Ma egyedül sétáltam haza, mert Nate már tegnp elment a nagyszüleihez a szünetre, Jeremy lázasan feküdt otthon, Care-nek pedig bent kellett maradnia jó pontokért segíteni Ms. Ramseynek. A zene ütemére lépdeltem a kihalt utcákon, viszont amikor megálltam a kapu előtt, különös érzés fogott el. Úgy láttam mintha a bejárati ajtó résnyire nyitva állna, és ahogy egyre közelebb értem már száz százalékig biztos voltam abban, hogy nem csal a szemem. De mégis ki hagyhatta nyitva? Adam azt mondta, hogy később ér haza mint én, John pedig egyrészt egész nap ki se mozdult, másrészt pedig mindig mindenre odafigyel, főleg a biztonságra. Hangtalanul léptem be az előszobába, ahol dulakodás hangjaira lettem figyelmes. Már majdnem bepánikoltam, de eszembe jutott, hogy vadász vagyok, és a későbbiekben sok ilyennel lesz még dolgom. Vettem egy mély levegőt, küldtem egy SMS-t Adamnek, hogy azonnal jöjjön haza és közben hívja a rendőrséget. Felkaptam az első dolgot, ami a kezembe került ez esetben egy fém cipőkanalat és elindultam a konyha felé. Ahogy beléptem az ajtón, elhagyott minden bátorságom és egy hatalmas sikoly kíséretében kiesett a kezemből a fegyvernek szánt eszközöm. Egy férfi állt nekem háttal, de még így is ismerősnek tűnt. A hangomra megfordult és akkor belém csapott a felismerés. Alexander Dallas, a férfi a fogadásról. Szemei most vörös színben pompáztak, arcát vér borította és a szájából két hegyes szemfog villant rám. Vámpír. Ez mégis hogy lehetséges? John azt mondta, nem kerülhetnek a közelünkbe főleg a házba nem. De mégis itt van, de vajon miért? Rám vigyorgott, és hirtelen előttem termett. Megfagyott az ereimben a vér, mozdulni sem bírtam. Már nyitottam volna a számat egy újabb sikításra amikor a számra tette az ujját és a fülemhez hajolt.
- Megmondtam, hogy még találkozunk Ms. Cennedy. Az egész családod megfizet a tetteiért és ez alól te sem vagy kivétel – mondta, és eltűnt. Időm se volt felfogni a szavait, mert megláttam a nagybátyámat a földön fekve, vérben úszva.
- John bácsi! – kiáltottam, miközben folyamatosan azon járt az agyam, hogy tudnék neki segíteni. A nyakából folyamatosan szivárgott a vér. Felkaptam egy rongyot és a sebhez szorítottam, hátha ér valami. – Hívom a mentőket, tarts ki! – Nem hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam a félelem és a pánik. Már ugrottam volna a telefonomért, de megfogta a karomat és visszahúzott maga mellé a földre.
- Annabell, figyelj rám. Ez nem véletlen történt. Veszélyben vagytok, te és Adam is. Vadászni fognak rátok, mert azt hiszik még nem vagytok elég erősek, hogy megvédjétek magatokat és a szeretteiteket. De azok vagytok, együtt bármit le tudtok győzni. Ígérd meg, hogy sose hagyjátok el egymást – forró könnyek égették a szememet. Nem fogom végignézni ahogy meghal.
- Ne add fel, hívok segítséget, kérlek tarts ki! – kiabáltam. Hirtelen meghallottam a szirénát és ahogy valaki feltépi a bejárati ajtót.
- Adam! – üvöltöttem miközben az ölemben fekvő nagybátyámat figyeltem, akinek már alig volt pulzusa. Amikor meglátott minket, az arcáról azonnal eltűnt minden szín és kiabálva botladozott hozzánk.
- Apa, mi történt? Itt vannak a mentők, segítenek, csak bírd ki még egy kicsit – megjelent egy csomó orvos és ápoló és elküldtek minket. A rendőrök folyamatosan kérdésekkel bombáztak, amikre nem voltam képes válaszolni. Amikor láttam, hogy a mentősök egy fekete lepellel letakarják a nagybátyám testét elszakad a cérna. Még jobban eleredtek a könnyeim faképnél hagytam a rendőröket, kirohantam az előszobába és leültem a lépcsőre, miközben a térdem közé szorítottam a fejemet hátha enyhíti a pánikot. Szaporán kapkodtam a levegőt, a kezem remegett, a félelem és a sokk teljesen elborította az agyamat. Ez lehetetlen, John bácsi nem halhatott meg. Nem veszíthettem el őt is. Fogalmam sincs meddig nézhettem a földet, amikor ismét hallottam kinyílni az ajtót és egy utánozhatatlan hang szólított a nevemen.
- Bellám – nem lehet itt. Mire felkaptam a fejem Kai riadt hangjára, már a kétségbeesett tekintete is közelről fürkészett. A kezei közé fogta az arcomat mintha azt vizsgálná, hogy megsérültem-e. Nem tudom mi ütött belém, de felugrottam a nyaka köré fontam a karomat és szorosan hozzábújtam. Éreztem, hogy egy pillanatra meginogott, de visszaölelt és még jobban magához húzott.
- Semmi baj itt vagyok. Azért jöttem, hogy elvigyelek ebből a káoszból – már indult volna a kijárat felé, de én megtorpantam. Nem hagyhattam csak így itt Adamet. Megiramodtam a másik irányba, embereket löktem fel miközben őt kerestem. Épp az egyik felügyelővel beszélt, szeme piros volt a sírástól.
- Adam – rám pillantott majd át a vállam felett és sóhajtott egyet.
- Kai, köszönöm, hogy eljöttél, kérlek vidd el valahová Ann-t amíg ez tart nem akarom, hogy még jobban fájjon neki.
- Ne beszélj úgy rólam mintha itt se lennék. Nem hagylak itt, hogy egyedül csináld végig. Itt maradok – lehajolt hozzám és megsimította az arcomat.
- Most az egyszer hallgass rám. Én megleszek, megoldom, de azt nem akarom, hogy neked valami lelki sérülésed legyen, ezért kérlek, hogy menj el Kai-jal egy kis időre, hogy rendezd magadban a történteket. Amint tudlak azonnal megkereslek. Nagyon szeretlek, de most menjetek – nyomott egy puszit a homlokomra és már csak azt érzékeltem, hogy Kai ráteríti a kabátját a vállamra és a kocsijuk felé húz. Az út csendben telt és még a házban sem bírtam egy normális “Hellot” sem kinyögni. El tudom képzelni mekkora bunkónak gondolhattak a szülei, de jelen pillanatban egy cseppet sem érdekelt. Követtem Kait az emeletre, ahol a szobájába vezetett. Leültem az ágyra és miközben ő valamit keresett én alaposabban megnéztem a helyet. Filmes, poszterek a falon, ruhák szanaszét a földön és az illata terjengett mindenhol.
- Gyere megmutatom a fürdőszobát, ha szeretnéd esetleg rendbe hozni magad. Nálunk maradhatsz ameddig csak szeretnél, de ha szeretnéd holnap átviszünk Caroline-hoz, csak mondd mi legyen, de ettől függetlenül is vigyázni fogok rád – nem tudtam mit mondani, ezért csak felálltam, hogy induljunk. Az ajtó előtt a kezembe nyomott egy törölközőt, pólót és egy rövidnadrágot ami valószínűleg Elizbethté volt. A kis helységbe lépve akarva akaratlanul is megláttam magma a tükörben. Üveges tekintet, fakó arcszín, a szemem körül vörös volt a sok dörzsöléstől. A hajam csomókban és a kezem még mindig remegett a félelemtől. Kinyitottam a mosdókagyló feletti kis szekrényt hátha találok valami gyógyszert, de a tekintetem egy pengén akadt meg. Lassan kivettem az egyiket és alaposan szemügyre vettem. Forgattam a kezemben, az éle megcsillant a lámpa fénye alatt, mire egy pillanatra elkapott a kísértés. Egyedül vagyok bent, egy perc alatt megtehetném és megszűnne az a fájdalmas, szúró, hiányérzet a mellkasomban, a szívem környékén. De egy apró hang a fejemben visítva utasított rendre. Nem teheted ezt. Adam számít rád. Már csak ti maradtatok egymásnak, nem lehetsz annyira önző, hogy itt hagyod egyedül. Nem bírná ki, ha téged is elveszítene. Tarts ki mellette. Visszadobtam a kis tárgyat a helyére és rávágtam az ajtót. A zuhany egy kicsit enyhített a fejemben tomboló káoszon. Visszaérve a szobába Kai ott várt ahol előtte én ültem. Odahuppantam mellé, de nem szóltam és ő sem. Nem tudom, hogy ez kínos csendben számított-e, de nem akartam megtörni.
- Feküdj le és próbálj egy kicsit pihenni – nem vagyok beteg, vagy idióta, hogy itt dirigáljon nekem. Küldtem rá egy elég ronda pillantást, így gyorsan hozzátette, hogy kérlek. Belegondoltam, hogy tényleg csak jót akar nekem és nincs okom ilyennek lenni vele. Befészkeltem magam az ágyneműje közé és már ment volna el, de a keze után kaptam.
- Ne menj el - a hangom felismerhetetlen volt számomra. Vékony és rekedt, kissé nyávogós – Maradj egy kicsit kérlek – bármit megtettem volna, hogy ne kelljen egyedül maradnom. Leült az ágy mellé és lágyan cirógatta a kezemet miközben a szemem lassan lecsukódott.
A házunk melletti kis erdőben jártam. Az egészet átjárta a nyugalom és a békesség. Csak a cipőm alatt zörgő levelek és a csicsergő madarak törték meg a csendet. Fogalmam se volt hol vagyok, pedig úgy ismertem ezt az erdőt, mint a tenyeremet, de mintha valami hívogatott volna az ismeretlen felé így követtem az ösztöneimet. Egy pillanat alatt minden megváltozott. Sűrű felhők feketítették be az eget, a madárzaj sikoltásba fordult és a nyugalom érzete félelemmé és szorongássá változott. Riadtan fordultam körbe a kiutat keresve, amikor a semmiből megjelent a nagybátyám, ugyanúgy verbena úszva, mint ahogy utoljára láttam.
- John!
- Segíts! – nyúlt felém.
- Mit tegyek? – már nyitotta a száját, a háta mögött megjelent a gyilkos.
- Nem tehetsz semmit. Meghalt és az egész Cennedy család ki fog pusztulni és nem lesz ki beteljesítse a próféciát- üvöltötte majd a földre taszította Johnt és nekem ugrott.
Sikítva fel az ágyban és úgy tűnik hangosabb voltam a kelleténél, mert kivágódott az ajtó és Kai már mellettem is volt.
- Ann, mi történt?
- Meghalt! A nagybátyám meghalt, mert én nem tudtam neki segíteni . A kezeim között vérzett el. Azt mondta, hogy az egész családomat kiírtja. El fogom veszíteni Adamet, nekem már nem maradt más – zokogtam, csapkodtam, kiabáltam ahogy a torkomon kifért. – Nem bírom! Engedj el! El akarok menni – ahogy Kai megpróbált lefogni folyamatosan ütöttem a mellkasát, de amikor minden energiám elhagyott , remegve dőltem a vállára miközben ő végig csitított és a hátamat simogatta – Elveszítettem. Olyan volt nekem, mint az apám és most ő is meghalt – hüppögtem a sírástól rekedt hangon.
- Tudom és annyira sajnálom. Kikészít a tudat, hogy itt mellettem éled át poklok poklát és nem tudok neked segíteni. De figyelj rám, itt van Adam, a barátaid és én is. Megvédelek bármitől – súgta a hajamba miközben puszit nyomott rá. Kezdtem újra normális ütemben venni a levegőt így végre meg tudtam szólalni.
- Ha haragudj, hogy megütöttelek.
- Te ne haragudj, hogy itt hagytalak egyedül, tudtam, hogy nem kellett volna – úgy húzott magához, mintha többé el sem akart volna engedni. Fogalmam sincs meddig ültünk így, de engem megnyugtatott. Viszont levegőre volt szükségem, ezért kibújtam a védelmet nyújtó karjaiból. Megláttam a földön egy melegnek tűnő pulcsit, magamra kaptam és lementem megkeresni a kertbe vezető utat. Ott mit sem törődve a lányoknál különösen fájdalmas felfázás nagy esélyére leültem a lépcsőre. Aztán felbukkant a fejemben egy igen fontos kérdés: Mi lesz ezután? Igaz, hogy Adam már elmúlt huszonegy, de én még kiskorú vagyok. Mi lesz, ha elválasztanak minket? Vagy éppen, ha együtt maradunk? El kell majd költöznünk a házból vagy ott maradunk továbbra is? De lehet, hogy nem is kényszerből fogunk elmenni, hanem a fojtogató emlékek miatt. A gondolataim heves forgatagából a teraszajtó csapódása rázott fel.
- Ülj rá, mert nem lesz kellemes a hideg lépcsőn üldögélés következménye – elhúztam a számat, de elfogadtam.
- Elmondod mi történt?
- Rossz álom.
- Bővebben? – egy sóhaj kíséretében felé fordultam. Azok a kék szemek még az éjszakában is világítottak – Jó persze nem erőltetem, csak tényleg megőrjít a tétlenség.
- Ez nem a te hibád. Ebben nem lehet segíteni. Viszont lenne egy kérésem – érdeklődve vonta fel a szemöldökét – Holnap összeírok néhány dolgot, megtennéd, hogy elhozod őket neked otthonról?
- Persze, de most menjünk be, mert szerintem kezdesz te is átfagyni meg a levegő is – bólintottam és visszamentünk az emeletre. Leültem az ágyra, de lefeküdni nem akartam. Féltem, mi lesz, ha ismét elalszom. Kainak feltűnt az aggodalmam és nyugtatóan átölelt.
- Itt maradok veled egész este ameddig csak kell. Előzöm a rémálmaidat – egy mosoly villant át az arcomon, de nem láthatta. Lassan bemásztam a takaró alá ő pedig mellém bújt és szorosan magához ölelt. Tudtam, hogy nem kellett volna hiszen már megmondtam neki, hogy köztünk nem lehet semmi köztünk, de élveztem a közelségét, védelmet sugárzott így mélyen bevackoltam magam a karjai közé és már nem féltem lehunyni a szemem.
2016. július 28., csütörtök
2016. július 25., hétfő
30. Fejezet
Hétfőn Nate-tel is beszéltem bár nem olyan részletesen, mint a barátnőmmel hiszen ő mégis csak fiú, de azért akartam, hogy tudjon róla. Tanácsot is adott az ügy érdekében.
- Ez az egész arra volt jó, hogy megmutathasd neki, hogy ő mennyit számít neked. Hogy keresni fogod-e vagy teszel bármit érte, mert ő már tett pár dolgot, most te jössz - erre nem tudtam mit válaszolni. Igaza lehetett, de fogalmam se volt, mit kéne csinálnom. Eszembe jutott, hogy edzés előtt talán beszélhetnék vele pár szót, de nem volt szerencsém, mert késve érkezett az órára.
- Figyelem zöldfülűek! - szólt Mr. Richards - Ma mindkét osztály a közelharc készségeit fogja fejleszteni - nekünk már pár hete tanítja az alapmozdulatokat, de most átismételtük a varázslókkal együtt. Amikor kicsengettek és indultunk az öltözők felé utánunk kiabált - Elkértem mindkét osztályt a következő órájáról szóval igyanak, intézzék el folyóügyeiket és jöjjenek vissza, mert páros gyakorlat következik - nem igazán értettem, hogy ez mit jelenthetett, de úgyis mindjárt megtudjuk. lerogytam a padra és megittam egy fél üveg vizet.
- Titeket minden órán így hajt? - huppant mellém Care.
- Durvábban - nevettem, amikor láttam, hogy mennyire ki van borulva - na gyere - pattantam fel majd nyújtottam felé a kezemet amit hálásan fogadott el. Mire visszamentünk már majdnem mindenki ott volt.
- Nos akkor, jól figyeljenek. Olvasom ki kivel lesz párban. Lesz keveredés a két osztály között, de próbáltam figyelembe venni az erőviszonyokat, szóval mindenki vele körülbelül azonos erejű társával fog összekerülni - elkezdte felolvasni a neveket. Caroline, Emilyvel került össze, Nate Logannel, az évfolyamtársunkkal és Kai párját pedig nem ismertem. Jeremy sajnos nem volt itt, tegnap írt SMS-t, hogy lebetegedett és valószínűleg egész héten nem jön szóval vele már csak az őszi szünetben találkozunk vagy lehet, hogy egyszer meglátogatom hazafelé.
- Ms.Cennedy a maga párja Ms.Ford lesz - egy pillanatra azt hittem rosszul hallok. Ez most komoly? Megkaptam az egyetlen embert az évfolyamból aki jobban utál, mint az ördögöt. Az ellenfelemre pillantottam akinek önelégült vigyor ült ki az arcára, majd két szót tátogott felém. Véged van. Na erre felment bennem a pumpa. Ez az önelégült liba azt hiszi,hogy jobb nálam. Na majd meglátjuk. Nate-re pillantottam aki kíváncsian várta, hogy valami érzelmet fejezzek ki. Villantottam egy elszánt mosolyt és rákacsintottam, mutatva, hogy teljesen biztos vagyok magamban. Kivittek minket az udvarnak arra a részére amit még nem láttam. Ez az iskola még mindig tele van meglepetésekkel. Négy kisebb ring volt felállítva egymástól nem messze. Mindegyikben egyszerre egy pár küzdött meg egymással. Az első néhány meccset végignézve egy kicsit elkezdtem izgulni. Fogytak az emberek és még mindig nem jöttünk mi. Mi a legvégére maradtunk, amikor már az összes páros lement. Átmásztam a gumikötelek között és megálltam, ő pedig velem szembe. Azt hiszem mindenki tudta, hogy nem vagyunk túl jóban, mert néha csend lett az egész udvaron. Hallani lehetett volna, hogyha valaki leejt egy tűt. Éreztem a levegőben áramló feszültséget kettőnk között. Az Adrenalin szintem az egekben volt, éreztem ahogy a szívem egyre gyorsabban ver. El akartam kezdeni. Felvettem a kezdő pozíciót és vártam, hogy Richards megfújja a kezdést jelző sípját. Amikor megszólalt, egyszerre mozdultunk egymás felé, de nem támadtunk. Csak kerülgettük egymást, felmértük egymás gyengeségeit. Teljesen kizártam a külvilágot és csak rá figyeltem. Be akarta vinni az első ütést, de elugrottam előle és a bordái közé könyököltem. odakapott és amikor rám nézett láttam, hogy a düh villámai tükröződnek a tekintetében és nekem rohant. Megfogtam a karját, de a lábára nem figyeltem így a gyomorszájamba térdelt. Egy fájdalmas nyögés kíséretében meggörnyedtem és ezt kihasználva újra felém rúgott. Hátraestem és még kettőt gurultam a földön. Hallottam a többiek kiabálását és hallottam a lépteit ahogy elindul felém. Hirtelen ismét elöntötte az elmémet a vörös köd, pont, mint a támadásánál. Pontosan tudtam mit kell tennem. Hagytam, hogy a hajamnál fogva rángasson fel, majd amikor már elhitte, hogy legyőzött teljes erőmből a lábára tapostam, mire felüvöltött és engedett a szorításomon. Ez kellett nekem, mert megfordultam és egy hatalmasat bemostam neki. Most ő volt a soros, hogy a padlóra kerüljön. Az orrából már eredt a vér, de még így sem adta fel. Térdre emelkedett és rám nézett.
- Nem rossz Cennedy, de nem elég jó - mire felugrott és rám vetette magát. Mindketten a szőnyegen kötöttünk ki, de pechemre én voltam alul. Épp az arcomat támadta volna, de elrántottam a fejemet, így csak a padlót érte az ütés, már lendítette a kezét újra, de elkaptam, lelöktem magamról és fölé kerekedtem.
- Ennyit tudsz, Ford? - húzni akartam az agyát és sikerült is, mert robbant. Lelökött magáról, de én azonnal felpattantam. Éreztem ahogy a vér száguldozik az ereimben, ugráltam miközben a kezemet magam elé tartva védtem az ütéseit. Közelebb lépett, megragadta a karomat és szinte átdobott a ring másik oldalába. Most nem estem csak a térdemre, de hátulról rám ugrott én pedig az utolsó erőforrásaimat bevetve a pólójába kapaszkodtam és áthajítottam magam felett.
- Vége! - kiáltott Richards - gyönyörű küzdelem volt. Most viszont valaki vigye őket az orvosi szobába - Fel akartam állni, de az oldalamba nyilalló fájdalom miatt nem sikerült, így inkább visszaültem.
- Szép volt Cennedy. Alábecsültelek - hallottam meg Isobel suttogását. Felé néztem ő meg mosolyogva nyújtotta a kezét.
- Hiba volt - válaszoltam majd vigyorogva kezet ráztunk. Ekkor megjelent Nate és Ryan, hogy bevigyenek minket a védőnőhöz. Út közben a többiek elismerő pillantásokkal mértek végig minket. Ahhoz képest, hogy most vertek majdnem agyon elégedett voltam.
- Ez elképesztő volt - először Isobelt hozták rendbe, engem addig Nate letett az egyik székre, mert nem bírtam megállni.
- Kellemes meglepetést okoztál Cennedy - nézett rám Ryan is, amikor kijött.
- Már az elismerésedért megérte összeveretni magam Gilbert - az erős fájdalmaim ellenére, lelkileg teljesen jól éreztem magam. Nevetve nyújtottam az öklömet, mire a szőkeség egy fejcsóválás kíséretében hasonlóan cselekedett. Amikor Ford kijött intett, hogy mehetek.
- Aztán gyorsan regenerálódj Annabell, mert nem ez volt az utolsó harcunk.
- Már alig várom a következőt, de addigra kösd fel a gatyád, Ford - kacsintottam rá, ő pedig rám majd Ryannal együtt visszamentek a többiekhez.
- Segíts kérlek - néztem a legjobb barátomra aki azonnal átrakta a kezemet a válla fölött és bekísért a kis szobába.
- Ms. Cennedy, mi történt, mert gondolom Ms. Forddal közük van egymás állapotához.
- Csak Richards edző - bólintott jelezve, hogy mindet ért, majd megkérdezte hol fáj. Felhúztam a pólómat, hogy megmutassam, de annyira nem is kellett mutatni, mert a bordáim alatt egy hatalmas lila föld éktelenkedett. Bekente valami krémmel, majd egy nagy tapaszt tett rá és közölte, hogy egy kis ideig próbáljak a másik oldalamon aludni, majd utunkra engedett.
- Kivívtam a tiszteletüket - néztem elégedetten Nate-re miközben sétáltunk vissza. Vagyis én inkább csoszogtam.
- Hihetetlen meddig el nem mentél érte - nézett rám rosszallóan.
- Ha ez volt az ára. legalább most már mindenki tudja, hogy nem érdemes velem ujjat húzni - az öltözőben Caroline azonnal nekem esett.
- Úristen, ez brutális volt, de ugye jól vagy?
- Tökéletesen. Kiengedtem a feszültséget, viszont lenne egy kérésem - ezt már a fülébe súgtam - Tanítás után bent maradsz velem megkeresni Ms. Ramsayt? - hevesen bólogatott. Végig szenvedtem a többi órámat majd Nate-től elköszöntem és a barátnőm kíséretében elindultam az üvegház felé, út közben összefutottunk Adammel aki szintén csatlakozott hozzánk. A tanárnő éppen a növényeit locsolta amikor odaértünk és mosolyogva fogadott minket.
- Áh, itt vagytok, már vártam, hogy gyertek - intett, hogy kövessük. Egy nagy asztalhoz vezetett minket amire kirakott három darab üres üveget.
- A varázslás alapja a türelem és a koncentráció, ha ez a kettő nincs meg akkor még a legkisebb varázslatok sem sikerülhetnek vagy ha mégis, akkor is hibásan. Próbáljátok meg felemelni az üveget - odaálltunk az asztalhoz - Csukjátok be a szemeteket és zárjátok ki a világot, mert ha minden kis apróság megzavar mi lesz veled a csatatéren amikor pillanatok alatt kell elérned belső erődet? Az első alkalommal meghalsz - követtük az utasításait. Vettem egy mély levegőt felemeltem a kezemet minden erőmmel az üvegre koncentráltam. Hallottam ahogy Ms. Ramsay körülöttünk sétálgat, időnként megáll és kijavít néhány apróságot. Megpróbáltam kiüríteni a fejemet, elűzni a zavaros gondolataimat és irányítani az erőmet. De amikor kinyitottam a szememet, az eszközöm egy millimétert sem mozdult. Oldalra pillantottam és láttam, hogy Adamnek már sikerült. Először csak pár centire aztán már az arcával egy vonalba végül majdnem a plafonig. Örültem, hogy sikerült neki, de egy kicsit féltékeny is voltam amiért nekem még nem. Fogalmam sincs meddig bűvöltem az üveget, de az egyszerűen nem akart megmozdulni. Se oldalra, se felfelé, semmi. kezdtem egyre idegesebb lenni, de meg kellett őriznem a hidegvéremet, mert egyrészt nem akartam elégetni magam a többiek előtt másrészt, pedig tudtam, hogy akkor még kevesebb esélyem lesz arra, hogy sikerüljön.
- Gyerünk Annabell, üríts ki az elmédből minden feleslegeset és rosszat - minden erőmmel ezen voltam, de egyszerűen nem ment. Még körülbelül húsz percig erőlködtem, annyira, hogy a fejem is megfájdult aztán Ms. Ramsay hazaküldött minket, hogy pihenjünk, mert a varázslás szellemileg nagyon ki tudja készíteni az embert, ha sokáig csinálja és nagyon erősen. Na ezzel egyet tudtam érteni, de nem arról voltam híres, hogy feladjam. otthon kerestem egy poharat és folytattam. Ne kellett volna, mert a fáradtság teljesen kikészített ráadásul még mindig fájt néhány testrészem a verekedés után. Egyre dühösebb lettem, végül az utolsó kísérletem közben megelégeltem. A kiáltásomra John és Adam is megjelentek a konyhában.
- Ann, mi a fenét csináltál? - néztek riadtan a pohárra, vagyis a helyére, mert már csak szilánkok voltak mindenhol, mintha felrobbant volna.
- Csak fel akartam emelni, de nem sikerült.
- Ms. Ramsay azt mondta, hogy idegesen és fáradtan már ne próbálkozz - szidott Adam - menj fürödj le és aludj. Ezt majd és megcsinálom - bólintottam, de még zuhanyzás közben és az ágyban is azon gondolkoztam, hogy mi lehetett a baj, de egyszerűen nem jöttem rá.
- Ez az egész arra volt jó, hogy megmutathasd neki, hogy ő mennyit számít neked. Hogy keresni fogod-e vagy teszel bármit érte, mert ő már tett pár dolgot, most te jössz - erre nem tudtam mit válaszolni. Igaza lehetett, de fogalmam se volt, mit kéne csinálnom. Eszembe jutott, hogy edzés előtt talán beszélhetnék vele pár szót, de nem volt szerencsém, mert késve érkezett az órára.
- Figyelem zöldfülűek! - szólt Mr. Richards - Ma mindkét osztály a közelharc készségeit fogja fejleszteni - nekünk már pár hete tanítja az alapmozdulatokat, de most átismételtük a varázslókkal együtt. Amikor kicsengettek és indultunk az öltözők felé utánunk kiabált - Elkértem mindkét osztályt a következő órájáról szóval igyanak, intézzék el folyóügyeiket és jöjjenek vissza, mert páros gyakorlat következik - nem igazán értettem, hogy ez mit jelenthetett, de úgyis mindjárt megtudjuk. lerogytam a padra és megittam egy fél üveg vizet.
- Titeket minden órán így hajt? - huppant mellém Care.
- Durvábban - nevettem, amikor láttam, hogy mennyire ki van borulva - na gyere - pattantam fel majd nyújtottam felé a kezemet amit hálásan fogadott el. Mire visszamentünk már majdnem mindenki ott volt.
- Nos akkor, jól figyeljenek. Olvasom ki kivel lesz párban. Lesz keveredés a két osztály között, de próbáltam figyelembe venni az erőviszonyokat, szóval mindenki vele körülbelül azonos erejű társával fog összekerülni - elkezdte felolvasni a neveket. Caroline, Emilyvel került össze, Nate Logannel, az évfolyamtársunkkal és Kai párját pedig nem ismertem. Jeremy sajnos nem volt itt, tegnap írt SMS-t, hogy lebetegedett és valószínűleg egész héten nem jön szóval vele már csak az őszi szünetben találkozunk vagy lehet, hogy egyszer meglátogatom hazafelé.
- Ms.Cennedy a maga párja Ms.Ford lesz - egy pillanatra azt hittem rosszul hallok. Ez most komoly? Megkaptam az egyetlen embert az évfolyamból aki jobban utál, mint az ördögöt. Az ellenfelemre pillantottam akinek önelégült vigyor ült ki az arcára, majd két szót tátogott felém. Véged van. Na erre felment bennem a pumpa. Ez az önelégült liba azt hiszi,hogy jobb nálam. Na majd meglátjuk. Nate-re pillantottam aki kíváncsian várta, hogy valami érzelmet fejezzek ki. Villantottam egy elszánt mosolyt és rákacsintottam, mutatva, hogy teljesen biztos vagyok magamban. Kivittek minket az udvarnak arra a részére amit még nem láttam. Ez az iskola még mindig tele van meglepetésekkel. Négy kisebb ring volt felállítva egymástól nem messze. Mindegyikben egyszerre egy pár küzdött meg egymással. Az első néhány meccset végignézve egy kicsit elkezdtem izgulni. Fogytak az emberek és még mindig nem jöttünk mi. Mi a legvégére maradtunk, amikor már az összes páros lement. Átmásztam a gumikötelek között és megálltam, ő pedig velem szembe. Azt hiszem mindenki tudta, hogy nem vagyunk túl jóban, mert néha csend lett az egész udvaron. Hallani lehetett volna, hogyha valaki leejt egy tűt. Éreztem a levegőben áramló feszültséget kettőnk között. Az Adrenalin szintem az egekben volt, éreztem ahogy a szívem egyre gyorsabban ver. El akartam kezdeni. Felvettem a kezdő pozíciót és vártam, hogy Richards megfújja a kezdést jelző sípját. Amikor megszólalt, egyszerre mozdultunk egymás felé, de nem támadtunk. Csak kerülgettük egymást, felmértük egymás gyengeségeit. Teljesen kizártam a külvilágot és csak rá figyeltem. Be akarta vinni az első ütést, de elugrottam előle és a bordái közé könyököltem. odakapott és amikor rám nézett láttam, hogy a düh villámai tükröződnek a tekintetében és nekem rohant. Megfogtam a karját, de a lábára nem figyeltem így a gyomorszájamba térdelt. Egy fájdalmas nyögés kíséretében meggörnyedtem és ezt kihasználva újra felém rúgott. Hátraestem és még kettőt gurultam a földön. Hallottam a többiek kiabálását és hallottam a lépteit ahogy elindul felém. Hirtelen ismét elöntötte az elmémet a vörös köd, pont, mint a támadásánál. Pontosan tudtam mit kell tennem. Hagytam, hogy a hajamnál fogva rángasson fel, majd amikor már elhitte, hogy legyőzött teljes erőmből a lábára tapostam, mire felüvöltött és engedett a szorításomon. Ez kellett nekem, mert megfordultam és egy hatalmasat bemostam neki. Most ő volt a soros, hogy a padlóra kerüljön. Az orrából már eredt a vér, de még így sem adta fel. Térdre emelkedett és rám nézett.
- Nem rossz Cennedy, de nem elég jó - mire felugrott és rám vetette magát. Mindketten a szőnyegen kötöttünk ki, de pechemre én voltam alul. Épp az arcomat támadta volna, de elrántottam a fejemet, így csak a padlót érte az ütés, már lendítette a kezét újra, de elkaptam, lelöktem magamról és fölé kerekedtem.
- Ennyit tudsz, Ford? - húzni akartam az agyát és sikerült is, mert robbant. Lelökött magáról, de én azonnal felpattantam. Éreztem ahogy a vér száguldozik az ereimben, ugráltam miközben a kezemet magam elé tartva védtem az ütéseit. Közelebb lépett, megragadta a karomat és szinte átdobott a ring másik oldalába. Most nem estem csak a térdemre, de hátulról rám ugrott én pedig az utolsó erőforrásaimat bevetve a pólójába kapaszkodtam és áthajítottam magam felett.
- Vége! - kiáltott Richards - gyönyörű küzdelem volt. Most viszont valaki vigye őket az orvosi szobába - Fel akartam állni, de az oldalamba nyilalló fájdalom miatt nem sikerült, így inkább visszaültem.
- Szép volt Cennedy. Alábecsültelek - hallottam meg Isobel suttogását. Felé néztem ő meg mosolyogva nyújtotta a kezét.
- Hiba volt - válaszoltam majd vigyorogva kezet ráztunk. Ekkor megjelent Nate és Ryan, hogy bevigyenek minket a védőnőhöz. Út közben a többiek elismerő pillantásokkal mértek végig minket. Ahhoz képest, hogy most vertek majdnem agyon elégedett voltam.
- Ez elképesztő volt - először Isobelt hozták rendbe, engem addig Nate letett az egyik székre, mert nem bírtam megállni.
- Kellemes meglepetést okoztál Cennedy - nézett rám Ryan is, amikor kijött.
- Már az elismerésedért megérte összeveretni magam Gilbert - az erős fájdalmaim ellenére, lelkileg teljesen jól éreztem magam. Nevetve nyújtottam az öklömet, mire a szőkeség egy fejcsóválás kíséretében hasonlóan cselekedett. Amikor Ford kijött intett, hogy mehetek.
- Aztán gyorsan regenerálódj Annabell, mert nem ez volt az utolsó harcunk.
- Már alig várom a következőt, de addigra kösd fel a gatyád, Ford - kacsintottam rá, ő pedig rám majd Ryannal együtt visszamentek a többiekhez.
- Segíts kérlek - néztem a legjobb barátomra aki azonnal átrakta a kezemet a válla fölött és bekísért a kis szobába.
- Ms. Cennedy, mi történt, mert gondolom Ms. Forddal közük van egymás állapotához.
- Csak Richards edző - bólintott jelezve, hogy mindet ért, majd megkérdezte hol fáj. Felhúztam a pólómat, hogy megmutassam, de annyira nem is kellett mutatni, mert a bordáim alatt egy hatalmas lila föld éktelenkedett. Bekente valami krémmel, majd egy nagy tapaszt tett rá és közölte, hogy egy kis ideig próbáljak a másik oldalamon aludni, majd utunkra engedett.
- Kivívtam a tiszteletüket - néztem elégedetten Nate-re miközben sétáltunk vissza. Vagyis én inkább csoszogtam.
- Hihetetlen meddig el nem mentél érte - nézett rám rosszallóan.
- Ha ez volt az ára. legalább most már mindenki tudja, hogy nem érdemes velem ujjat húzni - az öltözőben Caroline azonnal nekem esett.
- Úristen, ez brutális volt, de ugye jól vagy?
- Tökéletesen. Kiengedtem a feszültséget, viszont lenne egy kérésem - ezt már a fülébe súgtam - Tanítás után bent maradsz velem megkeresni Ms. Ramsayt? - hevesen bólogatott. Végig szenvedtem a többi órámat majd Nate-től elköszöntem és a barátnőm kíséretében elindultam az üvegház felé, út közben összefutottunk Adammel aki szintén csatlakozott hozzánk. A tanárnő éppen a növényeit locsolta amikor odaértünk és mosolyogva fogadott minket.
- Áh, itt vagytok, már vártam, hogy gyertek - intett, hogy kövessük. Egy nagy asztalhoz vezetett minket amire kirakott három darab üres üveget.
- A varázslás alapja a türelem és a koncentráció, ha ez a kettő nincs meg akkor még a legkisebb varázslatok sem sikerülhetnek vagy ha mégis, akkor is hibásan. Próbáljátok meg felemelni az üveget - odaálltunk az asztalhoz - Csukjátok be a szemeteket és zárjátok ki a világot, mert ha minden kis apróság megzavar mi lesz veled a csatatéren amikor pillanatok alatt kell elérned belső erődet? Az első alkalommal meghalsz - követtük az utasításait. Vettem egy mély levegőt felemeltem a kezemet minden erőmmel az üvegre koncentráltam. Hallottam ahogy Ms. Ramsay körülöttünk sétálgat, időnként megáll és kijavít néhány apróságot. Megpróbáltam kiüríteni a fejemet, elűzni a zavaros gondolataimat és irányítani az erőmet. De amikor kinyitottam a szememet, az eszközöm egy millimétert sem mozdult. Oldalra pillantottam és láttam, hogy Adamnek már sikerült. Először csak pár centire aztán már az arcával egy vonalba végül majdnem a plafonig. Örültem, hogy sikerült neki, de egy kicsit féltékeny is voltam amiért nekem még nem. Fogalmam sincs meddig bűvöltem az üveget, de az egyszerűen nem akart megmozdulni. Se oldalra, se felfelé, semmi. kezdtem egyre idegesebb lenni, de meg kellett őriznem a hidegvéremet, mert egyrészt nem akartam elégetni magam a többiek előtt másrészt, pedig tudtam, hogy akkor még kevesebb esélyem lesz arra, hogy sikerüljön.
- Gyerünk Annabell, üríts ki az elmédből minden feleslegeset és rosszat - minden erőmmel ezen voltam, de egyszerűen nem ment. Még körülbelül húsz percig erőlködtem, annyira, hogy a fejem is megfájdult aztán Ms. Ramsay hazaküldött minket, hogy pihenjünk, mert a varázslás szellemileg nagyon ki tudja készíteni az embert, ha sokáig csinálja és nagyon erősen. Na ezzel egyet tudtam érteni, de nem arról voltam híres, hogy feladjam. otthon kerestem egy poharat és folytattam. Ne kellett volna, mert a fáradtság teljesen kikészített ráadásul még mindig fájt néhány testrészem a verekedés után. Egyre dühösebb lettem, végül az utolsó kísérletem közben megelégeltem. A kiáltásomra John és Adam is megjelentek a konyhában.
- Ann, mi a fenét csináltál? - néztek riadtan a pohárra, vagyis a helyére, mert már csak szilánkok voltak mindenhol, mintha felrobbant volna.
- Csak fel akartam emelni, de nem sikerült.
- Ms. Ramsay azt mondta, hogy idegesen és fáradtan már ne próbálkozz - szidott Adam - menj fürödj le és aludj. Ezt majd és megcsinálom - bólintottam, de még zuhanyzás közben és az ágyban is azon gondolkoztam, hogy mi lehetett a baj, de egyszerűen nem jöttem rá.
2016. július 23., szombat
29. Fejezet
Még mindig a döbbenet hatalma alatt álltam, amikor John bácsi beinvitálta a vendégeket látván, hogy én nem voltam rá képes. Mikor Kai elsétált mellettem, a tekintete az enyémbe fúródott, mintha azt jelezte volna, hogy mi még nem végeztünk egymással. Én viszont még mindig nem értettem mi folyik itt, ezért Adamnél próbálkoztam, hátha tud valamit.- Mit keres itt Evans és miért tesz úgy, mintha nem ismerne?- Én se tudtam, hogy itt lesz, de most mondta apa, hogy üzlet, hiszen ha tudnák, hogy ismernek minket akkor azt hinnék csak ezért szerződnek hozzánk, és nem vennének komolyan. - Ez jó érvnek hangzott, de nem voltam felkészülve egy szmokingos, szőke, villogó szemű szörnyetegre, szóval az est további részében eléggé feszélyezve éreztem magam, és ebbe az is besegített, hogy folyamatosan éreztem magamon az égető tekintetét. Italokat és harapnivalót szolgáltam fel, bájologtam néhány befektetővel és igyekeztem elérni, hogy megjegyezzenek minket, amikor hirtelen Ryan jelent meg mellettem és fogta meg a karomat, hogy megállásra kényszerítsen.- Gond van. - Megijedtem, hogy esetleg a vendégek zúgolódnak valami miatt és ott kell rendet csinálni.- Mondd már!- Anyáméknak szimpatikus vagy.- És?- Ez annyit tesz, hogy össze akarnak hozni minket, szóval talán majd odahívnak magukhoz és kérdezgetnek, hogy mi van velem. Készülj fel, hogy mit fogsz mondani, de azért próbáld kerülni őket - te jó ég, nem akarom, hogy rám szálljanak a szülei. Komolyan nem lehetnek ennyire vakok, hogy egy pillanatra is elhitték, hogy Ryan és én... egy kósza másodpercre még a hideg is kirázott, hiszen még csak barátok sem vagyunk. Észre se vettem, hogy már el is tűnt és amikor a tekintetemmel meg akartam keresni, csak Kai dühös pillantásaival találtam szembe magam., ahogy az egyik asztalnak támaszkodva engem nézett. Nagyon valószínűnek tartottam, hogy látta az előbbi kis eszmecserénket és nem tetszett neki ami engem elégedetté tett. Már elindult volna felém, amikor gyorsan sarkon fordultam és a konyha felé vettem az irányt, amiből remélem felfogta, hogy nem akarok vele beszélni mivel tudom, hogy úgyis felhozná a csókunkat és nem tudnék megfelelő kifogást találni, hogy miért tettem. Épp végeztem az újabb kör pezsgő kitöltésével, amikor John bácsi jelent meg az ajtóban.
- A befektetők oda és vissza vannak tőled és Adamtől. Elbűvölőnek találnak titeket - ennek örültem, hogy legalább neki jól kijönnek a dolgok -, ne haragudj, hogy ezt kell csinálnod, de...
- Semmi baj, tudod, hogy nagyon szívesen segítek bármikor és még bóknak is veszem, hogy kedvelnek a munkatársaid - mosolyogtam, mire a nagybátyám nyomott egy puszit a homlokomra és kivonult. Már épp fordultam volna vissza a dolgomat végezni, amikor az ajtóban megszólalt valaki.
- Meddig fogjuk ezt játszani? - Pont ezt akartam elkerülni. Megfordultam és a legrosszabb rémálmom közelített felém. Kai Evans, kiöltözve. Még nyakkendő is volt rajta. Tudtam, hogy ennyi volt. Végem van. Nem tudtam elmenekülni, szembe kellett néznem vele. De azért még járt az agyam egy menekülő tervem.
- Micsodát?
- Hogy menekülsz előlem.
- Mégis ki mondta, hogy menekülök? Mi van, ha egyszerűen csak nincs kedvem az önelégült arcodat nézni? - Azt mondják a legjobb védekezés a támadás, hát nála ez nem jött be. Elnevette magát és közelebb lépett. Nem tudtam mit tenni, csak bámulni azokba a kék szemekbe, amik már tudták az igazságot. A keze megérintette az oldalamat mire a hideg futkosott a testemen, és sajnos ezt ő is kiszúrta és még közelebb húzódott hozzám.
- Mi a baj Bellám? Libabőrös vagy, csak nem fázol? - Az ajkával közeledett felém én pedig már úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem csinálja csak. Behunytam a szemem és vártam, amikor hirtelen hangos nevetést és lépteket hallottam a bejárat felől és mivel nekünk épp nem is lenne szabad ismernünk egymást, elég furán jönne ki a szituáció. Kipattant a szemem, Kai pedig még épp időben hátraugrott mielőtt be lépett volna a konyhába egy férfi akin látszott, hogy valami nincs rendben, mert holtsápadt volt és alig bírt megállni a lábán.
- Segíthetek? - Léptem hozzá, hogy segítsek megtartani.
- Kaphatnék egy pohár vizet, kis hölgy?
- Persze azonnal, addig üljön le - intetten Kainak, hogy hozzon egy széket én addig a csaphoz rohantam majd a férfi kezébe nyomtam a poharat aki mohón kezdte inni, mintha egy hete nem látott volna vizet.
- Köszönöm szépen. Megkérdezhetem, kit tisztelhetek a megmentőmben? - megmosolyogtatott a megnevezés. Kai közben kisurrant, de tudtam, hogy még keresni fog.
- Annabell Cennedy vagyok.
- Csak nem a házigazda lánya?
- Nem éppen. Az unokahúga, de olyan mintha az apám lenne. Magát, hogy hívják?
- A nevem Alexander Dallas. John egyik üzlettársa vagyok.
- Nagyon örülök - nyújtottam kezet, mire fáradt mosollyal az arcán viszonozta a gesztust. Most néztem csak meg alaposabban az emberünket. Kissé sápadt bőr - valószínűleg a rosszullét miatt -, szőkés barna, göndör vállig érő tincsek és átható szürke szemek - Ne hívjak magának egy taxit?
- Megtennéd, kérlek? Addig elköszönök pár embertől - feltápászkodott, én pedig megkerestem a telefonomat, hogy autót hívhassak a ház elég. Amikor ideért kikísértem, de mielőtt beszállt felém fordult.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ms. Cennedy és nagyon remélem, hogy találkozunk még - a mondat utolsó felét más hangsúllyal mondta, mintha célzás lett volna, de nem foglalkoztam vele csak mosolyogva intettem és visszamentem a házba. Már az előszobában ismét társaságom akadt.
- A nagybátyád már keresett - állt az ajtóban Ryan.
- Nem tudod hol van most?
- Azt hiszem a konyhában.
- Köszi - gyorsan elsuhantam mellette és megkerestem John bácsit. Tényleg a konyhában volt és a nasikkal ügyetlenkedett. Vicces volt ahogy egy öltönyös, komoly férfi mindenféle szép érzék nélkül épp próbálja ugyanolyanra csinálni a mini hamburgereket.
- Itt a felmentő sereg, szóval ezt most azonnal fejezd be, mert rossz nézni - rám nézett és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében lerakta a kezében lévő mini húspogácsát.
- Ne haragudj ígérem, hogy kárpótollak és mindjárt küldöm az egyik pincért segíteni, de most rohannom kell vissza - elrobogott mellettem, majd pár perc múlva megjelent egy fehér kötényes nő és együtt gyártottuk a különböző falatkákat a vendégeknek. Nem szólt hozzám, én se hozzá, mert lélekben egészen máshol jártam. Mikor végeztünk megköszöntem és felmentem az emeleti mosdóba, hogy egy pár percre nyugtom legyen. De nem jött össze, mert kopogást hallottam az ajtón aztán valaki benyitott. Másodpercekig csak néztük egymást aztán megindult felém. Nem is értem, hogy történhetett, talán a szmokingos látványa vagy egyszerűen csak amiatt, hogy túl erősen küzdött értem. Az ajkát az enyémhez nyomta és én nem ellenkeztem. Átadtam magam az elektromosságnak ami belém csapott amikor hozzámért. Beletúrtam a hajába, ő pedig a derekamnál húzott még közelebb magához. A combomnál fogva emelt fel én pedig reflexből fontam a csípője köré a lábamat. A falnak támasztott és úgy folytattuk ezt a tiltott kis kalandot. Amikor egyszer csak elhúzódott tőlem és szép lassan letett a padlóra.
- Látod? Már rég feladtad a küzdelmet, csak még magadnak sem mered bevallani. Megszereztelek - végigsimított az arcomon, az ujja köré csavarta az egyik tincsemet majd vigyorogva elengedte, lágy puszit nyomott az arcomra és kisétált a fürdőszobából. Én meg csak kapkodtam a levegőt és fel se fogtam mi történt. Vesztettem, dühös voltam, amiért elgyengített és magával ragadott. Tudtam, hogy nemsokára fel fog tűnni, hogy eltűntem így lementem és még jó pofiztam egy kicsit néhány fontos embernél és próbáltam nem kimutatni, hogy semmi kedvem az egészhez. Pár óra múlva már a személyzettel pakoltunk el a maradványokat.
- Ann menj csak és pihenj ezt majd mi elintézzük - mondta Adam, mert ő kiszúrta, hogy van valami, de betudta csak a fáradtságnak. Bólintottam és a szobámba érve azonnal ledobtam magamról ezt az egy idő után már kényelmetlen ruhát, és csináltam magamnak egy forró fürdőt, mert úgy éreztem, most szükségem van rá. Csak feküdtem a habok közt a gondolataimba feledkezve. Nem állok készen egy kapcsolatra és különben sem jönnék össze egy olyan fiúval aki ilyen gyengévé tud tenni. Egy ideig még próbáltam magamban felállítani a pro és kontra listát, de arra jutottam, hogy segítségre van szükségem. Kimásztam a kádból, megkerestem a telefonomat és tárcsáztam.
- Ann, mi a helyzet?
- Otthon vagy?
- Jaja, nemrég értünk haza.
- A legjobb barátnőm segítségére lenne szükségem.
- Ez komolynak hangzik. Elküldöm apát a boltba csokiért és sok hizlaló édességért addig beszéld le otthon, hogy itt alszol és beugrik érted - ezt imádom Caroline-ban. Nem kell magyarázkodnom neki. Gyorsan bedobtam a táskámba néhány fontosabb holmit amire szükségem lehet, kilestem az ablakon és eldöntöttem, hogy hideg van kint így előkerestem a melegebb ruháimat, szóltam a családnak, hogy Caroline-nál leszek a hétvége további részében. Felkaptam a kabátomat és amikor kiléptem az ajtón már láttam Mr. Rosst a ház előtt. Nagyon szerettem az egész Ross családot csak úgy áradt belőlük mindig a kedvesség és a jóindulat ahányszor csak ott voltam. Amikor megérkeztünk a barátnőm azonnal kikapta az apja kezéből a kért dolgokat és a csuklómnál fogva húzott maga után a szobájába.
- Na mesélj - dobta le magát az ágyra majd megpaskolta maga mellet, hogy csatlakozzak.
- Szóval, emlékszel említettem, hogy lesz nálunk egy ilyen fogadás szerűség ahová John a kollégáit hívta meg.
- Az ahová el kellett hívnod Gilbertet igaz? - bólintottam és folytattam. Elmondtam neki mindent. Amikor majdnem csókolóztunk a konyhában, azt a fura férfit akit hazaküldtem és a fürdőszobai incidenst is. A barátnőm meg csak tátott szájjal hallgatott.
- Úristen ez annyira szexi. Én megmondtam, hogy odáig van érted és most már igazán bevallhatod, hogy te is érte.
- Tény, hogy teljesen az ujja köré csavart és többet érzek iránta mint kéne, de az én helyzetembe nem hiányzik még egy pasi is.
- Dehogynem. Ő megvédene és ott lenne melletted amikor kell - álmodozott megint.
- Engem nem kell megvédeni tudok magamra vigyázni.
- Khmm... ki is mentett meg amikor kóbor vámpírok szállták meg az iskolát? - Erre már én sem tudtam visszavágni - Na látod. Egyébként is már bebizonyította párszor, hogy bármeddig elmenne érted. Szerintem ne hagyd elveszni ezt a srácot.
A hétvége további részében még tanakodtunk a témán és beszéltünk a varázslat oktatásomról is. A jövő héten kezdünk Adammel, a hosszú szünetekben és néha iskola után is, John pedig mindig, ahogy ráér. Igazság szerint nem tudtam mire számítsak. Féltem, hogy mivel csak félvér vagyok nem fog úgy menni, mint ahogy elvárják tőlem, erre persze Caroline elküldött a fenébe, hogy ilyen hülyeségeket beszélek. Azt mondta, hogy mindenkinek nehéz elkezdeni, de ha tényleg akarod és odafigyelsz percek alatt belejöhetsz.Én pedig hittem neki, hiba volt.
- A befektetők oda és vissza vannak tőled és Adamtől. Elbűvölőnek találnak titeket - ennek örültem, hogy legalább neki jól kijönnek a dolgok -, ne haragudj, hogy ezt kell csinálnod, de...
- Semmi baj, tudod, hogy nagyon szívesen segítek bármikor és még bóknak is veszem, hogy kedvelnek a munkatársaid - mosolyogtam, mire a nagybátyám nyomott egy puszit a homlokomra és kivonult. Már épp fordultam volna vissza a dolgomat végezni, amikor az ajtóban megszólalt valaki.
- Meddig fogjuk ezt játszani? - Pont ezt akartam elkerülni. Megfordultam és a legrosszabb rémálmom közelített felém. Kai Evans, kiöltözve. Még nyakkendő is volt rajta. Tudtam, hogy ennyi volt. Végem van. Nem tudtam elmenekülni, szembe kellett néznem vele. De azért még járt az agyam egy menekülő tervem.
- Micsodát?
- Hogy menekülsz előlem.
- Mégis ki mondta, hogy menekülök? Mi van, ha egyszerűen csak nincs kedvem az önelégült arcodat nézni? - Azt mondják a legjobb védekezés a támadás, hát nála ez nem jött be. Elnevette magát és közelebb lépett. Nem tudtam mit tenni, csak bámulni azokba a kék szemekbe, amik már tudták az igazságot. A keze megérintette az oldalamat mire a hideg futkosott a testemen, és sajnos ezt ő is kiszúrta és még közelebb húzódott hozzám.
- Mi a baj Bellám? Libabőrös vagy, csak nem fázol? - Az ajkával közeledett felém én pedig már úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem csinálja csak. Behunytam a szemem és vártam, amikor hirtelen hangos nevetést és lépteket hallottam a bejárat felől és mivel nekünk épp nem is lenne szabad ismernünk egymást, elég furán jönne ki a szituáció. Kipattant a szemem, Kai pedig még épp időben hátraugrott mielőtt be lépett volna a konyhába egy férfi akin látszott, hogy valami nincs rendben, mert holtsápadt volt és alig bírt megállni a lábán.
- Segíthetek? - Léptem hozzá, hogy segítsek megtartani.
- Kaphatnék egy pohár vizet, kis hölgy?
- Persze azonnal, addig üljön le - intetten Kainak, hogy hozzon egy széket én addig a csaphoz rohantam majd a férfi kezébe nyomtam a poharat aki mohón kezdte inni, mintha egy hete nem látott volna vizet.
- Köszönöm szépen. Megkérdezhetem, kit tisztelhetek a megmentőmben? - megmosolyogtatott a megnevezés. Kai közben kisurrant, de tudtam, hogy még keresni fog.
- Annabell Cennedy vagyok.
- Csak nem a házigazda lánya?
- Nem éppen. Az unokahúga, de olyan mintha az apám lenne. Magát, hogy hívják?
- A nevem Alexander Dallas. John egyik üzlettársa vagyok.
- Nagyon örülök - nyújtottam kezet, mire fáradt mosollyal az arcán viszonozta a gesztust. Most néztem csak meg alaposabban az emberünket. Kissé sápadt bőr - valószínűleg a rosszullét miatt -, szőkés barna, göndör vállig érő tincsek és átható szürke szemek - Ne hívjak magának egy taxit?
- Megtennéd, kérlek? Addig elköszönök pár embertől - feltápászkodott, én pedig megkerestem a telefonomat, hogy autót hívhassak a ház elég. Amikor ideért kikísértem, de mielőtt beszállt felém fordult.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ms. Cennedy és nagyon remélem, hogy találkozunk még - a mondat utolsó felét más hangsúllyal mondta, mintha célzás lett volna, de nem foglalkoztam vele csak mosolyogva intettem és visszamentem a házba. Már az előszobában ismét társaságom akadt.
- A nagybátyád már keresett - állt az ajtóban Ryan.
- Nem tudod hol van most?
- Azt hiszem a konyhában.
- Köszi - gyorsan elsuhantam mellette és megkerestem John bácsit. Tényleg a konyhában volt és a nasikkal ügyetlenkedett. Vicces volt ahogy egy öltönyös, komoly férfi mindenféle szép érzék nélkül épp próbálja ugyanolyanra csinálni a mini hamburgereket.
- Itt a felmentő sereg, szóval ezt most azonnal fejezd be, mert rossz nézni - rám nézett és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében lerakta a kezében lévő mini húspogácsát.
- Ne haragudj ígérem, hogy kárpótollak és mindjárt küldöm az egyik pincért segíteni, de most rohannom kell vissza - elrobogott mellettem, majd pár perc múlva megjelent egy fehér kötényes nő és együtt gyártottuk a különböző falatkákat a vendégeknek. Nem szólt hozzám, én se hozzá, mert lélekben egészen máshol jártam. Mikor végeztünk megköszöntem és felmentem az emeleti mosdóba, hogy egy pár percre nyugtom legyen. De nem jött össze, mert kopogást hallottam az ajtón aztán valaki benyitott. Másodpercekig csak néztük egymást aztán megindult felém. Nem is értem, hogy történhetett, talán a szmokingos látványa vagy egyszerűen csak amiatt, hogy túl erősen küzdött értem. Az ajkát az enyémhez nyomta és én nem ellenkeztem. Átadtam magam az elektromosságnak ami belém csapott amikor hozzámért. Beletúrtam a hajába, ő pedig a derekamnál húzott még közelebb magához. A combomnál fogva emelt fel én pedig reflexből fontam a csípője köré a lábamat. A falnak támasztott és úgy folytattuk ezt a tiltott kis kalandot. Amikor egyszer csak elhúzódott tőlem és szép lassan letett a padlóra.
- Látod? Már rég feladtad a küzdelmet, csak még magadnak sem mered bevallani. Megszereztelek - végigsimított az arcomon, az ujja köré csavarta az egyik tincsemet majd vigyorogva elengedte, lágy puszit nyomott az arcomra és kisétált a fürdőszobából. Én meg csak kapkodtam a levegőt és fel se fogtam mi történt. Vesztettem, dühös voltam, amiért elgyengített és magával ragadott. Tudtam, hogy nemsokára fel fog tűnni, hogy eltűntem így lementem és még jó pofiztam egy kicsit néhány fontos embernél és próbáltam nem kimutatni, hogy semmi kedvem az egészhez. Pár óra múlva már a személyzettel pakoltunk el a maradványokat.
- Ann menj csak és pihenj ezt majd mi elintézzük - mondta Adam, mert ő kiszúrta, hogy van valami, de betudta csak a fáradtságnak. Bólintottam és a szobámba érve azonnal ledobtam magamról ezt az egy idő után már kényelmetlen ruhát, és csináltam magamnak egy forró fürdőt, mert úgy éreztem, most szükségem van rá. Csak feküdtem a habok közt a gondolataimba feledkezve. Nem állok készen egy kapcsolatra és különben sem jönnék össze egy olyan fiúval aki ilyen gyengévé tud tenni. Egy ideig még próbáltam magamban felállítani a pro és kontra listát, de arra jutottam, hogy segítségre van szükségem. Kimásztam a kádból, megkerestem a telefonomat és tárcsáztam.
- Ann, mi a helyzet?
- Otthon vagy?
- Jaja, nemrég értünk haza.
- A legjobb barátnőm segítségére lenne szükségem.
- Ez komolynak hangzik. Elküldöm apát a boltba csokiért és sok hizlaló édességért addig beszéld le otthon, hogy itt alszol és beugrik érted - ezt imádom Caroline-ban. Nem kell magyarázkodnom neki. Gyorsan bedobtam a táskámba néhány fontosabb holmit amire szükségem lehet, kilestem az ablakon és eldöntöttem, hogy hideg van kint így előkerestem a melegebb ruháimat, szóltam a családnak, hogy Caroline-nál leszek a hétvége további részében. Felkaptam a kabátomat és amikor kiléptem az ajtón már láttam Mr. Rosst a ház előtt. Nagyon szerettem az egész Ross családot csak úgy áradt belőlük mindig a kedvesség és a jóindulat ahányszor csak ott voltam. Amikor megérkeztünk a barátnőm azonnal kikapta az apja kezéből a kért dolgokat és a csuklómnál fogva húzott maga után a szobájába.
- Na mesélj - dobta le magát az ágyra majd megpaskolta maga mellet, hogy csatlakozzak.
- Szóval, emlékszel említettem, hogy lesz nálunk egy ilyen fogadás szerűség ahová John a kollégáit hívta meg.
- Az ahová el kellett hívnod Gilbertet igaz? - bólintottam és folytattam. Elmondtam neki mindent. Amikor majdnem csókolóztunk a konyhában, azt a fura férfit akit hazaküldtem és a fürdőszobai incidenst is. A barátnőm meg csak tátott szájjal hallgatott.
- Úristen ez annyira szexi. Én megmondtam, hogy odáig van érted és most már igazán bevallhatod, hogy te is érte.
- Tény, hogy teljesen az ujja köré csavart és többet érzek iránta mint kéne, de az én helyzetembe nem hiányzik még egy pasi is.
- Dehogynem. Ő megvédene és ott lenne melletted amikor kell - álmodozott megint.
- Engem nem kell megvédeni tudok magamra vigyázni.
- Khmm... ki is mentett meg amikor kóbor vámpírok szállták meg az iskolát? - Erre már én sem tudtam visszavágni - Na látod. Egyébként is már bebizonyította párszor, hogy bármeddig elmenne érted. Szerintem ne hagyd elveszni ezt a srácot.
A hétvége további részében még tanakodtunk a témán és beszéltünk a varázslat oktatásomról is. A jövő héten kezdünk Adammel, a hosszú szünetekben és néha iskola után is, John pedig mindig, ahogy ráér. Igazság szerint nem tudtam mire számítsak. Féltem, hogy mivel csak félvér vagyok nem fog úgy menni, mint ahogy elvárják tőlem, erre persze Caroline elküldött a fenébe, hogy ilyen hülyeségeket beszélek. Azt mondta, hogy mindenkinek nehéz elkezdeni, de ha tényleg akarod és odafigyelsz percek alatt belejöhetsz.Én pedig hittem neki, hiba volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)