Az iskolában történtek ráébresztettek, hogy csupán gyerekek vagyunk, akik még nem képesek megvédeni magukat. Az életünk egyelőre még cérnaszálakon függ, én viszont ezeket acélszálakká akarom erősíteni. Egész hétvégén igéket és a közelharcot gyakoroltam Adammel. Miután John bácsi megtudta mi történt alig tudtuk lebeszélni arról, hogy bemenjen az iskolába.
- Biztos nem akarsz beszélni róla? - nézett rám Adam, amikor a pincében egy kicsit erősebben ütöttem a box zsákot, mint szoktam. Igyekeztem elkerülni a témát, így még neki sem mondtam el a teljes történetet.
- Mit kéne mondanom?
- Amit szeretnél - tudtam, hogy nem fogja belőlem erőszakkal kiszedni, hanem ezzel a "csinálj amit akarsz" trükkel akarja elérni, hogy magamtól akarjam elmondani. Jó, most az egyszer engedek neki. Leültem és a falnak támasztottam a hátamat, ő pedig csatlakozott hozzám és elmeséltem neki az egészet. A fegyvereket, a vörös ködöt az agyamban, hogy Jeremy, Caroline és Kai kockáztatták miattunk az életüket és Kai még meg is sérült és azt, hogy miért voltam az orvosi előtt amikor értem jött.
- Tényleg fontos neked az a seggfej - csúnyán néztem rá.
- Mi van? Te hívod mindig így.
- Pontosan, én hívom így neked viszont állítólag a haverod.
- Csak addig, amíg nem bánt meg téged - erre a kijelentésre viszont mosoly kúszott az arcomra. Örülök, hogy itt van nekem Adam, mint nagy és erős testvér. Még beszélgettünk egy ideig és végre teljesen őszinte voltam vele. Jól esett végre kimondani néhány dolgot ami már eléggé kikívánkozott. Éhesen mentünk fel az ebédlőbe ahol a kedvencem várt, lasange. John bácsi nagyon ritkán csinál leginkább csak akkor amikor akar tőlem valamit. Mosolyogva állt az asztal mellett várva, hogy szedhessen nekünk. Most már biztos, hogy valami készül.
- Mit szeretnél John? - nem szeretném sokáig húzni egyből belevágtam.
- Miből gondolod, hogy bármi szándékom is van? - ismerem ezt az ártatlan arcot, engem nem ver át.
- Utálsz lasagnét csinálni, mert túl bonyolult és mindent állandóan takarítani kell utána. Szóval?
- Nem csinálhatok csak úgy valami finomat nektek? - erre csak felhúztam a szemöldökömet, mire megadóan feltartotta a kezét.
- Jól van, oké. A hétvégére vacsora vendégeket hívtam - nem csak erről van szó ezért vártam, hogy folytassa - Gilbertéket és néhány új klienst - tudtam. Annyira tudtam, hogy itt van a kutya elásva.
- Nem
- De még azt se mondtam mit szeretnék.
- Gondolom azt, hogy Ryant én hívjam meg. Inkább a halál.
- Kérlek Ann
- Soha.
- Rendben, ha nem szeretnéd akkor nem kell - már éppen fellélegeztem volna, hogy megúsztam amikor folytatta - De, ha ő nem jön akkor a szülei sem és lőttek annak a profi befektetőnek aki hozzánk akar csatlakozni -nem hiszem el, hogy bedőlök a fordított pszichológiájának. Idegesen fújtattam egyet és hátradöntöttem a fejemet.
- Jól van legyen. Holnap beszélek Ryannel- láttam a győzelemittas összepillantást Adammel majd kaptam egy gyors puszit és végre ehettünk. Hétfőn sokkal erősebbnek éreztem magam az edzések, mint eddig bármikor, de ez csak addig tartott amíg rájöttem, hogy ma találkozni fogok Vele és még azt a hólyagot is meg kell hívnom hozzánk. Ha szerencsém volt akkor az első számút ma még nem engedte az anyja iskolába. Ez a reményem az első óra után szerte is foszlott amikor a szünetben bejött hozzánk Caroline.
- Tele van undorító picsákkal az osztályunk - nem igazán értettük miről beszél ezért csak csendben vártuk a folytatást - Szegény Kai amint betette a lábát a terembe az összes szinte azonnal rávetette magát - na itt képeltem fel lelki szemeim előtt a barátnőm összes osztálytársát. Aztán meghallottam egy hangot és eszembe jutott, hogy a gazdájával még beszélni valóm van.
- Egy pillanat és jövök - álltam fel mielőtt még kérdezősködhettek volna. Odaértem hozzá ő pedig furcsán nézett rám amiért egyáltalán a közelébe mentem.
- Gilbert beszélnünk kell - rontottam rá minden köszönés nélkül az úgysem a mi stílusunk. Egy pillanatra elgondolkodott, majd intett Isabelnek és a haverjainak, hogy mindjárt jön. Kimentünk a folyosóra ahol az egyik szekrénynek dőlt.
- Hallgatlak Cennedy.
- Gondolom a szüleid már mondták, hogy a hétvégén nálunk vacsoráztok, de a nagybátyám ragaszkodott hozzá, hogy személyesen is meghívjalak. Szóval vedd úgy, hogy megtettem - láttam rajta, hogy ő is annyira lelkesedett a dologért mint én.
- Rendben, elfogadom, de lenne egy kérésem - erre a mondatra a szemöldököm az egekbe szökött. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy szívességet kérjen, de azért intettem, hogy folytassa.
- A támadás alatt, amikor megmentettél, nos nem nagyon reklámoztam otthon, hogy ilyen amatőr módjára viselkedtem szóval az lenne...
- Nem fogom hangoztatni - bólintottam, mire ő is eleresztett egy megkönnyebbült mosolyt amit viszonoztam, aztán mintha felfogta volna, hogy most épp nem öljük egymást gyorsan újra felvette az "ellenségek vagyunk, örülj, hogy egyáltalán hozzád szóltam" arcát.
- Nos akkor szombaton Cennedy - intett majd visszament a terembe.
- Szombaton Gilbert - mondtam halkan magam elé majd követtem. Leültem Nate mellé akinek még mindig Caroline magyarázott valamit, de láttam az arcán, hogy teljesen elvesztette a fonalat.
- Most viszont mennem kell akkor majd edzésen sziasztok - fordult meg és vonult ki miután megszólalt a csengő.
- Miről beszélt?
- Fogalmam sincs - nézett rám Nate mire kirobbant belőlem a nevetés. De azonnal abba is maradt amikor eljutottak az agyamig Care utolsó szavai edzésen. Basszus, akkor ott lesz Ő is. Erre még nem vagyok felkészülve. Érdekes, hogy amikor az ember sietne az óramutató csak úgy vánszorog viszont amikor minden áron lassítani szeretnéd akkor csak úgy szalad. Kettőt pislogtam és már mehettünk is a csarnokhoz, de meglepődve láttam, hogy nem a varázslók vannak az öltözőben hanem az egyik felsőbb osztály. Kiderült. hogy erre az alkalomra beállt egy csere így Jeremyéknek most varázstechnika órájuk van és a felsőbb évesek pedig tanítanak nekünk néhány harci fogást. Órák után siettem a szekrényemhez és közben azon járt az agyam, hogy sikeresen túl éltem a mai napot anélkül, hogy találkoztam volna Vele.
- Bella - elkiabáltam. megtorpantam és imádkoztam, hogy ne ő legyen az, de sajnos bárhol felismerem ezt a hangot. Lassan fordultam hátra így pont ideért hozzám.
- Kai
- Szia - jött hozzám még közelebb és viszont teljesen lefagytam ezért nem tudtam hátrébb lépni.
- Szia. Hogy vagy? - pillantottam a lábára remélve, hogy nem hozza fel a dolgokat.
- Aggódtál értem, ott voltál az orvosi előtt- tévedtem.
- A lelkiismeretem nem hagyott nyugodni - próbáltam menteni a menthetőt és elmenekülni, de nem hagyta és magához húzott. Közelebb mint amit még bírtam volna.
- Látom mikor hazudsz - na azért ez erős túlzás.
- Akkor rossz a szemed, mert igazat mondok - ez elég gyenge volt, de nem volt erőm jobbra. Szabadulni akartam tőle, de ahogy mocorogtam csak rosszabb lett, mert végül a hátam a szekrényeknek ütközött és akkor tudtam, hogy nincs menekvés. Csapdába estem.
- Miért bonyolult a kapcsolatunk amikor simán megkönnyíthetnénk? - akkor idióta vagyok, hogy egyetlen szót is mondtam annak a kis srácnak.
- Túl okos az öcséd, ebben nem hasonlít rád - hátha bekapja a horgot és elkezd az öccséről beszélni.
- Dehogynem, viszont most nem erről volt szó. Mondd el Bellám - egy utolsó lehetőségem maradt.
- Mégis mit? - tenni a hülyét.
- Hogy miért küzdesz az érzéseid ellen? - nem készültem fel a kérdésére és már nem maradt erőm, hogy küzdjek ellene és amikor a számra pillantott már tudtam mi következik és nem ellenkeztem csak vártam, hogy megtörténjen. Viszont amikor az ajka az enyémet érintette valami kattant a fejemben és úgy rántottam magamhoz mintha az életem múlna rajta. A fenekemnél fogva felemelt fel és pedig automatikusan fontam a lábaimat a csípője köré annak ellenére, hogy a belső hangom próbált észhez téríteni, hogy ezt később nagyon meg fogom bánni, de jelen pillanatban nem érdekelt. Csak élveztem ahogy az oldalamat simogatja és közel van hozzám. Várjunk csak... Mi a fenét művelek? Eltoltam magamtól, leszálltam az öléből és lihegve a falnak dőltem és próbáltam feldolgozni, hogy mekkora bajban vagyok.
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie - mondtam amint levegőhöz jutottam.
- Dehogynem, a sors is így akarta - ahogy megláttam mit tettem vele, összekócolt haj, a gyűrődött póló és a felduzzadt ajkai majdnem megcsókoltam újra, de tudtam, hogy nem kell nekem még több zűr.
- A sors mindenáron a vesztemet akarja. Az én kaotikus életembe nem kell még egy pasi is - ezzel otthagytam. Amint kiléptem az épületből felhívtam Caroline-t elvégre ezt nem beszélhetem meg a nagybátyámmal vagy Adammel. Szerencsére második csengésre fel is vette.
- Ann hová tűntél azt hittük hazamentél?
- Otthon vagy? - szerintem elég pánik volt a hangomban ahhoz, hogy észrevegye, szükségem van rá.
- Igen, miért mi történt?
- Átmehetek? Nem telefon téma.
- Persze gyere - írtam egy SMS-t John bácsinak, hogy későn megyek és körülbelül húsz perc múlva át is léptem a Ross ház küszöbét ahol már szinte család tagnak számítok annyit vagyok náluk. Köszöntem a konyhában tevékenykedő Elisának és a barátnőm szobája felé vettem az irányt. Amikor benyitottam izgatottan kapta felém a fejét és azonnal felpattant az ágyáról.
- Na mi nem várhatott holnapig? - pár másodpercig csak néztem, mert nem tudtam, hogy kéne elmondanom aztán úgy döntöttem egyszerűen csak kibököm.
- Csókolóztam Kai-jal - eltátotta a száját majd sikított egy nagyot és a karomnál fogva az ághoz húzott és leültetett.
- Azonnal el kell mesélned minden részletet - vettem egy mély levegőt és elmondtam mi történt az iskolában. Miközben beszéltem Care végig csak a száját tátotta és a végén csak egy kérdése volt - Miért futottál el? - egy pillanatra nem tudtam mit válaszoljak, aztán úgy voltam vele, hogy a legjobb barátnőmnek felesleges hazudnom.
- Mert félek.
- Mitől?
- Attól, hogy beleszeretek és tökretesz.
- Nem tenne veled ilyet.
- Honnan tudod?
- Nem az a lényeg - engem viszont nagyon érdekelt, de tudtam, hogy nem fogom kiszedni belőle. Volt pár perc csend mielőtt kimondtam volna azt ami szintén zavart.
- Félek, hogy másnak tart amiért fél varázsló vagyok.
- Másnak tart, különlegesnek, mert az vagy.
- Mi van, ha ez zavarni fogja?
- Ha zavarná nem csókolt volna meg - erre már nem tudtam mit mondani és a nagybátyám is hívott, hogy most már menjek haza szóval elköszöntem Carolinetól, de jelezte, hogy a dolgot ezzel még nem zártuk le.
- Na megcsináltad? - jelent meg John bácsi az előszobában amikor vettem le a cipőmet. Először fogalmam se volt miről beszélt, mert a gondolataim egyáltalán nem voltak a helyükön, de aztán leesett.
- Persze.
- Minden rendben van? - tökéletesen csak épp csókolóztam egy barommal aki azt hiszem elcsavarta a fejemet.
- Igen, csak fáradt vagyok - vetettem be a leghihetőbb hangomat és elvonultam a szobámba. Semmit sem aludtam. Ki gondolta volna, hogy egy teljesen átlagosnak induló napból ez lesz? Hogy megcsókolom azt akitől távol kellene tartanom magam és meghívom a házunkba azt aki a legnagyobb ellenséget látja bennem?
A hét további részében nem tudom, hogy csináltam, de sikerült elkerülnöm Kait, viszont közeledett a szombati vacsora amihez a legkevésbé se volt kedvem. Kiöltözni és bájologni idegenekkel. Nem az én stílusom. Szombat reggel korán keltem, hogy elkészüljek mire jönnek a vendégek. Egy forró fürdő után rendbe szedtem magam, majd kikerestem a megfelelő öltözéket ami egy világoskék egybe ruha volt hozzá fekete balerina cipővel. Mire kész lettem már hallottam is a csengőt ezért levonultam, hogy megnézzem kik érkeztek meg elsőnek viszont amikor leértem a lépcsőn azt hittem hallucinálok amikor megláttam kik állnak a bejárati ajtónál.
- Ann, végre itt vagy bemutatom Elizabeth Youngot és a fiát Kait - az a kék szempár ugyanolyan meglepettem nézett engem ahogy valószínűleg én is őt.
- Nagyon örvendek - jelent meg pimasz vigyor az arcán, miközben kezet csókolt. Ha így játszunk akkor legyen.
