2. Fejezet

A szobámban ébredtem. Csak álom lett volna? Végig néztem magamon és abban a ruhában voltam amiben elmentem itthonról. Majd hirtelen felindulásból a nyakamhoz kaptam és a kezembe került a lánc. Amit tőle kaptam. Az apámtól. Aki meghalt és itt hagyott engem kétségek között. Hogy fogom megismerni az anyámat amikor még a teljes nevét sem tudom? Segítségre volt szükségem. Lerobogtam a lépcsőn, hátha ki tudok szedni akár csak egy minimális kis emlékfoszlányt is a nagybátyámból apával kapcsolatban ami segít közelebb kerülni a dolog megoldásához, de a földszinten egy cetli fogadott a pultra ragasztva.

„El kellett mennem Adammel a városba 7 óra körül jövünk. Pihend ki magad.
John
U.I.: Hagytam Lasagnét a hűtőbe, ha addig is éhes lennél.

Ránéztem a konyhában lévő órára, ami háromnegyed hatot mutatott. A sors a kezemre játszott. Ez még jobb, mint terveztem. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, hogy John semmit nem tud a saját ikertestvére viszonyáról amiből ráadásul egy gyereke is született, vagyis én. Ekkor felvillant az izzó a fejem felett és a a ház keleti szárnya felé kaptam a fejemet, az irodája. Ott tartja az összes papírját a számláktól kezdve az e-mail jelszaváig. Sosem engedte, hogy ott mászkáljunk, mert félt, hogy esetleg összekeverünk, elszakítunk vagy egyszerűen csak leöntünk valamit. Nem kerítettem neki nagy feneket munka, papírok, unalom. Most viszont úgy érzem abban a szobában van legalább egy kis segítség ahhoz, hogy közelebb kerüljek a célom megvalósításához.Elindultam és közben egy kicsit elkalandozott az agyam a küldetésem valódi céljától. Azért van arra az irodája, mert ott van a legközelebb az erdőhöz. A nagybátyám imádta a természetet épp ezért is volt ironikus, hogy egy építési cég egyik ágának igazgatója, de a pozitívum az volt, hogy nagyon sok embert ismert ami még később a javamra is válhat, nem is értem, hogy nem talált még Adamnek munkát amikor már két éve végzett a Defendersben . Az ajtó elé érve egy pillanatra megálltam. Mély lélegzetet vettem majd lassan lenyomtam a kilincset. Nem zárja az ajtót, mert megbízik bennünk és tudja, hogy nem együnk be, mert semmi okunk sincs rá. Ez most épp kapóra jött. Körbe néztem a hatalmas szobában. Kinéztem az ablakon és bevillant egy emlékkép amikor Adammel kint játszottunk az udvaron és John bácsi mindig ebből az ablakból nézett minket, hogy ne történjen semmi baj. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim és rájöttem ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Hatalmas szekrények tele szerződésekkel, adatokkal és sok mással amire később még szüksége lehet. Viszont most arra kellett koncentrálnom amiért idejöttem. Megálltam az asztala előtt, de amin először megakad a szemem az egy fénykép amin apával állnak és vigyorogva ölelik át egymást. Talán annyi idősek lehettek, mint én .Kíváncsi voltam mikor készülhetett, ezért a kezembe vettem hátha a hátulján rajta van a dátum. Viszont ahelyett valami mást találtam. Egy kis cetlit amire ez volt ráírva: „Balról a harmadik szekrény, felülről a második fiók”. Mi lehet ott? Ezt csak egy módon deríthettem ki. A fotóval a kezemben elindultam a ablak felé ahol az említett szekrény található. A fiók magasan volt ezért fel kellett állnom John bácsi gurulós székére ami nem könnyítette meg a dolgomat ugyanis az egyensúlyérzékem nem a legjobb. Remegő lábakkal és kitárt karokkal egyenesedtem ki így végre elérve a megfelelő fiókot. Viszont az nem akart kinyílni, a rohadt életbe kulcsra zárta. Remek még egy feladat.
- Ann. Itthon vagyunk- a francba. Ránéztem a fali órára. Fél hetet mutatott, előbb jöttek. Ha itt találnak nekem annyi.
- Hol vagy? – le fogok bukni. Gyorsan leugrottam a székről és visszatoltam a helyére és már menekültem volna ki amikor észrevettem, hogy a kezemben maradt a kép. Visszarohantam, az asztalra helyeztem remélhetőleg, úgy ahogy volt és kiszaladtam a szobából. Az ajtót amilyen halkan csak tudtam becsuktam és elsiettem a terasz felé. Rávetődtem a függőágyra és alvást színleltem. Lépteket hallottam majd valaki eltakarta a napot és simogatni kezdte a kezemet.
- Ann, ébredj!- lassan kinyitom a szememet így meglátom hang gazdáját is.
- Szia Adam- ültem fel és próbáltam minél fáradtabbnak látszani. Még a szememet is megdörzsöltem párszor a hatás kedvéért.
- Hogy, hogy itt aludtál?
- Hát először olvasni akartam, de mire kiértem eszembe jutott, hogy bent hagytam a könyvemet ezért csak feküdtem és a végén elaludtam.
- Hát jó. Gyere be kezd egy kicsit hideg lenni – húzott be a házba. Amikor a konyhában megláttam John bácsit a torkomba ugrott a szívem és alig bírtam megszólalni. Még sose hazudtam neki így most olyan nehezemre esett. De nem bukhattam le. Vettem egy mély levegőt és lenyugodtam.
- Szia Jonh bácsi- köszöntem amikor feltűnt, hogy háttal volt nekem.
- Szia Ann, hol voltál, hogy nem hallottad amikor szóltam? – itt a lehetőség nem szúrhatom el.
- Csak lefeküdtem egy kicsit a teraszon és elaludtam. Adam ébresztett fel az előbb.
- Rendben csak csodálkoztam, de nem vagy éhes? Itt a lasagne a hűtőben azt hittem megeszed. De most már hoztunk a városból kínai kaját, úgyhogy az lesz a vacsora jó? – nem láttam az arcán kételkedést vagy bármi jelét annak, hogy rájött a hazugságomra. Megkönnyebbülten lélegeztem fel és ültem le az asztalhoz. Evés közben megakadt a szemem John bácsi kulcstartóján. Öt darab kulcs volt rajta. A házhoz csak három tartozik. Bejárati ajtó, kapu, és garázs. Mi lehet a másik kettő? Lehet, hogy az egyik nyitja a titokzatos fiókot? Ki kell derítenem. De hogyan? A kulcsát mindig magánál tartja. Ehhez segítség kellet és már tudtam is, hogy ki az én emberem. Evés közben egy picit belerúgtam Adam lábába mire rám nézett én meg leadtam neki a jelet ami három apró mozdulat volt a mutatóujjammal, hogy beszélnünk kell. Egy pillanatra kérdő volt a tekintete, de utána csak bólintott. Vacsora után még el kellett mosogatnom, de mire felértem az emeletre már ott ült az ajtóm előtt.
- Na mi a helyzet? - intettem a fejemmel, hogy menjünk be a szobába, mire csak a kezét nyújtotta, hogy szedjem fel a földről. Megforgattam a szememet, és felhúztam. Ahhoz képest, hogy huszonegy éves néha olyan mint egy kisgyerek. Bent leültünk a szőnyegemre és belefogtam a mondandómba.