2016. július 23., szombat

29. Fejezet

Még mindig a döbbenet hatalma alatt álltam, amikor John bácsi beinvitálta a vendégeket látván, hogy én nem voltam rá képes. Mikor Kai elsétált mellettem, a tekintete az enyémbe fúródott, mintha azt jelezte volna, hogy mi még nem végeztünk egymással. Én viszont még mindig nem értettem mi folyik itt, ezért Adamnél próbálkoztam, hátha tud valamit.- Mit keres itt Evans és miért tesz úgy, mintha nem ismerne?- Én se tudtam, hogy itt lesz, de most mondta apa, hogy üzlet, hiszen ha tudnák, hogy ismernek minket akkor azt hinnék csak ezért szerződnek hozzánk, és nem vennének komolyan. - Ez jó érvnek hangzott, de nem voltam felkészülve egy szmokingos, szőke, villogó szemű szörnyetegre, szóval az est további részében eléggé feszélyezve éreztem magam, és ebbe az is besegített, hogy folyamatosan éreztem magamon az égető tekintetét. Italokat és harapnivalót szolgáltam fel, bájologtam néhány befektetővel és igyekeztem elérni, hogy megjegyezzenek minket, amikor hirtelen Ryan jelent meg mellettem és fogta meg a karomat, hogy megállásra kényszerítsen.- Gond van. - Megijedtem, hogy esetleg a vendégek zúgolódnak valami miatt és ott kell rendet csinálni.- Mondd már!- Anyáméknak szimpatikus vagy.- És?- Ez annyit tesz, hogy össze akarnak hozni minket, szóval talán majd odahívnak magukhoz és kérdezgetnek, hogy mi van velem. Készülj fel, hogy mit fogsz mondani, de azért próbáld kerülni őket - te jó ég, nem akarom, hogy rám szálljanak a szülei. Komolyan nem lehetnek ennyire vakok, hogy egy pillanatra is elhitték, hogy Ryan és én... egy kósza másodpercre még a hideg is kirázott, hiszen még csak barátok sem vagyunk. Észre se vettem, hogy már el is tűnt és amikor a tekintetemmel meg akartam keresni, csak Kai dühös pillantásaival találtam szembe magam., ahogy az egyik asztalnak támaszkodva engem nézett. Nagyon valószínűnek tartottam, hogy látta az előbbi kis eszmecserénket és nem tetszett neki ami engem elégedetté tett. Már elindult volna felém, amikor gyorsan sarkon fordultam és a konyha felé vettem az irányt, amiből remélem felfogta, hogy nem akarok vele beszélni mivel tudom, hogy úgyis felhozná a csókunkat és nem tudnék megfelelő kifogást találni, hogy miért tettem. Épp végeztem az újabb kör pezsgő kitöltésével, amikor John bácsi jelent meg az ajtóban.
- A befektetők oda és vissza vannak tőled és Adamtől. Elbűvölőnek találnak titeket - ennek örültem, hogy legalább neki jól kijönnek a dolgok -, ne haragudj, hogy ezt kell csinálnod, de...
- Semmi baj, tudod, hogy nagyon szívesen segítek bármikor és még bóknak is veszem, hogy kedvelnek a munkatársaid - mosolyogtam, mire a nagybátyám nyomott egy puszit a homlokomra és kivonult. Már épp fordultam volna vissza a dolgomat végezni, amikor az ajtóban megszólalt valaki.
- Meddig fogjuk ezt játszani? - Pont ezt akartam elkerülni. Megfordultam és a legrosszabb rémálmom közelített felém. Kai Evans, kiöltözve. Még nyakkendő is volt rajta. Tudtam, hogy ennyi volt. Végem van. Nem tudtam elmenekülni, szembe kellett néznem vele. De azért még járt az agyam egy menekülő tervem.
- Micsodát?
- Hogy menekülsz előlem.
- Mégis ki mondta, hogy menekülök? Mi van, ha egyszerűen csak nincs kedvem az önelégült arcodat nézni? - Azt mondják a legjobb védekezés a támadás, hát nála ez nem jött be. Elnevette magát és közelebb lépett. Nem tudtam mit tenni, csak bámulni azokba a kék szemekbe, amik már tudták az igazságot. A keze megérintette az oldalamat mire a hideg futkosott a testemen, és sajnos ezt ő is kiszúrta és még közelebb húzódott hozzám.
- Mi a baj Bellám? Libabőrös vagy, csak nem fázol? - Az ajkával közeledett felém én pedig már úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem csinálja csak. Behunytam a szemem és vártam, amikor hirtelen hangos nevetést és lépteket hallottam a bejárat felől és mivel nekünk épp nem is lenne szabad ismernünk egymást, elég furán jönne ki a szituáció. Kipattant a szemem, Kai pedig még épp időben hátraugrott mielőtt be lépett volna a konyhába egy férfi akin látszott, hogy valami nincs rendben, mert holtsápadt volt és alig bírt megállni a lábán.
- Segíthetek? - Léptem hozzá, hogy segítsek megtartani.
- Kaphatnék egy pohár vizet, kis hölgy?
- Persze azonnal, addig üljön le - intetten Kainak, hogy hozzon egy széket én addig a csaphoz rohantam majd a férfi kezébe nyomtam a poharat aki mohón kezdte inni, mintha egy hete nem látott volna vizet.
- Köszönöm szépen. Megkérdezhetem, kit tisztelhetek a megmentőmben? - megmosolyogtatott a megnevezés. Kai közben kisurrant, de tudtam, hogy még keresni fog.
- Annabell Cennedy vagyok.
- Csak nem a házigazda lánya?
- Nem éppen. Az unokahúga, de olyan mintha az apám lenne. Magát, hogy hívják?
- A nevem Alexander Dallas. John egyik üzlettársa vagyok.
- Nagyon örülök - nyújtottam kezet, mire fáradt mosollyal az arcán viszonozta a gesztust. Most néztem csak meg alaposabban az emberünket. Kissé sápadt bőr - valószínűleg a rosszullét miatt -, szőkés barna, göndör vállig érő tincsek és átható szürke szemek - Ne hívjak magának egy taxit?
- Megtennéd, kérlek? Addig elköszönök pár embertől - feltápászkodott, én pedig megkerestem a telefonomat, hogy autót hívhassak a ház elég. Amikor ideért kikísértem, de mielőtt beszállt felém fordult.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ms. Cennedy és nagyon remélem, hogy találkozunk még - a mondat utolsó felét más hangsúllyal mondta, mintha célzás lett volna, de nem foglalkoztam vele csak mosolyogva intettem és visszamentem a házba. Már az előszobában ismét társaságom akadt.
- A nagybátyád már keresett - állt az ajtóban Ryan.
- Nem tudod hol van most?
- Azt hiszem a konyhában.
- Köszi - gyorsan elsuhantam mellette és megkerestem John bácsit. Tényleg a konyhában volt és a nasikkal ügyetlenkedett. Vicces volt ahogy egy öltönyös, komoly férfi mindenféle szép érzék nélkül épp próbálja ugyanolyanra csinálni a mini hamburgereket.
- Itt a felmentő sereg, szóval ezt most azonnal fejezd be, mert rossz nézni - rám nézett és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében lerakta a kezében lévő mini húspogácsát.
- Ne haragudj ígérem, hogy kárpótollak és mindjárt küldöm az egyik pincért segíteni, de most rohannom kell vissza - elrobogott mellettem, majd pár perc múlva megjelent egy fehér kötényes nő és együtt gyártottuk a különböző falatkákat a vendégeknek. Nem szólt hozzám, én se hozzá, mert lélekben egészen máshol jártam. Mikor végeztünk megköszöntem és felmentem az emeleti mosdóba, hogy egy pár percre nyugtom legyen. De nem jött össze, mert kopogást hallottam az ajtón aztán valaki benyitott. Másodpercekig csak néztük egymást aztán megindult felém. Nem is értem, hogy történhetett, talán a szmokingos látványa vagy egyszerűen csak amiatt, hogy túl erősen küzdött értem. Az ajkát az enyémhez nyomta és én nem ellenkeztem. Átadtam magam az elektromosságnak ami belém csapott amikor hozzámért. Beletúrtam a hajába, ő pedig a derekamnál húzott még közelebb magához. A combomnál fogva emelt fel én pedig reflexből fontam a csípője köré a lábamat. A falnak támasztott és úgy folytattuk ezt a tiltott kis kalandot. Amikor egyszer csak elhúzódott tőlem és szép lassan letett a padlóra.
- Látod? Már rég feladtad a küzdelmet, csak még magadnak sem mered bevallani. Megszereztelek - végigsimított az arcomon, az ujja köré csavarta az egyik tincsemet majd vigyorogva elengedte, lágy puszit nyomott az arcomra és kisétált a fürdőszobából. Én meg csak kapkodtam a levegőt és fel se fogtam mi történt. Vesztettem, dühös voltam, amiért elgyengített és magával ragadott. Tudtam, hogy nemsokára fel fog tűnni, hogy eltűntem így lementem és még jó pofiztam egy kicsit néhány fontos embernél és próbáltam nem kimutatni, hogy semmi kedvem az egészhez. Pár óra múlva már a személyzettel pakoltunk el a maradványokat.
- Ann menj csak és pihenj ezt majd mi elintézzük - mondta Adam, mert ő kiszúrta, hogy van valami, de betudta csak a fáradtságnak. Bólintottam és a szobámba érve azonnal ledobtam magamról ezt az egy idő után már kényelmetlen ruhát, és csináltam magamnak egy forró fürdőt, mert úgy éreztem, most szükségem van rá. Csak feküdtem a habok közt a gondolataimba feledkezve. Nem állok készen egy kapcsolatra és különben sem jönnék össze egy olyan fiúval aki ilyen gyengévé tud tenni. Egy ideig még próbáltam magamban felállítani a pro és kontra listát, de arra jutottam, hogy segítségre van szükségem. Kimásztam a kádból, megkerestem a telefonomat és tárcsáztam.
- Ann, mi a helyzet?
- Otthon vagy?
- Jaja, nemrég értünk haza.
- A legjobb barátnőm segítségére lenne szükségem.
- Ez komolynak hangzik. Elküldöm apát a boltba csokiért és sok hizlaló édességért addig beszéld le otthon, hogy itt alszol és beugrik érted - ezt imádom Caroline-ban. Nem kell magyarázkodnom neki. Gyorsan bedobtam a táskámba néhány fontosabb holmit amire szükségem lehet, kilestem az ablakon és eldöntöttem, hogy hideg van kint így előkerestem a melegebb ruháimat, szóltam a családnak, hogy Caroline-nál leszek a hétvége további részében. Felkaptam a kabátomat és amikor kiléptem az ajtón már láttam Mr. Rosst a ház előtt. Nagyon szerettem az egész Ross családot csak úgy áradt belőlük mindig a kedvesség és a jóindulat ahányszor csak ott voltam. Amikor megérkeztünk a barátnőm azonnal kikapta az apja kezéből a kért dolgokat és a csuklómnál fogva húzott maga után a szobájába.
- Na mesélj - dobta le magát az ágyra majd megpaskolta maga mellet, hogy csatlakozzak.
- Szóval, emlékszel említettem, hogy lesz nálunk egy ilyen fogadás szerűség ahová John a kollégáit hívta meg.
- Az ahová el kellett hívnod Gilbertet igaz? - bólintottam és folytattam. Elmondtam neki mindent. Amikor majdnem csókolóztunk a konyhában, azt a fura férfit akit hazaküldtem és a fürdőszobai incidenst is. A barátnőm meg csak tátott szájjal hallgatott.
- Úristen ez annyira szexi. Én megmondtam, hogy odáig van érted és most már igazán bevallhatod, hogy te is érte.
- Tény, hogy teljesen az ujja köré csavart és többet érzek iránta mint kéne, de az én helyzetembe nem hiányzik még egy pasi is.
- Dehogynem. Ő megvédene és ott lenne melletted amikor kell - álmodozott megint.
- Engem nem kell megvédeni tudok magamra vigyázni.
- Khmm... ki is mentett meg amikor kóbor vámpírok szállták meg az iskolát? - Erre már én sem tudtam visszavágni - Na látod. Egyébként is már bebizonyította párszor, hogy bármeddig elmenne érted. Szerintem ne hagyd elveszni ezt a srácot.
A hétvége további részében még tanakodtunk a témán és beszéltünk a varázslat oktatásomról is. A jövő héten kezdünk Adammel, a hosszú szünetekben és néha iskola után is, John pedig mindig, ahogy ráér. Igazság szerint nem tudtam mire számítsak. Féltem, hogy mivel csak félvér vagyok nem fog úgy menni, mint ahogy elvárják tőlem, erre persze Caroline elküldött a fenébe, hogy ilyen hülyeségeket beszélek. Azt mondta, hogy mindenkinek nehéz elkezdeni, de ha tényleg akarod és odafigyelsz percek alatt belejöhetsz.Én pedig hittem neki, hiba volt.

2 megjegyzés: