Felemelő érzés amikor az ember lánya a saját szülinapján úgy érzi magát, mint egy élőhalott, mert előző este egy percet sem aludt.
Egész éjjel kattogott az agyam. Augusztus van. Vagyis mindjárt itt a nyár vége ami annyit tesz, hogy hamarosan elkezdem tanulmányaimat a The Secret Defenders nevű intézményben. Össze leszek zárva egy csomó új emberrel. Vadászokkal és boszorkányokkal. Mi vagyunk az új generáció akiket kiképeznek a vámpírok elleni örökös harcra. A nagybátyám szerint nagy dolgokra vagyok hivatott a szüleim miatt. Apám a halála előtt az egyik leghatalmasabb vámpírvadász hírében állt. Tisztelték, szerették, megbíztak benne. Pont ezért volt hatalmas csapás a társaságuknak és persze a családnak amikor egy életmentő akció közben életét vesztette. A nagyszüleim azóta felszívódtak, nem is emlékszem rájuk. Viszont anyámról semmit sem tudok. Még azt sem, hogy vadász volt-e vagy esetleg egyszerű ember. Csak a keresztnevét. Rosalie, de apa Rose-nak hívta.
-Ann! Fent vagy már? – hallottam meg Adam hangját a szobám ajtaján túlról.
-Persze gyere csak – tornásztam fel magam az ágyon miközben a szememet dörzsöltem. Vigyorogva jött be hozzám egy hatalmas tálcával a kezében. Letette az éjjeliszekrényemre majd odament az ablakomhoz és szélesre tárta, had jöjjön be a fény és a kellemes nyári levegő. Felmértem mit kaptam reggelire, tükörtojás, pirítós, lekvár, néhány falat gyümölcs és egy pohár narancslé. Plusz egy kis csokor levendula amit rögtön át is raktam az asztalomra, hogy ott illatozzon tovább.
- Mi a helyzet szülinapos? – ült az ágyam szélére miközben a szájába tömte az egyik almát a tálcámról.
- Hé ez az én reggelim! – szóltam rá, mire már öltötte a nyelvét - amúgy egész este nem tudtam aludni - kérdőn tekintett rám - Folyamatosan csak az iskolán gondolkoztam.
-Nehogy eszedbe jusson emiatt idegeskedni. Először is, addig még van egy hét másodszor, ma van a szülinapod ilyenkor csak a szép dolgokra kell gondolni harmadszor pedig, inkább várnod kéne, hogy végre találkozz hozzád hasonló srácokkal.
-Pont ez az, mi van, ha én nem vagyok elég jó oda? – nyögtem ki végre ami nyomta a lelkemet miközben haraptam egyet a pirítósból.
-Hidd el, ha nem lennél elég jó, be sem kerültél volna, már csak a szimuláción kell átesned és hivatalosan is Defenderes leszel. Bízz bennem minden rendben lesz. Most, viszont öltözz fel mert nemsokára indulunk.
- Hová?- néztem rá kérdőn.
- Meglepetés – vigyorodott el majd nyomott egy puszit a homlokomra és kiment. Alig hallottam a hangját amikor visszaszólt, hogy húsz percem van. Megálltam a szekrényem előtt és felmértem a választékot. Mivel nem tudom mit terveznek ezért valami olyasmit kell keresnem ami mindenhová megfelelt, de azért lazára vettem a figurát. Rövidnadrág, fehér ujjatlan és egy színes ing. Egyszerűen imádom az ingeket. Farmer, színes, kockás teljesen mindegy volt nekem. Tizenhét perc alatt kész is lettem. Szép teljesítmény. Lerobogtam a lépcsőn ahol John bácsi és Adam vártak rá mindketten egy-egy hatalmas hátizsákkal a hátukon.
-Itt a szülinapos! – kiáltotta el magát a nagybátyám amikor meglátott. Mosolyogva megöleltem és beszívtam a kellemes illatát. Enyhe parfüm és fenyő amilyenek a házunk melletti erdőben vannak.
- Na készen állsz? – kérdezte izgatottan.
- De mégis mire?
- Elviszünk egy jó kis helyre a szülinapod alkalmából. Örülni fogsz neki - ragadta meg a karomat és kivezetett a bejárati ajtón. Hosszú volt az út még úgy is, hogy kocsival mentünk. Végig kifelé bámultam az ablakon és próbáltam kitalálni, hogy merre járhatunk. Behajtottunk egy hatalmas erdőbe. Itt már kevésbé volt kellemes a folyamatosan rázkódó járműben ülni. Viszont amikor megálltunk egy aprócska patak partján elakadt a lélegzetem.
-Na mit szólsz?- vigyorgott rám Adam miközben kinyitotta nekem a hátsó ajtót, majd kivette a csomagtartóból a két hátizsákot.
- Nem jutok szóhoz - néztem elbűvölve körül. A fák levelei közt átsütött a nap a kis patak vízére ezért olyan volt, mintha csillogna. Kisebb-nagyobb kavicsok a parton. Csodálatos. Ez volt a szüleim kedvenc helye és miután meghaltak az enyém lett. Mintha ez lenne az örökségem. Egy hely ami csak az enyém. Állítólag itt ismerkedtek meg nem sokkal a születésem előtt. Szerelem volt első látásra. Milyen romantikus. Kár, hogy a kapcsolatuk nem bírta sokáig. Ugyanis Rose meghalt amikor megszülettem és pár évre rá apám is elment. Akkoriban sokat jártam ide Adammal és John bácsival, de egy idő után már egyre kevesebben végül már egyáltalán nem. Szinte megfeledkeztünk róla, és most itt vagyunk évekkel később, hogy itt ünnepeljük a tizenhatodik születésnapomat. Ennél több ajándék nem is kell.
- Köszönöm- fordultam elérzékenyülve a családom felé. Ők csak mosolyogtak majd szorosan magukhoz öleltek.
-Reméltük, hogy tetszeni fog. Gyere itt az ideje az ajándékaidnak- ölelte át a vállamat Adam és egy kisebb füves réthez vezetett. Ameddig én elmerültem az emlékekben John bácsi egy hatalmas plédre pakolta a hátizsákok tartalmát. Fagylalt, süti, gyümölcs, szendvicsnek valók és üdítők. Igazi piknik.
Mikor a legtöbb kaját elfogyasztottuk előkerült három kis csomag egyforma díszítéssel, de az egyikhez tartozott egy levél is . Várjunk csak... három? Hiszen én minden évben csak kettőt kapok. Milyen ajándék tartozhat a levélhez?
-Boldog Szülinapot! – nyújtotta oda az egyik csomagot a nagybátyám. Mosolyogva kibontottam és egy könyvet pontosabban Jules Verne Utazás a föld középpontja felé című könyvét találtam benne. Múlt századi kiadás, a kedvencem. Imádom a régi könyveket.
-Köszönöm- öleltem meg majd kinyitottam Adam ajándékát ami egy póló volt a kedvem bandám logójával és a legújabb albumuk. Most következett az utolsó csomag. Szívem szerint letéptem volna róla a csomagolást, de az egóm nem engedte, hogy úgy viselkedjek, mint egy idióta ezért csak szépen komótosan bontottam le róla a papírt. Egy apró mintás fadoboz került elő a színes papír alól. Remegő kézzel nyitottam ki és amit láttam benne attól elállt a lélegzetem. A mai nap már másodszorra. Egy gyönyörű ezüst lánc lapult a kipárnázott doboz alján. Rajta egy apró gömb alakú medál díszes arany szegéllyel és kisebb mintákkal a közepén. Lassan minden egyes apró részletet megfigyelve kiemeltem a tartójából és a tenyerembe vettem. Egyszerű volt, mégis elegáns. Mintha csak nekem csináltak volna.
- Ezt a szüleidnek kellett volna odaadniuk, de mivel sajnos egyikük sem élte meg, apád azt mondta, hogy adjam oda én, de nem hagy téged magyarázat nélkül. Pont ezért írta hozzá a levelet. Olvasd el- nyújtotta oda a hófehér borítékot rajta a nevemmel. Ezek után már nem tudtam mire számítsak, úgyhogy vettem egy mély levegőt és kinyitottam. A levélpapírra szép dőlt betűkkel voltak írva apám szavai. Az ujjhegyemmel végig simítottam rajtuk mielőtt olvasni kezdtem volna. Éreztem a betűk mélyedéseit a lapon. Majd rájuk emeltem a tekintetemet és belekezdtem a levél olvasásába.
Drága Annabellem!
Azért írtam neked ezt a levelet, mert éreztem, hogy nem lehetek itt veled a tizenhatodik születésnapodon. Tudom, hogy az életem sosincs teljesen biztosítva. Viszont nem hagyhatlak teljesen magadra attól függetlenül, hogy testben már nem lehetek veled. Akárcsak édesanyád én is vigyázni fogok rád ameddig csak tudok, de mi sem tudunk mindentől megvédeni. Igaz, ott lesz veled, John és Adam, de lesz amit magadnak kell megoldanod, de ne félj nagyobb erővel vagy megáldva, mint azt gondolnád, csak rá kell lelned önmagadban, és az ezüst láncban amit anyád a saját kezével csinált neked. A lánc meg van bűvölve szóval amíg rajtad van a vámpírok sem, bántani sem, megigézni nem tudnak. Nagyon vigyázz rá, sose vedd le. Megértetted Ann? Ne engedd, hogy rossz kezekbe kerüljön és a legfontosabb: válogasd meg a barátaidat, mert lesznek olyankor akik nem azok akinek mutatják magukat, de mi tudjuk, hogy elég erős és okos vagy ahhoz, hogy ezeket messzire elkerüld. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy nem lehettem veled ezen a jeles napon.
Szeretlek Apu
A dátumot nézve nem bírtam ki, hogy ne buggyanjon ki a könnyem ami egyenesen a levélre zuhant ezzel kissé elkenve az írást. Egy héttel a születésem után írta. Már akkor tudta, hogy nem fogja megélni a születésnapomat. De ezzel most nem tudtam foglalkozni hiszen egyre csak gyűltek a kérdések a fejemben. Viszont volt egy, amit nem bírtam tovább magamban tartani.
-Ki volt az anyám? – fordultam John bácsi felé reménykedve. Mivel apa testvére volt csak tudja hiszen olyan jó kapcsolatban voltak, hogy biztos elmondta neki. Vagy lehet, hogy ismerte is.
-Fogalmam sincs. Édesapáddal mindent elmondtunk egymásnak, de ez az egy dolog volt amit mindenki elől titkolt. Én sem tudok többet róla, mint te. Viszont kezd későre járni. Induljunk haza – bólintottam és elfogadtam az elfogadhatatlant. Senki sem ismerte az anyámat csak apa, de ő már nem tud mesélni róla. De hiszen ez lehetetlen. Valaki biztos tudna beszélni róla. Csak meg kell találnom az illetőt. Fáradtan álltam fel a pokrócról, a levelet és a kis fadobozt elraktam az egyik hátizsákba, az ezüst láncot pedig Adam segítségével felvettem és elindultam a kocsi felé. Az út csendben telt. Nekem nem volt hangulatom beszélni, a többiek pedig nem erőltették. A kocsi ablakára csapódó esőcseppekből azt a következtetést vontam le, hogy eleredt az eső. Nyári zivatar. Sosem szerettem az esőt, de most megbabonázva néztem a sötét felhőket és hallgattam a dörgéseket. Legalábbis ameddig el nem nyomott az álom.
Nagyon tetszik!! *-* Remélem minél gyorsabban folytatni fogod!! :D
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik :D és ígérem megpróbálok sietni a következővel
TörlésSzia!
VálaszTörlésÉrdekesen indult a történet, tetszik, hogy Ann 16 éves létére egészen felnőttesen gondolkodik és igazán kíváncsvá tett az anya titkos kiléte. :D
Megemlíteném, hogy figyelj oda a kötpontozásra, ugye a gondolatjel után a sor elején szóköz van, mondat közben pedig előtte és utána is szóközt teszünk. Csak néhány elírást találtam, de azokat egy újraolvasás után magad is megtalálhatod. :)
Az utolsó dolog, amiről beszélni akartam, az a mondatösszetettség. Túl rövidek a mondataid, így megakasztod az olvasót a továbbhaladásban. Sok helyen foghatnál akár 3 mondatot is és egybegyúrhatnád őket. Próbáld ki, sokkal gördülékenyebb lesz tőle az olvasás. :)
Jó munkát,
xoxo B.-