Kipattant a szemem és kapkodtam a levegőt. A szimuláció. Ez csak a szimuláció volt. Nem öltem meg senkit és nem hagytam meghalni azt a lányt. Levettem a sisakot majd a tenyeremre néztem. Teljesen sértetlen volt. A tekintetemet a felügyelőtanárokra szegeztem akik bőszen írogattak valamit majd sokat mondó pillantásokat vetettek egymás felé, ami kicsit megrémisztett.
- Köszönjük Annabell, még az este folyamán értesítjük a nagybátyját a döntésünkről. Köszönjük, hogy eljött - illedelmes utalás arra, hogy útban vagyok, értem én. Búcsút intettem majd fellélegezve léptem ki az ajtón ahol nem csak John bácsi várt rám.
- Na, hogy ment?- A nagybátyám izgatottan ugrott fel, amikor meglátott.
- Megöltem két vámpírt és hagytam meghalni egy lányt szóval fogalmam sincs. Mennyi ideig voltam bent? - Kicsit még mindig a szimuláció hatása alatt voltam. Amíg vártam, hogy John bácsi mondjon nekem egy időt feltűnt, hogy nem voltunk egyedül. Volt ott még egy illető aki szintén megvárta a szimulációm végét.
- 14:20 körülbelül egy negyed órát voltál bent. - Csak fél füllel figyeltem rá, mert a srácnak feltűnt, hogy nem értettem a jelenlétét, ezért felállt és a kezét nyújtotta felém bemutatkozásképp.
- Nathan vagyok, te pedig Annabell igaz? Biztos csodálkozol, hogy mit keresek itt, de beszélgettem egy kicsit a nagybátyáddal és mivel évfolyamtársak vagy esetleg osztálytársak leszünk és jó lenne egy kicsi megismerkedni legalább egy emberrel, hogy ne legyek olyan elesett az első nap. - Kissé félve ugyan, de a tenyerébe csúsztattam a sajátomat és kezet ráztunk. Mit veszíthetek? Barátra mindig szüksége van az embernek. Már csak az a kérdés, hogy milyen barátra.
- Hívj csak Ann-nek és szerintem semmi akadálya, hogy megismerkedjek egy leendő iskolatársammal.
- Esetleg megengeded, hogy hazakísérjelek? Közben beszélgethetünk - John bácsira pillantottam aki arra várt, hogy jelezzem neki a döntésemet. Alig láthatóan bólintottam, mire ő is és vissza nézett Nathanre. Ez kicsit túl bensőséges.. Tapadós.
- Figyelmeztetlek, hogy nem lakom én olyan közel az iskolához ezt biztos meggondoltad? - Próbáltam poénkodni egy kicsit, hogy ő is megnyugodjon, mert láttam rajta, hogy kissé feszeng. Talán a nagybátyám szúrós pillantásai miatt.
- Nem gond, szeretek sétálni.
- Rendben - pillantottam John bácsira jelezvén, hogy elmehet, de nem nagyon esett le neki, hogy mire akartam kilyukadni - John ugye nem fogsz minket követni a kocsival? - egy pillanatra mintha elgondolkodott volna rajta, mire kapott tőlem egy elég csúnya pillantást.
- Nyugodj meg nem csinálok semmit. Otthon találkozunk - nyomott egy puszit a homlokomra, kezet fogott Natnannel és elment, remélem.
- Ne haragudj miatta, csak eléggé félt. Néha nem tudja hol a határ, de azért szeretem.
- Semmi gond megértem,de azért majd mondd meg neki, hogy semmi rossz szándékom nincs veled szemben - vigyorodott el most már ő is, bár kicsit nagyképűen.
- Mindenképp. Elindulunk? - kérdeztem, mert végiggondoltam, hogy még mindig a folyosó közepén álltunk.
- Persze, menjünk - elfogott a megkönnyebbülés amint kiléptünk az iskola kapuján, a hűvös levegő felfrissítette az elmémet.
- Szóval Nathan...
- Csak Nate, hívj Natenek. A Nathan olyan hivatalos és csak anya hív így amikor bajban vagyok - eltartott pár percig mire meg tudtam szólalni, mert láttam magam előtt, ahogy a pici Natet szidja az anyukája, mert eltörte a vázát. Viszont az is eszembe jutott, hogy vajon engem, hogy fenyegetettek volna a szüleim miután rosszat csináltam. Valószínűleg elbambultam, mert egy kéz legyezésére tértem észhez az arcom előtt.
- Ann jól vagy?
- Jaj bocsi ne haragudj csak elgondolkodtam, minden rendben.
- Min agyaltál ennyire? - Érdeklődve vizsgálja az arcomat, amitől kissé zavarba jöttem.
- Nem érdekes. Szóval Nate mesélj magadról, mert nem vagyok olyan lány aki minden második embernek felfedi a teljes élettörténetét. Nálam ki kell érdemelni a bizalmat. Kölcsönösnek kell lennie - avattam be az életem szabályaiba. Nem nagyon lepte meg a dolog, habár szerintem ilyen egyenesen még senki sem mondta meg neki.
- Én sem adom olyan könnyen a titkaimat szóval úgy érzem mi nagyon jóban leszünk. - Egyszerre nevettük el magunkat.
- Milyen volt a szimulációd? - Kíváncsi voltam, hogy mindenkinek egyforma volt-e vagy különböző.
- Egy harcmezőn voltam. Talán egy erdőben vagy annak a környékén. Vadászokkal harcoltam egy kisebb sereg vámpír ellen. Kezemben nyílpuska, övembe karók és fagolyós pisztolyok. A szövetségeseimnek éreztem őket pedig még soha nem láttam egyiküket sem azelőtt. Minden kérdés nélkül rájuk bíztam az életemet. Ahogy csatasorba álltunk, úgy éreztem bármire képes vagyok. Volt egy pár másodperc néma csend a kezdet előtt, az úgynevezett "vihar előtti csend" amikor hallottam az egyenletes levegő vételüket és ahogy a szívük egyszerre dobbant és egyszerre indultunk a halálba egy csatakiáltás kíséretében. A legtöbben ott haltak meg körülöttem, de én csak harcoltam és akkor lett vége amikor az egyik társam elé vetettem magam amikor egy vámpír ki akarta tépni a szívét, de helyette az enyémet tépte ki. Annyira élethű volt az egész, nem olyan mint az álmok. - Hosszú csend következett. Lejátszódott előttem az egész jelenet, próbáltam felfogni, de nehezebben ment mint akartam.
- A tiéd milyen volt? - az enyém az övéhez képest semmi volt. Én megöltem két vámpírt ő pedig talán több tucatot és feláldozta magát egy társáért. Szánalmasnak éreztem magam. Nem akartam elmondani neki az igazat, de az én ötletem volt, hogy csak őszinteséggel, lehetünk barátok erre az első adandó alkalommal hazudtam volna neki? Nem tehettem.
- Az enyém egy elhagyatott környéken játszódott. Egyedül voltam, egyszer csak egy sikolyt hallottam. Futottam a hang felé és egy lányt találtam harapásokkal a nyakán. Ott feküdt a földön esetlenül egy vámpír társaságában aki mintha rám várt volna. Mire sikerült megölnöm, megsebesültem a lány pedig meghalt. Nem tudtam rajta segíteni viszont ott sem maradhattam, ezért elhagytam a tetthelyszínt és egy régi kórházba menekültem amit futás közben találtam. Ott kitisztítottam a sebemet, de megtalált az áldozatom egy bosszúszomjas barátja aki az életemre pályázott és amikor őt is megöltem akkor ért véget a szimulációm. - A mondandóm végével beállt a csend. Nem tudtam mi járhatott a fejében. Talán éppen elítélt, hogy nem segítettem annak a szerencsétlen lánynak. Vagy csak túlságosan gyengének tartja az én feladatomat.
- Huh biztos az erős osztályba fogsz kerülni - nem éppen erre számítottam. Azt hittem be fog szólni a lány miatt akit hagytam meghalni és teljesen igaza is lett volna.
- Mi? - Hangot is adtam a meglepettségemnek.
- Egyedül, sérülten elbántál két vérszomjas vámpírral ez azért nem semmi - úgy tűnt mindketten teljesen máshogy láttuk a dolgokat.
- De miattam is halt meg az a lány. Mi van, ha ez élőben is előfordul? A vadászoknak az a dolguk, hogy minden áron megvédjék az ártatlanokat a vámpíroktól. Én elmenekültem.
- Nem igaz megmentettél egy csomó ártatlant két vámpírtól. Ez többet ér.
- De...
- Nincs de, figyeld meg, hogy igazam lesz. - nem mertem vele vitába szállni és ez nem sok embernél fordult elő, de hülye lettem volna elmondani neki. Talán új barátra tettem szert, nem akarom már most elrontani. Ha nem áll be a hirtelen nagy csend észre sem vettem volna, hogy hazaértünk. Megálltam a ház előtt és Natere néztem.
- Itt vagyunk... nem akarsz bejönni?
- Nem köszi már így is le fogják otthon harapni a fejemet, hogy hol voltam eddig, de írd le a számodat, hogy tudjunk beszélni. Már, ha nem gond - halászott elő egy füzetet és egy tollat a táskájából majd felém nyújtotta azokat. Egy pillanatig haboztam, de aztán ki vettem a kezéből az íróeszközt és papírt. Bíztam benne, nem hittem, hogy majd az éjszaka közepén fog perverz SMS-ket küldözgetni és hívogatni, és így legalább már meglesz egy évfolyam vagy osztálytársam elérhetősége. Rávéstem a számsort a lapra majd visszaadtam a tollat és elindultam befelé hiszen bármennyire is naptár szerint még nyár volt késő délután már lehetett érezni az ősz közeledtét. Az ajtóban viszont megálltam, hogy visszaforduljak és még egy utolsót intsek neki mielőtt eltűnök a hatalmas ajtó mögött. Mosolyogva intett vissza és elindult arra amerről jöttünk. Az előszobába lépve annyi időt sem kaptam, hogy levehessem a cipőmet és a kabátomat, mert Adam azonnal ott termett, mintha csak rám várt volna.
- Na mi volt? Milyen volt a szimulációd? Kik voltak bent a teremben? Mennyi ideig tartott?
- Hé, lassabban vegyél levegőt is - nevettem el magam Adam izgatottságán.
- De, akkor mesélj már!
- Mesélnék, de nem hagysz szóhoz jutni - élveztem, hogy egy kicsit játszhattam az idegeivel.
- Jól van bocsi hallgatlak - állta el az utamat.
- Bemehetnénk a nappaliba? Bírsz addig várni?- észbe kapott és arrébb állt az ajtóból, de a szoba felé végig a sarkamban volt. Megálltam a konyhában egy kis nassolni valóért, majd egy pudinggal a kezemben mindent elmeséltem neki. A helyet, a két vámpírt, hogyan öltem meg őket, a lányt. Néha közbe kérdezett, de sose hülyeséget hiszen ő ezen már túl volt. Jó volt egy tapasztaltabb féllel ezt megbeszélni, Ő talán tud segíteni nekem. Később John bácsi jelent meg a kanapé mellett.
- Na és mi volt azzal a fiúval akivel hazajöttél? - A szemöldököm körülbelül a homlokom közepéig szaladt. Mégis mi lett volna? Mi ez itt, vallatás?
- Fiú? Milyen fiú? Nem beszéltél semmiféle fiúról. Kit kell megvernem? - Mi van ebben a családban?
- Adam ne már. Csak egy leendő iskolatársam.
- Vele jöttél haza?
- Igen.
- Rád mászott? Nyalizott? Mit csinált? - Rám jött a nevethetnék ettől a sok oktalan és már-már nevetséges vádtól.
- Csak együtt jöttünk haza, mert utána voltam a szimuláción. Megvárt, bemutatkozott és beszélgettünk. John bácsi is ott volt - tekintettem a nagybátyámra aki vigyorogva állt mellettünk. Élvezte ahogy Adam átváltott "védem a kis unokahúgomat minden fiútól aki a közelébe jön" üzemmódba, így nem csak ráhárul ez a felelősség.
- Tetszik neked? - Na ezzel a kérdéssel most alaposan meglepett. Tetszett nekem Nate? Nem. Bár ami igaz az igaz, helyes volt. Viszont bennem nem ébresztett semmit. Nem éreztem semmi különöset amikor megláttam. Ő sem viselkedett úgy, mintha különleges lettem volna számára. Csupán csak barátok.
- Nem.
- Nem kell szégyenlősködnöd attól még, hogy fiúk vagyunk. Nyugodtan elmondhatod - ez kezdett egyre kínosabb lenni.
- Nincs mit mondanom szóval ha befejeztétek a magánéletem kitárgyalását ne felejtsétek el felvenni a telefont amikor hívnak az iskolából - meguntam ezt a magánéletbeli határokat feszegető beszélgetést és felvonultam a szobámba várva a csodát ami körülbelül két óra múlva következett be amikor Adam rontott be hozzám.
- Azonnal le kell jönnöd. Apa most beszél a dirivel - fogta meg a csuklómat felrántott az ágyról és a lépcső felé húzott. Lerobogott nekem meg közben a karomat tépte ki a helyéről, de nem érdekelt, mert végre megtudtam az eredményt ami miatt sok minden forog kockán. Bár egy kicsit féltem, hisz ha nem kerültem az erősek közé talán csalódást okozok John bácsinak. A nappaliba érve lefagyok amikor meglátom a telefonáló nagybátyámat aki elég komoly arccal válaszolgat a vonal túlsó végén lévőnek.
- ... értem...köszönöm, hogy hívott viszont hallásra - megszakította a hívást és rám emelte a tekintetét. Beállt a csend a szobában. Én nem mertem kérdezni ő viszont arra várt, így viszont csak farkas szemet néztünk a másikkal amíg Adam meg nem törte a szinte már kínzó csendet.
- Na? - John bácsi rápillantott majd hosszasan kifújta a levegőt és belekezdett.
- Ann, az a helyzet,... hogy... - Elhallgatott, és nagyot sóhajtott -... az erősebb osztályba kerültél - hatalmas sikoly hagyta el a számat és az immár mosolygó nagybátyám nyakába vetettem magam. Majdnem felborultunk, de ez egyikünket sem zavarta.
- Erős vagyok! Az erősek között vagyok - kiabáltam majd Adamre is ráugrottam. A karomat a nyaka a lábaimat meg a csípője köré fontam bízva abba, hogy nem borulunk fel. Nevetve tartott meg és még forogni is elkezdett, és az sem érdekelt, hogy elszédülök.
- Megfeleltem. Bejutottam az erősek közé - nem tudtam betelni a tudattal, hogy elég jó voltam. Megcsináltam. Büszke lesz rám a családom. Viszont ekkor bevillant a fejemben egy név.
- Nate - szálltam le Adamről - meg kell tudnom, neki, hogy ment. Mindenféle magyarázat nélkül felrohantam a szobámba ahol a telefonom nem fogadott hívást jelzett. Ő már keresett engem. Azonnal megkezdtem a hívást amire a második kicsengés után válaszolt is.
- Hívtak már titeket?
- Igen és gondolom nektek is megvan a válasz, ezért is kerestél
- Pontosan. Szóval ki kezdi? - megvolt a patthelyzet. Egyikünk se tudta, hogy sikerült a másiknak és nem is akartuk kimondani, mert mi van, ha a másik a gyengék közé került és az így elég kellemetlen lett volna.
- Kezdem, de ígérd meg, hogy nem akadsz ki.
- Az erős osztályba kerültél ugye? - ráérzett, de a hangjában nem bujkált sem harag, sem csalódottság, csupán izgalom.
- Igen... és te? - féltem a választól. Azt akartam, hogy az osztálytársam legyen.
- Hát... tudod, Ann az a helyzet, hogy... - rosszul kezdődött. Nem akartam hallani a mondat végét. - én is! - Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Megszívatott. Úgy tűnik ma mindenki ilyen kis vicces kedvében van
- Mi van? - kiáltottam a telefonba - Menj a francba azt hittem, nem sikerült. Ne ijesztgess már- nagyon reméltem, hogy a hangos nevetéstől hallotta, hogy milyen mérges voltam rá.
- Bevetted, annyira szerettem volna látni az arcodat - alig bírt megszólalni.
- Nem hiszem el, ezt annyira vissza fogod kapni - én se bírtam tovább nevetés nélkül. - Akkor megvársz a suli előtt holnap? Nem akarok egyedül bemenni.
- Persze és mikor?
- Nyolc körül? - A kérdésem szinte már költői volt, később nem igazán tudunk találkozni.
- Rendben akkor ott találkozunk. Viszont most megyek szia.
- Szia - miután megszakadt a hívás már csak egy gyors zuhanyra volt erőm és már borultam is be az ágyba. Álmomban ismét a Defenders falai között jártam.
Szuupper volt! Nagyon tetszett :)
VálaszTörlésKöszi Bia :* Sietek a következővel :D
TörlésNagyon jó!!
VálaszTörlésTetszik,hogy sok a párbeszéd. :)
Úristen elképzelni nem tudod menyire örülök a kommentednek :D Kösznööm :D
TörlésSzia!
VálaszTörlésPozitívan tapasztalom, hogy egyre hosszabbak a fejezeteid és egyre izgalmasabb lesz a történet. :) Tetszik, hogy hiába természetfelettiről van szó, megmaradt egy a kis családi handulat. :) Tetszett a szimulációk leírása, bár az előzőban kicsit hiányoltam a vámpírok részletesebb leírását.
xoxo B.-