaimhoz, mivel mi idősebbek voltunk és ő ezzel népszerűvé vált volna, de mindig lepattintottuk, mert nem csíptük a nyalizó gépeket. Úgy tűnik ezzel akar bosszút állni. Nagyon megváltozott, amint látom azóta már menő lett belőle - megmutatta a srác profilképét. Tökéletesen barna haj, fekete farmer és póló, edzőcipővel, körülbelül 180 centi magas lehetett. Az a tipikus sablon srác akibe minden második lány bele van zúgva, de fogalmam sincs miért.
- Adam, nem akarom, hogy ez a gyerek zaklasson - semmi kedvem nem volt egy ilyen idiótához, már a kinézetéből és az írás stílusából is az jött le, hogy sorra szedi fel a csajokat. Hányni tudnék.
- Nyugi holnap elintézem
- Mégis, hogy?
- Emiatt te ne aggódj - kacsintott rám ami még jobban zavart. Mit titokzatoskodik?
- Hagyjuk majd úgyis megtudom - legyintettem
- Mégis mit? - Az a sunyi vigyor. Annyira szerettem volna letörölni az arcáról.
- Amit titkolsz előlem.
- Hidd el hamarabb meg fogod tudni, mint gondolnád - kacsintott és kiment a szobámból. Nem foglalkoztam vele, legalább is próbáltam. Gondolatelterelésképpen vettem egy zuhanyt. Felfrissültem tőle. Elszállt a fáradtságom, ezért leültem az ágyra és végig néztem a tankönyveimet, az órarendemet és azt, hogy milyen füzetek kellenek. A könyveimet látva előre tudtam, hogy a matekot utálni fogom. Viszont az irodalom és a történelem eléggé megfogott. Mindkettőben voltak legendák és mítoszok, de a második sokkal részletesebben taglalta az ősi vámpír és vadász háborút. Annyira elmélyedtem a témában, hogy csak fél tizenkettőkor jutott eszembe, hogy aludni kéne. Bepakoltam a táskámba és elterültem az ágyon,

***

Reggel úgy éreztem magam mint egy hulla. Talán mégsem kellett volna olyan sokáig olvasnom. Egy frissítő zuhany után leszökdeltem a lépcsőn, mert szükségem volt egy pohár tejre. Bizony, amíg mások kávéval meg teával indítják a napot nekem ehhez egy bögre tejre volt szükségem és óriási hisztit tudtam csapni amikor nem kaptam meg. Most viszont ott volt az ebédlő asztalon, rántotta kíséretében. Biztos voltam benne, hogy csak a nagybátyám csinálhatta.
- Jó reggelt! - emlegetett szamár - Jó étvágyat, a szendvicsed a pulton.
- Adam hol van? - kérdeztem miközben elfogyasztottam a mennyei reggelimet. Na igen ezt meg tudtam volna szokni.
- Korán el kellett mennie, ahogy most nekem is. Sok sikert ügyes legyél! - nyomott egy puszit a homlokomra és ki is viharzott a szobából. Elpakoltam az uzsonnámat, felvettem a dzsekimet és elindultam a suli felé egyedül, mivel Jeremynek előbb kellett bemennie és Nate pedig a suli előtt várt meg. Egy kicsit felébresztett a reggeli levegő és a fülemben dübörgő zene így teljesen megjött az életkedvem mire végre megláttam a hatalmas épületet.
- Szia - vettem ki a fülhallgatót amikor Nate mellé értem.
- Szia, na megyünk be? - bólintottam és elindultunk a történelem terem felé ahol az első óránk volt. Fel kellett mennünk a második emeletre ami nem volt épen kellemes egyrészt azért, mert én nem voltam hozzászokva a lépcsőzéshez másrészt iszonyatos tömeg volt majdnem szem elől is veszítettem Natet amikor valaki megragadta a csuklómat, ezzel megállásra kényszerítve.
- Hello, kis Cennedy - úristen. Azt hittem a mai nap jól fog indulni, de óriásit tévedtem.
- Figyelj... Zachari igaz?
- Neked csak Zach - vetette be a "csábos" mosolyát amitől mások elájultak engem viszont bosszantott. Mit képzel magáról?
- Jó Zach, viszont elengednél, mert mennem kell órára? - Megpróbáltam kirángatni a kezemet, de sikertelenül.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová suli után? Csak mi ketten.
- Kösz nem - reméltem, hogy ennyivel be is fejeztük, de az arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott. Feldühítettem volna, ilyen hamar?
- Nekem senki sem mondott még nemet - hajolt közelebb hozzám -, és te sem fogsz. - Azt csak hiszi... Már épp visszaszóltam volna amikor egy kéz tépte ki az enyémet Zachéből és maga mögé rántott.
- Veszed le a mocskos kezedet az unokahúgomról!
- Adam? - Na Ő mit keres itt?