26. Fejezet

Sose szerettem a kémia órákat, csak amikor mi is kísérletezhetünk és most szerencsére ez volt így a páros feladat alatt legálisan beszélhettem Nate-tel.

- Neked még nem meséltem csak Care-nek, hogy mi történt a nagyszünetben.

- Tényleg, meg tudtátok beszélni Ms. Rasmay-vel a dolgokat?

- Igen, de ez most nem ez a lényeg. Szóval épp bent vagyunk az üvegházban. Kipróbáltam egy varázslatot, és képzeld sikerült - legalább történt akkor velem valami jó is -, amikor zajt hallottunk, amikor pedig odanéztem megláttam Kait - ennél a résznél felhúzta a szemöldökét és kérdőn várta a folytatást -, de pont erre jött a tanár ezért úgy csináltam, mint aki éppen az egyenleten gondolkozik. Pár perc múlva Nate hátranézett és intett, hogy tiszta a levegő - Utána mentem, mert tudtam, hogy ha Adam vagy John bácsi megy érte akkor vége van szegénynek. Azt mondta, hogy beszélni akart velem valamiről csak azért követett. De most el kell neki mondanom néhány dolgot iskola után.

- Megbízol benne?

- Kénytelen vagyok, szerinted jó ötlet?

- Nem fog elárulni éppen téged.

- Ezt meg, hogy érted?

- Mindegy - nem értettem a hirtelen hangulatváltozását, de nem is firtattam. Azt hiszem egy kicsit féltem a találkozótól. Nem akartam elmondani neki, hogy milyen elcseszett, hibrid szerűség vagyok. Plusz az sem tetszett, hogy teljesen egyedül kell lennem vele, na jó az talán mégis. Te jó ég miket beszélek. A gondolatmenetemet valami iszonyatos zaj zavarta meg ami a földszintről jöhetett. Mind egyszerre néztünk a tanárra, aki csendre intett minket majd kiment, hogy megnézze, mi folyik a folyosón. Senki sem szólt, amíg Mr. Jones kint volt, ha leesett volna egy tű atomrobbanásnak hangzott volna.

- Gyerekek gond van, vámpírok vannak az iskolában és úgy tűnik nálunk nem szólt vészjelző. Jól figyeljetek rám. Nem lesz semmi baj csak csináljátok azt amit mondok - annyira ledöbbentem ettől a három mondattól, hogy szerintem még a szám is tátva maradt, de ezzel a többiek sem voltak másképp. Mr. Jones az egyik szekrényhez rohant, és amikor kinyitotta újabb sokkhatás ért. Az egész tele volt kisebb nagyobb fegyverekkel, dárdákkal, sőt még néhány szegfűbombát is láttam - Egyesével gyertek ide fegyverért, de senki se menjen ki utána a teremből - én kaptam két kisebb pisztolyt. Remegett a kezem és valahogy nem nagyon akaródzott kimenni nekem azon az ajtón - Mindig próbáljátok fedezni egymást, nehogy lemaradjon bárki is, figyeljetek egymásra. Leviszlek titeket az alagsorba ahol valószínűleg a többi osztály is van - magyarázott, de annyira elborította az agyamat a félelem, hogy alig hallottam, amit mond. Szép lassan nyitotta ki a nagy fa ajtót, kinézett rajta, majd intett, hogy kövessük. Nate végig mellettem jött és mögöttem volt Colin és Emily, amitől biztonságban éreztem magam egészen az első kanyarig ahol megláttam a teremtményeket, akik betörtek és egy rakás másik embert, akik láthatóan mészárolták őket. Valószínűleg a mi oldalunkon álltak, de azért inkább meg akartam bizonyosodni róla.

- Dave, mi folyik itt? - szólt Mr. Jones az egyik férfihez. Ismerték egymást, ami egy kicsit nyugtatólag hatott.

- Betörtek az iskolába ezért az összes osztályt a pincébe vitték. Ti meg mit kerestek itt?

- Nem szólt a vészjelző a kémia teremben, de kérlek, segítsetek épségben lejuttatni a gyerekeket - nézett ránk és a tekintetében aggodalom sugárzott.

- Természetesen, gyertek - körbe álltak minket és újra elindultunk, de amikor más csak pár sarok választott volna el bennünket a menedéktől, hátulról megtámadott minket egy jó adag vámpír így a védelmezők elkeveredtek mellőlünk, magunkra maradtunk. A tekintetemmel azonnal a legjobb barátomat kerestem. Amikor valaki hirtelen megfogta a vállamat. Reflexből fordultam hátra, hogy bemossak neki egyet. e amikor megláttam ki az még éppen meg tudtam állítani az öklömet.

- Nate - a tekintetében kavarogtak az érzelmek és az ő keze is remegett.

- Fedezz - állt be mögém én pedig vettem egy mély levegőt és a felém közeledő rohadék fejébe eresztettem az első golyót. Hirtelen olyan elszántság költözött a fejembe, int még soha. Elöntötte az agyamat a vörös köd és sorra tartottam fel a szörnyetegeket a felnőtteknek, mivel nálam semmi se volt, amivel megölhettem volna őket. Egyetlen hibát sem vétettem, minden lövésem pontos volt, odataláltam ahová kellett. Közben a szemem sarkából láttam Colint, Emilyt és a többieket, ahogy az küzdenek. Ahogy fordulta hirtelen megláttam, ahogy Ryan mögé oson egy mocsadék.

- Ryan vigyázz! - minden gondolkodás nélkül felkaptam egy vasrudat a földről és minden erőmet belevetve elhajítottam. A célzó képességem nem hagyott cserben, mert a fegyverem egyenesen az ellenség mellkasába állt. A Gilbert fiú a neve hallatán riadtan fordult hátra, és amikor meglátta mi a helyzet azonnal kíméletet nem ismerve fejbe lőtte az alattomos vámpírt majd felém fordult és egy bólintással jelzett, amit én is megismételtem. De ahogy fordultam volna vissza az egyik fenevad elkapta a nyakamat, felemelt és a falnak szegezett.

- Elég volt belőled kis ribanc - kapálóztam a lábammal, hátha meg tudom rúgni valahol, de nem sikerült és egyre kevésbé kaptam levegőt, amikor hirtelen oldalról valaki ráugrott a fojtogatómra és a leterítette. Keményen csapódtam a fenekemre és egy pillanatra a szédülés is elkapott, de amint éreztem, ahogy az oxigén ismét áramlik a testemben fel is ugrottam, hogy megtudjam ki volt a megmentőn.

- Kai! - kiáltottam meglepettségemben, amikor megláttam. Hogy a fenébe került ide? Azt hittem rajtunk kívül minden osztályt levittek a menedékhez. Most döbbentem rá, hogy megmentett. Segítenem kell neki. Már majdnem odaértem, amikor kiáltást hallottam, az övét. Aztán annyit láttam, hogy Nate szíven lövi a vámpírt, amelyik megtámadott. Odarohantam, és amikor megláttam azt hittem elájulok. Egy hatalmas fadarab állt ki a lábából, hajdanán talán az egyik székhez tartozott - Kai annyira sajnálom - fektettem a fejét az ölembe és a haját kezdtem simogatni, nem is tudom, hogy az ő nyugtatására vagy inkább az enyémre. Éreztem, ahogy kezd elhomályosulni a tekintetem, de nem akartam előtte sírni - Minden rendben lesz oké? Hallasz? - az egész miattam van. Nem akarom, hogy valami maradandó sérülése legyen. Azt sosem tudnám megbocsátani magamnak.

- Nyugi Bellám megmaradok - alig hittem el, hogy meg tudott szólalni. Aztán láttam, hogy felemeli a kezét és mintha keresne valami, tapogatózik. Teljesen lefagytam, amikor megsimította a tenyeremet és összefűzte az ujjainkat. Akkor már nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Hirtelen megjelent két egyenruhás férfi és egy hordágy szerűségre fektették Kait és elvitték az orvosi szoba felé.

- Ann, jól vagy? - jelent meg mellettem Caroline Ekkor fogtam fel, hogy ő is végig itt volt. Azt hittem Kai egyedül jött ki.

- Care, te jó ég te meg, hogy kerülsz ide? - ugrottam fel azonnal és öleltem szorosan magamhoz.

- Amikor rájöttünk, hogy titeket nem sikerült lehozniuk azonnal kijöttünk segíteni.

- Csak te és Kai?

- Meg Jeremy - te jó ég, az összes barátom kint volt teljesen életveszélyben én pedig önző módon csak magamra és arra a fiúra gondoltam.

- Hol van?

- Fogalmam sincs, menjünk, keressük meg őt és Nate-t - bólintottam és elindultunk az egyik folyosón hátha szerencsénk lesz. Az is lett csak nem épp úgy, ahogy szerettük volna. Épp kanyarodtunk volna be az egyik sarkon, amikor szó szerint beléjük futottunk.

- Annyira örülök, hogy jól vagytok - ugrottam Jeremy nyakába, mert azzal tisztában voltam, hogy Nate-nek semmi baja, hiszen végig együtt voltunk.

- Vissza kell mennünk, a többieket már valószínűleg lekísérték. Minket pedig ki fognak nyírni. Apropó, hol van Kai? - Care kérdésére bevillant a kép, ahogy fekszik a földön, a lábán az óriási sebbel.

- Megsérült, az orvosiban van - nyögtem ki, mire a többiek teljesen lefagytak.

- Mi történt vele?

- Egy vámpír elég durván megsebesítette.

- Megharapta?

- Dehogyis.

- Akkor?

- Beleállított egy nagy fadarabot a lábába - azt hittem Care ott helyben elájul, de Nate gyorsan melléállt, a biztonság kedvéért.

- Hogy?

- Nekem segített - olyan halkan mondtam, hogy csodálom, hogy meghallották - A vámpír a falhoz szorítva fojtogatott ő pedig rávetette magát, hogy engem mentsen és akkor sérült meg - iszonyatos bűntudatom volt a történtek miatt. Jeremy meg mint aki csak megérezte átölelte a vállamat és nyomott egy puszit a hajamba, nyugtatásképp.

- Nehogy, most magadat ostorozd emiatt. Ez mind Kai Evans önfejű, hősködésének az oka, mert mindenáron meg akart védeni téged. Nem a te hibád, érted? Ismételd.

- Nem az én hibám - még, ha így is van szörnyen éreztem magam. Nem tudtam volna csak úgy visszamenni a többiekhez - Srácok, mondjátok meg Mr. Pierce-nek, hogy az orvosi előtt vagyok, mert tudnom kell mi van vele - fordítottam nekik hátat és rohanni kezdtem. Csak akkor álltam meg amikor megláttam a fehér ajtót a kicsi piros kereszttel. Be akartam kopogni, de végül inkább csak leültem az ajtó elé hátha egyszer kijön valaki. Ez pár percen belül be is következett én pedig úgy pattantam fel mintha valami megcsípte volna a fenekemet.

- Maga ki?

- Kai Evans egyik barátja. Mi van vele? Nagyon súlyos a sérülése? Meg tudják gyógyítani? - zúdítottam a kérdéseimet a férfira aki csak feltartotta a kezét, hogy hallgassak el.

- Felhívtuk a hozzátartozóit akik nemsokára itt lesznek. Mondja meg nekik, hogy a fiú meg fog gyógyulni, de holnapig valószínűleg itt kell maradnia, mert a főzetek nem két perc alatt készülnek el és a hatásukra is várni kell - ezzel vissza is ment én pedig ismét ott maradtam egyedül, amikor hirtelen cipő kopogást hallottam és amikor oldalra néztem egy nőt láttam meg ahogy egy kisfiút húz maga után. Haja laza kontyban amiből már kiszabadult pár tincs, kabátja csak hanyagul a hátára dobva, arcán félelem és idegesség tükröződött. Leültek mellém majd a nő felém fordult, de még alig kapott levegőt ezért egy kis időt adva neki én kezdtem a mondanivalómat.

- Maga bizonyára Kai édesanyja - bólintott, de nem várta, hogy folytatom ezért elkezdte lehámozni a vastag pulóvert a fiáról - az orvos azt mondta, hogy szóljak, Kai-nak bent kell maradnia éjszakára, de meg fog gyógyulni csak idő kell neki - a nő abbahagyta az öltöztetést és felém fordította a fejét. Nem tudtam olvasni a tekintetéből, de nem tűnt haragosnak.

- Ki vagy te?

- A nevem Ann Cennedy

- Miért vagy itt?

- Mert felelősnek érzem magam a történtek miatt - tudtam, hogy ezzel a mondattal fogom teljesen elvágni, de tudnia kellett az igazat ezért elmondtam neki, mi történt.

- Ez nem a te hibád - szólalt meg a kisfiú, az anyja pedig egy mosoly kíséretében megsimította a fejét.

- Igaza van. Kai mindig is ilyen volt. Nem is tehettél volna ellene semmit. Szóval csupán csak a bűntudat miatt vagy itt? - erre nem tudtam mit válaszolni. Pontosan én sem tudtam miért vagyok itt, de az biztos, hogy nem csak amiatt.

- Együtt jártok a bátyámmal? - megáll az eszem ettől a kis sráctól.

- Aaron - szólt rá az anyukája, de közben láttam, hogy ő is a nevetését folytja vissza.

- Szóval Aaron, nagyon hasonlítasz rá főleg a stílusod, elég szókimondó vagy - mosolyogtam rá - de a kérdésedre válaszolva, nem járunk együtt.

- De szereted? - hány éves ez a gyerek, hogy ilyen szavak használ? Szerintem látta az arckifejezésemen, hogy elégé ledöbbentem, mert széles vigyor jelent meg az arcán. Kétségtelen, le se tagadhatná a bátyját.

- Nem - erre csak felhúzta a szemöldökét, mint aki nem hitte el amit mondok ezért kénytelen voltam bővebben kifejezni magam - Tudod, a mi kapcsolatunk nem épp egyszerű. Nem tudom elmagyarázni.

- Akkor meg miért vagy itt? - már épp nyitottam volna a számat amikor ismét cipő kopogást hallottam a folyosó vége felől.

- Ann - futott felém én pedig azonnal felugrottam és amikor ideért azonnal magához szorított.

- Adam, hogy kerülsz ide?

- Nate hívott, hogy mi történt és apa azonnal beküldött, hogy hozzalak el beszéltem az osztályfőnököddel szóval azonnal mehetünk is, de te miért vagy az orvosi előtt? Mi történt?

- Velem semmi, de majd mindent elmondok.

- Nem hiszem el, hogy egyszer nem jövök be és akkor kerülsz veszélye. Még megvédeni sem tudtalak

- Megtette más - kérdőn húzta fel a szemöldökét, de egy intéssel lerendeztem és a kis család felé fordultam amikor felötlött bennem egy kérdés. Hol az apja? Ha az én gyerekemmel történne valami biztos, hogy mindent eldobnék és jönnék - Mrs. Evans kérem...

- Elizabeth Young, tegezz és hívj csak Elizabethnek - szóval elváltak, de ez akkor sem mentség.

- Elizabeth, kérlek mondd meg Kai-nak, hogy sajnálom és te pedig - hajoltam le Aaronhoz aki szinte megbabonázva nézett - túl sokat vagy a bátyáddal. Ne legyél olyan, mint ő - borzoltam össze a haját majd hátat fordítottam nekik és elindultunk Adam motorja felé és közben tőmondatokban elmeséltem a történteket.